[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Zöldséggel és gyümölccsel az agyvérzés ellen [origo] egészség 2006. február 14., kedd, 8:15

A szakemberek eddig is úgy gondolták, hogy a zöldség- és gyümölcsfogyasztás csökkentheti a gutaütés kockázatát. A londoni Szent György Egyetem kutatói most konkrét adatokkal is alátámasztották ezt a feltételezést.

A Lancet c. orvosi folyóiratban megjelent tanulmány lényege, hogy már akár napi három adag zöldség vagy gyümölcs elfogyasztása is csökkentheti a gutaütés kockázatát, és minél többet fogyaszt ezekből valaki, a védőhatás annál erősebb.

A csoport korábbi kutatások mintegy 250 ezer résztvevőjének kórtörténetét dolgozta fel, a zöldség- és gyümölcsfogyasztásra koncentrálva. Eredményeik szerint napi három-öt adag fogyasztása 11 százalékkal, ötnél több adag esetén pedig már 26 százalékkal csökkent a szélütés kockázata azokhoz képest, akik három adagnál kevesebbet fogyasztottak. Egy adagnak számít például egy narancs, egy banán vagy egy paradicsom.

A kutatók már eddig is ismerték ezt az összefüggést, azonban korábban nem ismerték a kapcsolat erősségét. "Az átlagos napi fogyasztás a fejlett országokban sajnos legfeljebb három adag. Ugyan a kutatásunk nem vizsgálta a nagyobb mennyiségű fogyasztás hatásait, de ennek aligha lehet káros hatása, valószínűleg csak tovább csökkenti más szív- és érrendszeri betegségek és a daganatok kialakulásának kockázatát" - mondta Feng He, a kutatás vezetője. 

[origo] egészség
Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI

AJÁNLÓ

Géndiagnosztika Géndiagnosztika Korszerű kockázatelemzés a magzati rendellenességek szűrésére.
Vastagbélrák, végbélrák Vastagbélrák Minden fontos információ a vastagbélrákról egy helyen.
Korszerű rákdiagnosztika A legkorszerűbb onkológiai diagnosztikai eljárások ismertetése

AJÁNLÓ

SZAVAZÁS

Milyen rendszeresen jár tüdőszűrésre?
  • Évente
  • Néhány évente
  • Már nagyon régen voltam
  • Még soha nem voltam
A szavazás állása

PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara