A jövőben egy egyszerű szemvizsgálat segítségével kiszűrhető lehet, hogy kiket veszélyeztet a szélütés kockázata. Ausztrál kutatók eredményei szerint azok, akiknél a szem kis ereinek bizonyos kóros elváltozásai mutathatók ki, a későbbiekben nagyobb valószínűséggel szenvednek szélütést, szemben azokkal, akiknél ilyen elváltozások nem tapasztalhatók.
A stroke - köznapi nevén szélütés vagy gutaütés – agyi
érkatasztrófát jelent, ez a megnevezése az agy hirtelen kialakuló, és 1
napnál hosszabb ideig fennálló keringési zavarainak. Az esetek 80%-ában
érelzáródás, és emiatt kialakuló vérellátási- és oxigénhiány (agyi
infarktus), a többi esetben pedig agyvérzés áll a tünetek hátterében. A
stroke-tól – ministroke néven - el szokták különíteni a néhány percig,
esetleg pár óráig tartó átmeneti agyi vérellátási hiányt, ennek neve
TIA (transiens ischaemias attack).
Attól függően, hogy a
vérellátás zavara az agy mely területét érinti, különböző
működészavarok és változatos tünetek jelentkezhetnek, pl. hirtelen
fellépő és gyakran féloldali zsibbadás, gyengeség, végtagbénulás,
továbbá szédülés, járási nehezítettség, egyensúly- vagy koordinációs
problémák, fejfájás, átmeneti látásromlás, zavartság, valamint
beszédproblémák. A szélütés a túlélőknél gyakran maradandó
idegrendszeri károsodásokat okoz. A stroke kialakulásának legfontosabb
kockázati tényezői közé tartoznak a magas vérnyomás, egyes
szívbetegségek, a cukorbetegség és a dohányzás. Férfiakat gyakrabban
érinti ez a betegség, és az életkor növekedésével a kialakulás
kockázata emelkedik. A betegségen egyszer már átesett személynél a
betegség megismétlődésének kockázata tízszeres. Ma még nincs olyan
módszer, amivel az első stroke-ot biztosan meg lehetne előzni, és az
egyre javuló kezelési és rehabilitációs eljárások ellenére is gyakoriak
az idegrendszeri maradványtünetek. A szélütés Magyarországon évente kb.
50.000 embert érint, és 18.000 ember halálát okozza, így hazánkban a
harmadik leggyakoribb halálok.
A Sydney Egyetem
kutatócsoportja 3654, 49 éves korát betöltött ausztrál lakos szemét
vizsgálta meg. A vizsgálat során a kutatók speciális fényképeket
készítettek a kutatásban résztvevők ideghártyájáról
(retinájáról), amiken a szemet ellátó kis ereket érintő
károsodásra (retinopátiára) utaló jeleket kerestek. Paul Mitchell
szemész professzor, a kutatócsoport vezetője elmondta, hogy a szem e
kis erei anatómiai, és egyéb szempontból is sok tekintetben
hasonlítanak az agy ereire.
A retina vérellátását egy
speciális, finom érhálózat szolgálja. Elhelyezkedésüknek köszönhetően
ezek az erek az emberi szervezetben egyedülálló módon közvetlenül –
szemfenék-vizsgálat segítségével - megtekinthetőek, és egyben
információt nyújtanak az érrendszer általános állapotáról is. Különböző
helyi, vagy az egész szervezetet érintő betegségek elváltozásokat,
orvosi szóval vaszkuláris retinopátiát okozhatnak a retina erein. A
legfontosabb károsító tényezők között szerepelnek az érelmeszesedés, a
magasvérnyomás, a cukorbetegség, valamint a trombózis vagy embólia
okozta elzáródások. A kiváltó betegségtől függően a retinális
érbántalmak sokféle megjelenési formát ölthetnek.
A kutatók az
érkárosodás jelei közül a véredények kis tágulatait, ún.
mikroaneurizmáit, valamint bevérzéseit vizsgálták. Ezek az elváltozások
az ereken már a szembetegség nagyon korai szakaszában, jóval a látás
érintettsége előtt kimutathatók. Mivel a stroke kockázati tényezőjének
számító cukorbetegségnek hasonló elváltozásokkal járó szemkárosító
hatása van, cukorbetegségben szenvedő betegeket nem vontak be
a vizsgálatokba.
A kutatók hét éven át rendszeresen
ellenőrizték a vizsgálat résztvevőit, és feljegyezték, hogy közülük ki
esett át stroke-on vagy TIA-n. A felmérés ideje alatt elhunytak
esetében a kutatók a halál okát is vizsgálták,
kutatva a szélütés esetleges szerepét.
Az
Amerikai Neurológiai Akadémia Neurology című tudományos folyóiratában
közzétett eredmények szerint a vizsgálat során a résztvevők közül azok,
akiknek a szemében láthatók voltak az érbántalom jelei 70%-kal nagyobb
valószínűséggel estek át stroke-on, szemben azokkal, akiknél ezeket az
elváltozásokat nem lehetett kimutatni. Az eredmények még akkor is
igaznak bizonyultak, amikor a kutatók figyelembe vették a stroke
hagyományos rizikótényezőit, pl. a dohányzást vagy a magasvérnyomást.
Komolyabb vérnyomás-emelkedés jelenléte nélkül is majdnem háromszor
nagyobb stroke-kockázatot jelentett a kis erek károsodása az ép erekhez
képest. Az is növelte a kockázatot, ha valakinél az érkárosodás
többféle megjelenési formája egyszerre volt jelen.
Paul
Mitchell szerint további vizsgálatokra lesz szükség a fenti
eredmények megerősítésére. A kutatás vezetője azonban lehetőséget lát
abban, hogy egy ilyen egyszerű, fájdalmas beavatkozást nem igénylő
vizsgálati módszer segítségével a jövőben a panaszok megjelenése előtt
kiszűrhetővé válnak majd azok a személyek, akik az agyi érkatasztrófa
szempontjából fokozott kockázatnak vannak kitéve.
Dr. Heksch Katalin
