[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Orvosi jegyzet: Alzheimer-kór [origo] egészség

Az Alzheimer-kór a szellemi képességek hanyatlásával járó, idült lefolyású, lassan előrehaladó betegség. A tünetek általában 65 év felett jelentkeznek, magasabb életkorban kialakulásának valószínűsége nő. A 65 évesek 1-5%-a érintett, 80 éves kor után ez az arány már eléri a 20%-ot. Becslések szerint ma Magyarországon több mint százezer Alzheimer-kórban szenvedő ember él.

Kialakulása, okai

Összefoglalóan időskori szellemi hanyatlásnak, szaknyelven demenciának nevezik az intellektuális képességek és az emlékezeti teljesítmények csökkenésével járó betegségeket. Az Alzheimer-kór ezen állapotok közül a leggyakoribb, a demenciák több mint feléért felelős.

Az agy több területe végzi a memóriával és a tanulással kapcsolatos feladatokat. Alzheimer-kórban az egyik ilyen területen (az ún. hippocampusban), valamint az ehhez kapcsolódó agykérgi részekben kóros fehérjelerakódások jönnek létre. A lerakódások módosítják az agy kémiai jelátvivő anyagainak (elsősorban az acetilkolin) mennyiségét, emiatt az idegsejtek közötti kommunikáció romlik, végül az érintett idegsejtek elhalnak. Ez vezet az Alzheimer-kórra jellemző tünetek kialakulásához.

A folyamat pontos oka nem ismert, valószínűleg több környezeti hatás (például gyulladás, vírusfertőzés vagy sérülés) együttesen váltja ki a betegséget az arra genetikailag hajlamos embereknél.

Tünetei, felismerése

A betegségre lappangó kezdet, majd a panaszok lassú, folyamatos súlyosbodása jellemző. A korai tünetek a normális öregkori jelenségekhez hasonlók, egyszerű "feledékenységnek" tűnhetnek. A folyamat előrehaladásával a memóriacsökkenésen kívül megjelennek a gondolkodás, az ítélőképesség, a számolás, az olvasás, illetve a problémamegoldás nehézségei is. A térbeli és időbeli tájékozódás, valamint a beszédképesség romlása is előfordul. A szellemi képességek csökkenését érzelmi, hangulati változások kísérhetik, a betegséghez gyakran depresszió társul. Később a hanyatlás a személyiséget és a viselkedést is érinti, végül mozgászavar alakulhat ki. A beteg önellátási képessége romlik, így egyre inkább támogatásra, ápolásra szorul. A rosszabbodás mértéke és üteme egyénenként változó, a folyamat 6-tól akár 20 évig is eltarthat.

A gyanúkeltő tünetek jelentkezésekor végzett ideggyógyászati (neurológiai) vizsgálattal, pszichológiai tesztekkel és belgyógyászati kivizsgálással lehet igazolni a betegség fennállását. Ki kell zárni a szellemi hanyatlás egyéb okait, mint például az agyi erek elmeszesedése, daganatok, gyulladásos folyamatok, pajzsmirigybetegségek, sérülések.

Az Alzheimer-kór korai felismerésének nagy jelentősége van, mert számos szer áll rendelkezésre a tünetek enyhítésére, és minél előbb kezdik meg a kezelést, annál jobb eredményt lehet ezekkel elérni. A korai felismerés időt és lehetőséget nyújt a betegnek, illetve környezetének a szellemi hanyatlás miatt szükségessé váló életmódbeli változtatások kialakítására is.

Megelőzése, kezelése

Az Alzheimer-kór megelőzésére egyelőre nincs lehetőség. A szív és az érrendszer egészségének megőrzése - pl. egészséges vérnyomás és normális koleszterinszint fenntartásával - segít csökkenteni az éreredetű agyi károsodások kockázatát. Ezzel biztosan elkerülhető az Alzheimer-kór okozta tünetek további rosszabbodása, de egyes kutatók azt feltételezik, hogy a fenti óvintézkedések magának az Alzheimer-kór kialakulásának az esélyét is csökkentik.

Ha már kialakult a betegség, gyógyszeres kezelésre van szükség. A jelenleg rendelkezésre álló gyógyszerek nem szüntetik meg a betegséget, azonban enyhítik a tüneteket, és lassítják a folyamat előrehaladását. Reális célkitűzés a kezelés során javítani a beteg életminőségét, megkönnyíteni a hétköznapi élet feladatainak elvégzését, és elősegíteni a még meglévő szellemi képességek kihasználását. Már léteznek az agyi jelátvitelt serkentő, anyagcsere- és keringésjavító, valamint olyan gyulladáscsökkentő hatóanyagok, amelyek hasznosnak bizonyultak a betegség tüneti kezelésében.

A betegség előrehaladásával bizonyos életmódbeli változtatások is szükségessé válhatnak. A rendszeres orvosi ellenőrzés és gyógyszeres kezelés mellett fontos szerepe van a kiegyensúlyozott táplálkozásnak, a naponta végzett tornagyakorlatoknak, valamint a pihenésnek. Nagyon lényeges olyan mindennapi életritmus kialakítása, amelyben helye van a rendszeresen és örömmel végzett, hasznos tevékenységeknek.

A beteg közérzetének, életminőségének javítására különböző alternatív terápiás megközelítések is ismertek, mint a zene- és művészeti terápia, illetve növényi kivonatok és egyéb étrendkiegészítők alkalmazása. A hasonló betegségben szenvedőket és környezetüket tömörítő betegklubok, civil szervezetek a beteg gondozását, ápolását végző hozzátartozóknak is segítséget és pszichés támogatást nyújthatnak.

Állandó, intenzív kutatások folynak a kóros fehérjelerakódást gátló, illetve az idegsejtek túlélését növelő szerek kifejlesztésére, amelyek áttörést jelentenének az Alzheimer-kór gyógyításában. Újabban úgy tűnik, hogy a génterápiás és az őssejt-kutatások eredményei is bíztató alternatívát jelenthetnek majd a jövőben a betegség kezelésében. A betegség kialakulásának tudományos vizsgálata fényt deríthet a kiváltó okokra és a kockázatnövelő tényezőkre, ezek ismeretében pedig lehetőség nyílik majd a megelőzésre is. 

Dr. Heksch Katalin 
Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI

AJÁNLÓ

Géndiagnosztika Géndiagnosztika Korszerű kockázatelemzés a magzati rendellenességek szűrésére.
Vastagbélrák, végbélrák Vastagbélrák Minden fontos információ a vastagbélrákról egy helyen.
Korszerű rákdiagnosztika A legkorszerűbb onkológiai diagnosztikai eljárások ismertetése

AJÁNLÓ

SZAVAZÁS

Milyen rendszeresen jár tüdőszűrésre?
  • Évente
  • Néhány évente
  • Már nagyon régen voltam
  • Még soha nem voltam
A szavazás állása

PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara