2007. március 14., szerda, 9:38
A kullancs terjesztette betegségek kellő körültekintéssel elkerülhetők: a vírusos agyvelőgyulladás (kullancsencephalitis) a minden évszakban kérhető védőoltással megelőzhető, a többi betegség pedig jól gyógyítható antibiotikummal. Általában május végén és június elején nő meg a természetes és természetközeli élőhelyeken előforduló kullancsok száma, idén azonban várhatóan jóval korábban számítani lehet a megjelenésükre. Tanácsaink a hosszú hétvége előtt.
Az elmúlt évtizedekben egyre enyhébbek lettek a telek, ezen kívül csökkent a tartósan talajmenti fagyokkal kísért napok száma, emiatt évről-évre folyamatosan nő a kullancsok száma. "A tavalyi évekhez képest a novembertől februárig tartó időszakban sokkal több, csaknem húsz új Lyme-kóros eset fordult elő, ami szokatlannak tekinthető. Idén körülbelül egy hónappal előbb, április környékén várható a kullancsok tömegesebb megjelenése, a következő hetekben tehát már érdemes lehet komolyabban is felkészülni a kullancsok elleni védekezésre - akár a most következő négynapos ünnep előtt is, ha kirándulni indulunk. A vírusos agyvelőgyulladás elleni vakcina az év során bármikor kérhető, és bár ez a fertőzés jóval ritkább a Lyme-kórnál, évente így is nagyjából száz újabb eset fordul elő, ami elkerülhető lenne a védőoltással" - mondta Dr. Lakos András, a
Kullancsbetegségek Ambulanciájának vezetője
rovatunknak.
A hazai kullancsok jelenlegi ismereteink szerint kilencféle betegséget terjeszthetnek, amelyek közül csak egyet okoz vírus, a többiért baktériumok a felelősek. Gyakoriság szerint a Lyme-kór áll az első helyen - Dr. Lakos András becslései szerint évente átlagosan 10 000 friss fertőzést regisztrálnak Magyarországon - a második és harmadik helyen pedig a vírusos agyvelőgyulladás és a nyúlpestis (tularemia) áll száz alatti betegszámmal.
A védekezés lehetőségei: a kullancscsípés elkerülése, a bőrbe fúródott kullancs eltávolítása és a védőoltás.
A csípés elkerülése
Ahogy melegedik az idő, a kullancsok mozgása is felgyorsul. Főleg a lombos erdőkben, bokros, füves, csalitos területeken fordulnak elő, de városi parkokban, kiskertben is találkozhatunk velük. Az állatok a levelek fonákján vagy a fűszálakon várakoznak, ahonnan ruházatunkkal sodorhatjuk le őket.
A kullancs terjesztette betegségek ellen úgy védekezhetünk a leghatékonyabban, hogy könnyen ellenőrizhető ruházatban megyünk ki az erdőbe, és jó, ha félóránként ellenőrizzük, nincs-e rajtunk kullancs. A megfelelő öltözék (szellős ruházat vagy zokni alá gyűrt nadrágszár, betűrt ing) megnehezíti, hogy a kullancs a lábszáron vagy az övtájon a ruha alá jusson. Ruházatunkat - főleg a nyaknál, csuklónál, deréknál és a bokánál - fújjuk le a gyógyszertárakban kapható kullancsriasztó spray-vel.
A kullancsriasztó szerek távoltartják a kullancsokat, de használatukat 3-4 óránként meg kell ismételni (megjegyzendő, hogy a polybé vitamintabletta nem alkalmas a kullancsok távoltartására). A munka vagy kirándulás utáni "kullancsvizit" során pedig nemcsak a befúródott, hanem a bőrön mászó és minden nehézség nélkül eltávolítható kullancsot is felfedezhetjük.
A ruhában megkapaszkodó kullancs a fénytől védett testtájak felé mászik (hajas fejbőr, testhajlatok, ruha alatti területek). A számára megfelelő helyen a bőrbe fúrja magát, és néhány óra múlva már vért szív. Ez a pár óra áll rendelkezésünkre, hogy megtaláljuk és eltávolítsuk a kullancsot.
A kullancs időben történő eltávolításával valamennyi kullancs terjesztette betegség eredményesen megelőzhető. A kullancs kivétele nem orvosi feladat, mindenkinek értenie kellene hozzá, ugyanúgy, mint az elsősegély nyújtásához. Használhatunk speciális csipeszt, kullancskiemelő kanalat, de van, aki kézzel is kiveszi. Az erdei dolgozók, vadászok kés hegyével is ügyesen kiemelik a kullancsot.
Az állat legkönnyebben egy minden háztartásban található finom csipesszel ragadható meg. Fogjuk meg a potrohát - minél közelebb a bőrhöz - és finoman, egyenletesen húzzuk. Ha a feje bennszakad a bőrben, ne ijedjünk meg. A bennmaradt fej egy-két hét alatt idegen testként kilökődik. Ne próbálkozzunk a fejrészek kiszedegetésével, és sebészt se kérjünk meg erre, mert szinte biztosan gennyes felülfertőződés lesz a következménye.
A kullancscsípés helyén az első 2-3 napon jelentkező bőrpír nem Lyme-kór, hanem általában a kullancs nyála által okozott allergiás reakció, illetve ha láz kíséri, akkor orbánc vagy a kötőszövet fertőző gyulladása (flegmone). Az allergiás reakció 2-3 nap alatt magától elmúlik, az orbáncot és flegmonét antibiotikummal kell kezelni. A kullancscsípés helyét legalább két hónapig tanácsos figyelemmel kísérni.
A vírusos agyvelőgyulladás védőoltással biztonságosan megelőzhető. Az oltás minden évszakban - tehát jelenleg is - elvégezhető, bár erre a tél vége a legalkalmasabb időpont, hiszen mire megérkezik a tavasz, és felélednek a kullancsok, már mindenki rendelkezhet friss vagy felfrissített védettséggel.
Vírusos agyvelőgyulladás ellen egy éves kortól kezdődően lehet oltani. Tizenkét éves korig a gyermekek számára gyártott, az idősebbeknek a felnőtt oltóanyag adandó. A vakcinát a háziorvos térítésköteles vényen rendelheti. A szokásos oltási menetrend: egy hónap alatt két alapoltás, egy év múlva emlékeztető oltás, majd háromévenként emlékeztető oltások (0., 1. hónap, 1. év, innentől 3 évenként).
Gyorsított oltási séma akkor alkalmazható, ha nem maradt elegendő idő a hagyományos oltási menetrendre (pl. a gyermek 3 hét múlva táborozni megy). Ilyen esetben egy hét alatt jár két alapoltás, majd a második után két héttel egy harmadik, egy év múlva emlékeztető oltás és utána háromévenként emlékeztető oltások (0., 1. hét, 3. hét, 1. év, innentől 3 évenként).
Fontos, hogy háziorvosunkkal egyeztessük a szükséges oltási sorozat időbeli beosztását, s ne felejtsük el beadatni a szükséges emlékeztető oltásokat. Ezáltal biztosítható, hogy védettségünk folyamatos legyen.
Az oltási reakciók enyhék. Az első ízben oltott személyek kis részében az oltás napján hőemelkedés, illetve néhány óráig tartó fejfájás fordulhat elő. Az újraoltás után gyakorlatilag nincs oltási reakció.
A védőoltás természetesen nem teszi fölöslegessé a kullancsok mielőbbi eltávolítását, hiszen csak egy betegségre nyújt védelmet. Magyarországon 2004-ben még mindig 76 kullancs által okozott vírusos agyvelőgyulladás fordult elő, és ez a szám 2005-ben sem csökkent lényegesen, pedig hatásosan megelőzhető betegségről van szó.
A cikk dr. Schneider Ferenc infektológus, osztályvezető főorvos (Vas Megyei Markusovszky kórház, Szombathely) összeállítása alapján készült.