A mértékletes alkoholfogyasztás hatásait évek óta vizsgálják, főleg a szívbetegségekkel kapcsolatban. Újabb kutatási eredmények szerint egy kevés alkohol az ideális testsúly megtartásában is szerepet játszhat.

Ajánló
A mértékletes ivás jót tehet az agynak
Fontos tanácsok alkoholfogyasztáshoz
A vörösbor védi a dohányosokat
Először vizsgálták a vörösbor direkt hatását szívsejtekre
Egy új étrend 76%-kal csökkentheti a szívinfarktus kockázatát
James Rohrer (Mayo Clinic) és kollégái 8236 nemdohányzó személytől gyűjtöttek adatokat, akik az Egyesült Államokban zajló, nemzeti egészségügyi és táplálkozást vizsgáló kutatásban vettek részt. A mértékletes fogyasztókat olyanokkal hasonlították össze, akik egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán isznak alkoholt. A résztvevőknek válaszolniuk kellett az alkoholfogyasztási szokásokkal kapcsolatos kérdésekre, emellett megmérték testtömeg-indexüket is.
Az eredmények szerint azok között, akik naponta fogyasztanak egy kevés alkoholt, 73%-kal kisebb volt az elhízás esélye az alkoholt egyáltalán nem fogyasztókhoz képest. A hetente öt pohárnál kevesebb alkoholt fogyasztóknál egyaránt hasonló eredmény jött ki, ha az absztinens és a rendszeresen nagy mennyiségű alkoholt fogyasztó személyek testsúlyával vetették össze az adataikat. Arra azonban egyelőre nincs megfelelő magyarázat, hogy mi okozza a mértékletes ivás és az elhízás veszélyének csökkenése között tapasztalt összefüggést. "Mivel a teljes absztinenciának eddig semmilyen kézzelfogható előnyét nem sikerült kimutatni, ezért a mértékletes alkoholfogyasztás lehet a leginkább egészséges választás" - mondta Rohrer.
Más kutatók szerint az eredményeknek nincs konkrét biológiai alapja. David L. Katz, a Yale Egyetem orvosi karának kutatója szerint az alkohol gátlásokat oldó hatása elősegítheti a nagyobb mértékű kalóriabevitelt, ezen kívül az alkohol maga is nagy kalóriatartalommal (7 kcal/1g etanol) bír. A kutató szerint a mérsékelt alkoholfogyasztás és a súlycsökkenés között megfigyelt összefüggést inkább együttes életmódbeli sajátosságok eredményezhetik. Ilyen lehet például, hogy sokan, akik különben is egészséges életmódra törekszenek, előnyös hatásai miatt minden nap isznak egy kevés alkoholt is. A túlsúlyos emberek pedig gyakran azért hagynak fel az alkoholfogyasztással, hogy kisebb legyen a kalória bevitel. Ez szintén a testsúly mértékletes ivásból származó, látszólagos csökkenéséhez vezethet. "
A tanulmány nem ad pontos adatokat a mérsékelt alkoholfogyasztásra, de más tanulmányok alapján ez átlagosan napi 2-3 deciliter bornak felel meg (az egyéni különbségek fontosak). Bármennyire is bizonyított, hogy a mértékletes alkoholfogyasztásnak kedvező élettani hatásai vannak, nagyon óvatosnak kell lennünk ivási szokásainkkal. Az sem mindegy, ez milyen típusú alkohol formájában történik. A tömény italok sokkal károsabbak kisebb mennyiségben is, mivel roncsolhatják például a nyálkahártyákat. Emellett a májat mérhetetlenül jobban károsítják a nem tiszta, "pancsolt" italok.
[origo] egészség








