Informatikusok nemzetközi csapata egy olyan számítógépes program kifejlesztésén dolgozik, amely vak, vagy látáskárosodott gyermekek számára könnyítené meg az iskolai tanulást. A rendszer célja elősegíteni a jól látó társakkal közösen végzett munkát, a kommunikációt, az adatkeresést és a kreativitás fejlesztését. Jelenleg már a program tesztelése zajlik.
Roope Raisamo (Tampere Egyetem, Finnország) elmondása szerint a csoport munkája nem merül ki a segédeszköz kifejlesztésében: a rendszernek társadalmi hatásai is lesznek, mivel elő fogja segíteni a vakok és gyengénlátók beilleszkedését az oktatás, a munka és a társadalom minden egyéb területén is. A kutatók gyengénlátók helyi és nemzetközi szervezeteivel, valamint iskolákkal együttműködésben dolgoznak a rendszer kialakításán.
A közösen végzett munka előnyösebb
A rendszer fejlesztői előzetes felméréseik során tanárok, diákok és vakok szervezeteinek megkérdezésével, illetve helyszíni megfigyelésekkel igyekeztek megállapítani, mennyire képesek részt venni csoportos tanulásban a gyengénlátó gyerekek. A tanárokkal és a társakkal történő együttműködés ugyanis nagyon fontos a tanulás szempontjából, mert a diákok a párbeszédekből és a közösen megoldott feladatokból építik fel saját tudásukat. A számos európai országban elvégzett felmérések ugyan jelentős helyi különbségeket tártak fel, de így is sikerült azonosítani a vak gyermekek oktatásának néhány alapvető, közös aspektusát.
A rendszer használata nem kötődik semmilyen speciális feltételhez, a program alkalmazkodik a felhasználókhoz. Elsősorban látáskárosult gyermekek részére fejlesztik ki, de mivel célja a látó gyermekekkel közös munka elősegítése, az ő számukra is hasznos lehet. A látásra, hallásra és tapintásra épülő rendszer különböző módon akadályozott embereknek tud segíteni, hiszen egy érzék teljes kiesése sem teszi alkalmatlanná a felhasználót a működtetésére.
A prototípusok tesztelése
Jelenleg több mint száz vak vagy gyengénlátó ember végzi a tizenhat felhasználási prototípus és program tesztelését, melyek között vannak oktató modulok és játékprogramok egyaránt. Egy kiegészítő program az éppen aktuális tartalomhoz kapcsolódó vizuális, hallási és tapintási segítséget nyújt a felhasználónak.
Az egyes modulok a hagyományosan csak vizuális úton megszerezhető információt átültetik más érzékekre. A térérzékelés kialakításához szükséges geometria oktatását például az egyes alakzatok képi ábrázolása helyett egy speciális eszköz segítségével a felhasználó elektronikus tollát irányító mozgássá és az ezt kommentáló akusztikus magyarázattá alakítják át.
A projekt résztvevői a haptikus technológia, valamint a felhasználó és a számítógép közötti multimodális - azaz többféle érzéket bevonó - interakció európai és világszintű vezetői. A kutatók reményei szerint munkájuk eredménye a jövő év során már nagymértékben hozzájárulhat az információs társadalom fejlődéséhez és a látáskárosodott gyermekek egyenlő esélyeinek megteremtéséhez.
Dr. Heksch Katalin








