A térdizület elfajulásos kopással járó megbetegedésének, más néven artrózisának előfordulási gyakorisága a második helyen áll, közvetlenül a csípőizület megbetegedései után. A mindennapi gyakorlatban a térd megbetegedései közt fiatalkorban többnyire a növekedéskor fellépő térdfájdalmon túl, a nagyon gyakori szalag- és porcsérülésekkel, az izület különböző fokú kopásaival találkozunk. A térdnek és térdkalácsnak vannak fejlődési rendellenességei, tengely deformitásai (O-, X-láb), cisztái, speciális csontelhalással járó kórképei, a térdkalácsnak veleszületett vagy szerzett ficamai és fejlődési rendellenességei is.
Kialakulása, okai
A térdizület betegségeinek és azok tüneteinek megértésében minimális szinten ismerni kell az izület felépítését, annak anatómiáját. A térd egy kéttengelyű csuklóizület, melynek felépítésében három csont játszik szerepet. E csontok közül is csak kettő - a comb, valamint lábszárcsont - alkotja a tényleges izületet, a szárkapocscsont nem tölt be lényeges izületi szerepet. A csontos részen kívül a lágyrészek (szalagok, C-alakú porcok, ún. meniszkuszok, izületi tok) felelősek az izület harmonikus mozgásáért, az izület stabilizálásáért. A két említett csont, mint egy kéttengelyű csuklóizület néz egymás felé porcborítékkal, melyek közt a külső és belső oldalon egy-egy félhold vagy C-alakú porc foglal helyet. Utóbbiak a két porcos felszín közt fellépő erőket csillapítják, és gördülékenyebbé teszik a mozgást. A két félhold alakú porc között fut keresztbe az elülső és hátulsó keresztszalag, melyek a járás különböző fázisában stabilizálják a térdet.
Az izület oldalirányú merevítéséért főként a külső és belső oldalon lévő oldalszalagok felelősek. A térdizület mozgásában a térden átívelő izmok aktívan, a térdkalács, a szalagok, a meniszkuszok és a tok passzívan vesznek részt. A mozgásból adódóan a felnőtt térdizület teljesen kinyújtható (lazaság esetén legfeljebb 5-10 fokkal még túl is nyúlik), és adottságtól függően kb. 120-160 fokig hajlítható. Derékszögben behajlított térdnél még vizsgálható a térd ki-be forgása, ún. rotációja.
A panaszokkal általában ortopéd vagy traumatológus szakorvoshoz kell fordulni. Az orvos először mindkét oldali izületet külsőleg veszi szemügyre (az összehasonlító vizsgálat alapvető szempont), majd megtapintva fájdalmat, duzzanatot, kóros izületi folyadékot, cisztát keres. Ezután következik a passzív mozgás vizsgálata, mely során az izület mozgásterjedelmét figyeli meg. Közben az izület oldal- és nyílirányú instabilitását is vizsgálja a porcok ún. provokációs tesztjeivel együtt. Ha a vizsgálat eredményei megkívánják, röntgen-, ultrahang-, MRI-, ritkább esetben CT-vizsgálat végezhető.
Gyakoribb fiatalkori térdizület-betegségek
Serdülőkorban gyakoriak a bizonytalan térdfájdalmakkal járó panaszok. Ilyenkor általában a térdizület a lábszárcsont felöli távolabbi oldalon, vagy a térdkalács mögött válik panaszossá, mely terhelésre fokozódik. Ezek a növekedéssel összefüggő fájdalmak többnyire ártalmatlanok, de az egyéb elváltozások kizárása szakorvos feladata. A térdizületi fájdalom oka lehet egyszerű lúdtalp, melynek kezelésével a fájdalom is megszűnik.
A térdizület szögeltéréseinek (X-, O-láb) hátterében alkati, vagy másodlagos okok is állhatnak. Nehezen befolyásolhatók, azonban ha extrém mértékű az eltérés, akkor műtét szükséges a felnőttkori, korai izületi kopások elkerülése érdekében. Ilyenkor a térd alatt vagy felett a lábszár-, illetve a combcsontból egy csontos éket vágnak, fűrészelnek ki, és távolítják el, vagy háztetőszerűen bevágják a csontot, és korrigálják az ideális anatómiai szöget.
A térdnek több ifjúkori szindrómája különböztethető meg, amelyek közt a leggyakoribb, a nem fertőzéses eredetű csontelhalás, ún. aszeptikus csont-nekrózisok csoportjába tartozó Schlatter-Osgood-szindróma. Ilyenkor a lábszárcsont térdkalács alatti szakaszán lévő előrenéző csontgumó (a térdfeszítő izmok inainak egyik tapadási pontja) elválik alapjától (melyhez csontosan nem rögzül), ami panaszok fellépéséhez vezet. Általában nem igényel tennivalót, a terhelésre jelentkező fájdalomkor javasolt a végtag pihentetése. Előrehaladott állapotban műtéttel rögzíthető, eltávolítható. Többnyire azonban felnőtt korra felszívódik.
Gyermek- és fiatal felnőttkorban egy rossz mozdulatnál, sportoláskor észlelhető először a nem traumás, hanem alkati térdkalács-ficam, mely az évek során többször ismétlődhet. Ilyenkor egy hirtelen fájdalomra a térdkalács kiugrik, ami látható, kézzel is tapintható. Előfordul, hogy magától helyére ugrik, amennyiben azonban ficamodott helyzetben marad, a térd egy fájdalmas, kissé hajlított kényszertartásban rögzül. A térd e betegsége alkati adottságra vezethető vissza. A térdkalács a láb hajlításakor egy anatómiailag kijelölt úton mozog. Amennyiben ezen a pályán eltérések vannak, vagy a térdkalácsot tartó szalagok lazák, illetve más irányba húzzák a térdkalácsot, akkor az kiugrik normál helyzetéből, azaz kificamodik. Az első ficamnál általában a helyretétel után, nyugalomba helyezés és 1-2 hetes gipszrögzítés válik szükségessé. Ezt követően a combfeszítő izmokat erősítő szigorú gyógytornát kell végezni, hiszen ezek azok az izmok, melyek a térdkalácsot a helyén tartják.
Ha a ficam többször ismétlődik, akkor a térdkalács belső felszínét borító, valamint a szomszédos porcok egyaránt sérülhetnek. Ekkor a hosszantartó, izomzatot sorvasztó rögzítés helyett célszerűbb lehet a műtéti megoldás. Ilyenkor a térdkalácsot alulról húzó inat egy kis csontos darabbal együtt kiveszik a lábszárcsontból, majd az ideális húzásnak megfelelően csavaros rögzítéssel visszaültetik. Műtét után rögzítés szüksége a csont beépüléséig.
Az izület oldalirányú merevítéséért főként a külső és belső oldalon lévő oldalszalagok felelősek. A térdizület mozgásában a térden átívelő izmok aktívan, a térdkalács, a szalagok, a meniszkuszok és a tok passzívan vesznek részt. A mozgásból adódóan a felnőtt térdizület teljesen kinyújtható (lazaság esetén legfeljebb 5-10 fokkal még túl is nyúlik), és adottságtól függően kb. 120-160 fokig hajlítható. Derékszögben behajlított térdnél még vizsgálható a térd ki-be forgása, ún. rotációja.
A panaszokkal általában ortopéd vagy traumatológus szakorvoshoz kell fordulni. Az orvos először mindkét oldali izületet külsőleg veszi szemügyre (az összehasonlító vizsgálat alapvető szempont), majd megtapintva fájdalmat, duzzanatot, kóros izületi folyadékot, cisztát keres. Ezután következik a passzív mozgás vizsgálata, mely során az izület mozgásterjedelmét figyeli meg. Közben az izület oldal- és nyílirányú instabilitását is vizsgálja a porcok ún. provokációs tesztjeivel együtt. Ha a vizsgálat eredményei megkívánják, röntgen-, ultrahang-, MRI-, ritkább esetben CT-vizsgálat végezhető.
Gyakoribb fiatalkori térdizület-betegségek
Serdülőkorban gyakoriak a bizonytalan térdfájdalmakkal járó panaszok. Ilyenkor általában a térdizület a lábszárcsont felöli távolabbi oldalon, vagy a térdkalács mögött válik panaszossá, mely terhelésre fokozódik. Ezek a növekedéssel összefüggő fájdalmak többnyire ártalmatlanok, de az egyéb elváltozások kizárása szakorvos feladata. A térdizületi fájdalom oka lehet egyszerű lúdtalp, melynek kezelésével a fájdalom is megszűnik.
A térdizület szögeltéréseinek (X-, O-láb) hátterében alkati, vagy másodlagos okok is állhatnak. Nehezen befolyásolhatók, azonban ha extrém mértékű az eltérés, akkor műtét szükséges a felnőttkori, korai izületi kopások elkerülése érdekében. Ilyenkor a térd alatt vagy felett a lábszár-, illetve a combcsontból egy csontos éket vágnak, fűrészelnek ki, és távolítják el, vagy háztetőszerűen bevágják a csontot, és korrigálják az ideális anatómiai szöget.
A térdnek több ifjúkori szindrómája különböztethető meg, amelyek közt a leggyakoribb, a nem fertőzéses eredetű csontelhalás, ún. aszeptikus csont-nekrózisok csoportjába tartozó Schlatter-Osgood-szindróma. Ilyenkor a lábszárcsont térdkalács alatti szakaszán lévő előrenéző csontgumó (a térdfeszítő izmok inainak egyik tapadási pontja) elválik alapjától (melyhez csontosan nem rögzül), ami panaszok fellépéséhez vezet. Általában nem igényel tennivalót, a terhelésre jelentkező fájdalomkor javasolt a végtag pihentetése. Előrehaladott állapotban műtéttel rögzíthető, eltávolítható. Többnyire azonban felnőtt korra felszívódik.
Gyermek- és fiatal felnőttkorban egy rossz mozdulatnál, sportoláskor észlelhető először a nem traumás, hanem alkati térdkalács-ficam, mely az évek során többször ismétlődhet. Ilyenkor egy hirtelen fájdalomra a térdkalács kiugrik, ami látható, kézzel is tapintható. Előfordul, hogy magától helyére ugrik, amennyiben azonban ficamodott helyzetben marad, a térd egy fájdalmas, kissé hajlított kényszertartásban rögzül. A térd e betegsége alkati adottságra vezethető vissza. A térdkalács a láb hajlításakor egy anatómiailag kijelölt úton mozog. Amennyiben ezen a pályán eltérések vannak, vagy a térdkalácsot tartó szalagok lazák, illetve más irányba húzzák a térdkalácsot, akkor az kiugrik normál helyzetéből, azaz kificamodik. Az első ficamnál általában a helyretétel után, nyugalomba helyezés és 1-2 hetes gipszrögzítés válik szükségessé. Ezt követően a combfeszítő izmokat erősítő szigorú gyógytornát kell végezni, hiszen ezek azok az izmok, melyek a térdkalácsot a helyén tartják.
Ha a ficam többször ismétlődik, akkor a térdkalács belső felszínét borító, valamint a szomszédos porcok egyaránt sérülhetnek. Ekkor a hosszantartó, izomzatot sorvasztó rögzítés helyett célszerűbb lehet a műtéti megoldás. Ilyenkor a térdkalácsot alulról húzó inat egy kis csontos darabbal együtt kiveszik a lábszárcsontból, majd az ideális húzásnak megfelelően csavaros rögzítéssel visszaültetik. Műtét után rögzítés szüksége a csont beépüléséig.
- Kialakulása, okai
- A térd lágyrész-sérülései
- A térd artrózisa
