2006. április 19., szerda, 7:00
Egy új tanulmány igazolta azt a feltételezést, miszerint a fiatalok hamarabb kezdenek nemi életet élni a médiában megjelenő, növekvő mennyiségű szexuális jellegű tartalom hatására.
A kutatás során a zenében, magazinokban, a televízióban és a mozifilmekben ábrázolt szexualitás tizenévesekre gyakorolt hatását vizsgálták egy kétéves periódus alatt. Ezer serdülőkorú fiatalt kérdeztek a nemi életükről, először 12 és 14 éves koruk között (ekkor még csak a televízió hatását vizsgálták), majd ugyanezeket a fiatalokat 14 és 16 éves koruk között is nyomon követték. Általában véve azt az eredményt kapták, hogy azok voltak a leginkább aktívak, akik a legtöbb ilyen jellegű tartalommal kerültek kapcsolatba, csaknem kétszer annyira, mint azok a társaik, akik kevesebbet időt töltöttek magazinok olvasásával vagy tévé-, illetve filmnézéssel.
A tanulmány egyik fontos következtetése, hogy a szülők nem fordítanak kellő figyelmet a szexuális jellegű témákra, így a tizenévesek számára a média válik a fő közvetítő szereplővé. Azonban a kép, amelyet a szexualitásról közvetít, azt sugallja, hogy a szex izgalmas, de ugyanakkor rizikómentes is. A serdülők átveszik ezt a mintát, ami közvetve arra buzdítja őket, hogy próbáljanak ki sokmindent, lehetőleg minél hamarabb. További ösztönzést ad a fiatalok számára, hogy a saját korosztályuknak is meg akarnak felelni, ami szintén ebbe az irányba tereli őket. A mostani kutatás elsőként mutatta ki egyértelműen, hogy kapcsolat van a szexuális élet megkezdésének koraibbá válása és a serdülőkorúak médiafogyasztási szokásai között.
A kutatást számos Észak-Karolinai iskolában végezték, azonban nem vették figyelembe az internethasználatot, mivel a vizsgálat kezdetekor a legtöbb tizenéves még nem rendelkezett internetkapcsolattal. A vizsgálat folytatásában a kutatók ezt is szeretnék figyelembe venni, mint az utóbbi években egyre meghatározóbbá váló tényezőt.
"Ellőttünk már jó néhány tanulmány foglalkozott a médiában látható erőszak fiatalokra gyakorolt hatásával, és ezt követően indítványok születtek arra nézve, hogy csökkenjen az erőszakot ábrázoló műsorok száma. Úgy vélem, ideje lenne felismerni, hogy a médiának a szexuális normák közvetítésében is hasonló szerepe van" - mondta Jane Brown (University of North Carolina), a kutatás vezetője.
Az Egyesült Államokban más országokkal összehasonlítva háromszor, illetve egyes esetekben akár tízszer is több a tinédzser korú terhességek száma, így ott ez komoly közegészségügyi problémának számít. Ez a korosztály nem élte át az AIDS megjelenése által keltett riadalmat sem, így emiatt is kevésbé veszik komolyan a védekezést.
Az eredeti közlemény a Pediatrics c. folyóirat áprilisi számában jelent meg.
[origo] egészség