Sokat hallottunk már arról, milyen jótékony hatást gyakorol szervezetünkre és közérzetünkre a testedzés. Korábbi kísérletek azt is bizonyítani látszottak, hogy a mozgás stresszcsökkentő hatású. Valóban az? Vagy csak bizonyos körülmények között?
Van egy bizonyos ellentmondás abban, hogy a mozgás csökkenti a stresszt. Ez pedig egész egyszerűen az, hogy a mozgás maga is stressz a szervezet számára: ha mozgunk, a stresszhormonok működésbe jönnek. A "stressz" azonban bizonyos szempontból félrevezető fogalom: elsősorban valami negatívat, kellemetlent társítunk hozzá. Létezik pozitív stressz (ún. eustressz) is, azonban az nagymértékben függ az egyéntől, hogy kinek mi számít "pozitívnak": a legjobb példa erre az extrém sport, amely a veszélykeresők számára pozitív stressz, másoknak viszont negatív vagy rossz stressz (ez az ún. distressz).
A sportnál maradva, a másik végletet a monoton, kitartást követelő mozgásformák jelentik, mint amilyen a maratoni futás, vagy még inkább az edzőtermi futó- vagy lépcsőzőgépen való - a legtöbbek számára végtelennek tetsző - izzadás. Nos, vannak, akik ez utóbbi közben tudnak a legkitűnőbben kikapcsolni. Megnyugszanak, és egész máshol jár az agyuk.
A stressz egyik jellemző hormonja az adrenalin, melynek szintje mindenfajta stressz esetén megugrik, legyen az pozitív vagy negatív stressz - az adrenalin serkentő, teljesítményfokozó hatásától pedig egyfajta függőség is kialakulhat. Az adrenalinhullám azonban egy rövid távú hatás, így elég hamar lecsillapul. A másik fő stresszhormon a kortizol, amely egészen másképp viselkedik, mint az adrenalin. Egyrészt negatív stressz esetén sokkal több termelődik belőle, mint pozitív stressznél, másrészt ha a negatív stressz hosszú távú, akkor tartósan is magasabb lesz a hormon szintje.
Mindamellett a jó stresszre is igaz, hogy ha túl hosszú ideig tart, akkor előbb-utóbb megjelenik a kortizol. A kortizol felelős a stressznek a szervezetre gyakorolt legtöbb negatív hatásáért: gyengíti az immunrendszer működését, amely így kevésbé lesz hatékony a fertőzések ellen, és csökkenti az új idegsejtek létrejöttét is (ezért nem ajánlatos például túl hosszú ideig edzeni).
Mit tesz a hosszú távú edzés az agyunkkal? Elizabeth Gould patkányokon bizonyította, hogy ha azok órákon át mókuskerekeznek, kortizolszintjük nő, és ezzel párhuzamosan agyukban csökken az új idegsejtek létrejötte. Ez ellentmond régebbi vizsgálatok eredményeinek, melyek szerint a testmozgás csökkenti a stresszhormonok (köztük a kortizol) szintjét a vérben. Igen ám, de ezeket az eredményeket csoportosan "edző" patkányoknál kapták - Gould pedig ketrecükben magányosan élő patkányokat vizsgált.
Gould az eredményekből arra következtetett, hogy a magányos-társas faktor nagymértékben befolyásolja a mozgás hatásait. Következő kísérletében ezért már csoportosan mókuskerekeztek a rágcsálók. Az eredmények igazolták Gouldot: a csoportos testmozgás éppen hogy felgyorsította az új idegsejtek keletkezését az agyban. Mások jelenléte tehát semlegesíti az edzés negatív hatásait, így csak a pozitívak jutnak érvényre. Elképzelhető, hogy mindez az emberre is igaz lehet, feltéve, hogy éppen nem versengünk egymással.
Jakabffy Éva
A sportnál maradva, a másik végletet a monoton, kitartást követelő mozgásformák jelentik, mint amilyen a maratoni futás, vagy még inkább az edzőtermi futó- vagy lépcsőzőgépen való - a legtöbbek számára végtelennek tetsző - izzadás. Nos, vannak, akik ez utóbbi közben tudnak a legkitűnőbben kikapcsolni. Megnyugszanak, és egész máshol jár az agyuk.
A stressz egyik jellemző hormonja az adrenalin, melynek szintje mindenfajta stressz esetén megugrik, legyen az pozitív vagy negatív stressz - az adrenalin serkentő, teljesítményfokozó hatásától pedig egyfajta függőség is kialakulhat. Az adrenalinhullám azonban egy rövid távú hatás, így elég hamar lecsillapul. A másik fő stresszhormon a kortizol, amely egészen másképp viselkedik, mint az adrenalin. Egyrészt negatív stressz esetén sokkal több termelődik belőle, mint pozitív stressznél, másrészt ha a negatív stressz hosszú távú, akkor tartósan is magasabb lesz a hormon szintje.
Mindamellett a jó stresszre is igaz, hogy ha túl hosszú ideig tart, akkor előbb-utóbb megjelenik a kortizol. A kortizol felelős a stressznek a szervezetre gyakorolt legtöbb negatív hatásáért: gyengíti az immunrendszer működését, amely így kevésbé lesz hatékony a fertőzések ellen, és csökkenti az új idegsejtek létrejöttét is (ezért nem ajánlatos például túl hosszú ideig edzeni).
Mit tesz a hosszú távú edzés az agyunkkal? Elizabeth Gould patkányokon bizonyította, hogy ha azok órákon át mókuskerekeznek, kortizolszintjük nő, és ezzel párhuzamosan agyukban csökken az új idegsejtek létrejötte. Ez ellentmond régebbi vizsgálatok eredményeinek, melyek szerint a testmozgás csökkenti a stresszhormonok (köztük a kortizol) szintjét a vérben. Igen ám, de ezeket az eredményeket csoportosan "edző" patkányoknál kapták - Gould pedig ketrecükben magányosan élő patkányokat vizsgált.
Gould az eredményekből arra következtetett, hogy a magányos-társas faktor nagymértékben befolyásolja a mozgás hatásait. Következő kísérletében ezért már csoportosan mókuskerekeztek a rágcsálók. Az eredmények igazolták Gouldot: a csoportos testmozgás éppen hogy felgyorsította az új idegsejtek keletkezését az agyban. Mások jelenléte tehát semlegesíti az edzés negatív hatásait, így csak a pozitívak jutnak érvényre. Elképzelhető, hogy mindez az emberre is igaz lehet, feltéve, hogy éppen nem versengünk egymással.
Jakabffy Éva
