A funkcionális meddőség és az evolúció

2006. augusztus 15., kedd, 7:00

A funkcionális meddőség esetében nem mutatható ki olyan szervi ok, amelyet felelőssé lehetne tenni a fogamzóképesség hiányáért. A meddőségnek ezt a fajtáját egyes kutatók az evolúció során kialakult természetes válaszreakciónak tekintik, amely meggátolja a teherbeesést azokban az esetekben, ha az éppen adott környezeti vagy pszichológiai feltételek nem a legmegfelelőbbek.

A meddőség fajtái

A meddőség egyre több házaspárt érint világszerte, a gyermekre vágyó párok 10-15%-a küzd nehezített teherbeeséssel (meddőségről akkor beszélünk, ha védekezés nélkül egy éven belül nem sikerül a nőnek teherbe esnie). A meddőségnek sok oka lehet: a férfi részéről a problémát leggyakrabban az alacsony spermaszám vagy "lomha", esetleg életképtelen spermiumok jelentik. Egyes genetikusok már kongatják is a vészharangokat, mert a férfi nemzőképességet genetikailag hordozó, "magányos" Y-kromoszóma rendkívül sérülékeny, és az utódba az apai kromoszómával átkerült Y-kromoszóma nem tud korrigálódni. (A női X-kromoszómából nőkben mindig kettő van, így az egyik kromoszóma esetleges hibáját kijavíthatja a másik kromoszóma jól működő génje.)

A férfi meddőség sokféle módon kezelhető, illetve végső soron donorspermával is megoldható. A meddőség "végső közös útja" azonban a nő, hiszen csak ő tud megtermékenyülni, ezért a meddőséget kezelő technikák leginkább a nő megtermékenyítésének lehetőségeit kutatják. A női meddőséget okozhatja szervi elváltozás, vagy hormonális rendellenesség. Ezeket modern eljárásokkal jól lehet orvosolni, és az ún. organikus meddőség esetén a meddőségi centrumok valóban nagy sikeraránnyal dolgoznak.

Van azonban a női meddőségnek egy másik fajtája, amit több névvel is illetnek: ez a megmagyarázatlan, másodlagos vagy funkcionális meddőség. Az elnevezések azt jelzik, hogy e típusban orvosilag nem lehet olyan okot kimutatni, ami indokolná a meddőséget, de a nő ennek ellenére nem képes megfoganni.

A meddőségi centrumokban különféle hormonkezelésekkel próbálják a női testet a fogamzásképesség "csúcsformájába" hozni, majd jól időzítetten vagy a férjtől (esetleg donortól) vett spermát jutatnak a méhbe, vagy lombikban hozzák össze a női petesejtet a férfi ondóval, és a méh nyálkahártyára a már megtermékenyített 3-4 petesejtet juttatják be. A pestsejteknek itt már csak az volna a dolga, hogy beágyazódjanak és osztódni kezdjenek. 

A funkcionálisan meddő nők esetén a meddőségi centrumok világszerte viszonylag gyenge eredményt tudnak felmutatni. Külföldi adatok szerint egy lombik (mesterséges megtermékenyítés) beavatkozás 6-15%-os, öt kezelés esetén pedig összesen 50%-os eséllyel képes terhességet létrehozni. Ez azt jelenti, hogy sok-sok hormonális kezelés, orvosi beavatkozás, lelki gyötrelmek és milliós kiadások ellenére minden második nő gyermektelen marad. Joggal merül fel a kérdés, hogy ha orvosi okot nem találunk, ha a természetben soha létre nem jövő optimális körülmények ellenére sem alakul ki a terhesség, akkor indokolt-e a második, harmadik, negyedik, ötödik lombikprogram erőltetése, miközben nem oldódott meg semmi. Vajon mi állhat a funkcionális meddőség hátterében?

Szaporodás és evolúció

Az evolúció folyamata leegyszerűsítve nem más, mint a szaporodási képességek folyamatos fejlődése. Mivel csak azok a képességek öröklődnek át, amelyeket sikeresen szaporodó egyedek hordoztak, ezért az élővilágban majdnem minden képesség közvetve vagy közvetlenül a szaporodás sikerességét szolgálja. Az emberi világ persze bonyolult és összetett, de nyilvánvaló, hogy az embereket mozgató siker, hatalom és pénz utáni vágy evolúciós értelemben valójában mind-mind a sikeresebb szaporodás lehetőségének hajszolását jelenti.

Az emberi faj szaporodásában a nők aránytalanul nagy terhet vállalnak, hisz évmilliókon át egészségüket, sőt életüket tették kockára egy utód létrehozására és felnevelésére. A természetes szelekció révén - évmilliók során - a nőkben olyan mechanizmusok alakultak ki és öröklődtek át, amelyek révén a női szervezet képes mérlegelni a fizikai környezet eltartó képességét és veszélyességét (az utód kihordásnak és felnevelésének szempontjából), valamint a férfivel való kapcsolat stabilitását. Evolúciós értelemben rossz időben, rossz helyen, rossz kapcsolatban szaporodni kész katasztrófa. Az egyén sikerességét ugyanis génjei elterjedtségével mérjük, amit összesített alkalmasságnak neveznek. A szociobiológiai kutatások szerint minden élőlényben az összesített alkalmasság folyamatos "kalkulációja" folyik, aminek növelése az egyed végső célja. 

Mind a férfi, mind a nő arra tör tehát, hogy utódja felnőve majd sikeresen szaporodjon. Egy táplálékhiányos időszakban, vagy olyan körülmények között, ahol állandóan küzdeni, menekülni kell, a magzat, majd az utód megsínyli a hiányt és a veszélyeket, s vagy idő előtt meghal, vagy később nem fog tudni sikeresen szaporodni. A nők domináns férfiakhoz való ősi vonzalma abból származik, hogy a szociálisan domináns férfi nagyobb esélyt jelent a jobb ellátásra és védelemre. A nő számára rendkívül fontos a férfivel való stabil kapcsolat, mert - különösen az ősi időkben - egyedül valószínűtlen volt, hogy sikerül felnevelni az utódot.

Mindezekből következik, hogy a sikeresen szaporodó nő szervezetében olyan gátló mechanizmusok fejlődtek ki, amelyek képesek blokkolni a teherbeesést táplálékhiány, veszély, vagy bizonytalan párkapcsolat esetén. Mivel ezek a gátló mechanizmusok nem "minden vagy semmi" elven működnek, számos átmeneti jelenség figyelhető meg. Így például a nő képes megtermékenyülni, de a magzat korán elvetél, vagy koraszülött lesz. Ez arra utal, hogy az anyai szervezetben erők és ellenerők küzdenek, s az erőviszonyok döntik el a magzat sorsát.

A funkcionális meddőség egyes kutatók szerint valójában nem biológiai-orvosi működési zavar, hanem evolúciósan kimunkált helyes alkalmazkodó válasz a terhességre alkalmatlan körülményekre.

Táplálkozás és meddőség

Régi megfigyelés, hogy az éhínségek vagy háborús élelmezési korlátozások esetén nőknél megszűnik a menstruáció, ami időleges terméketlenséget eredményez. Hasonló jelenség figyelhető meg a harmadik világ éhező országaiban. Az elmaradott vidékeken, ahol évszakonként aszály okozta éhínség és viszonylagos bőség váltogatja egymást, mérésekkel igazolták, hogy a nők nemi hormonszintje a táplálékfelvétel arányában ingadozik. A fejlett országokban a lakosságra nem jellemző az éhezés, de gyakori a szándékolt csökkent kalóriabevitel, vagy a túlzott energia-felhasználás.

Balettáncosok és intenzíven sportoló nők körében - különösen futók közt - gyakori az ún. funkcionális amenorrhea, vagyis a menstruációs ciklus megszűnése. Funkcionálisnak azért nevezik, mert mindeddig nem találtak orvosi vizsgálatokkal kimutatható okot. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a normál menstruációs ciklus fenntartásához és a termékenységhez a női testnek legalább 22% zsírt kell tartalmaznia. A zsírszövetek egyrészt tartalékot jelentenek, másrészt női nemi hormonok is tárolódnak itt. Az intenzív fogyókúrázás vagy az anorexia nervosa leállítja a női hormonális működéseket és a nő ezáltal elveszíti termékenységét.

A csökkent táplálékfelvétel, a zsírraktárak leapadása, vagy az intenzív energia-felhasználás az agy számára azt "üzeni", hogy csökkent a környezet eltartó ereje, és "nem volna most jó teherbe esni". A mechanizmus, amelyen keresztül az agy hormonális központja, a hipotalamusz észleli a táplálékhiányt, részben már ismert. Amikor eszünk, egy leptin nevű hormon szabadul fel, amely a hipotalamuszba jutva serkenti a nemi hormonok működését. A leptin krónikus hiánya viszont gátolja a nemi hormonok és az azok serkentését végző más hormonok termelődését. Állatkísérletekben éheztetéssel meddővé tett állatoknál leptin adásával ismét be lehetett indítani a hormontermelődést, függetlenül attól, hogy az állat továbbra is kiéhezett állapotban volt. A nemi érést - szintén állatkísérletekben - serkenteni lehetett leptin adásával. Emberi viszonylatban pedig megfigyelték, hogy a serdülőkor előtt intenzív sportot kezdő lányoknál akár évekkel is késhet az első menstruáció.

Sajátos módon nemcsak a soványság, hanem a túlsúly is átmeneti meddőséghez vezethet. Elhízott nőknél végzett vizsgálatok szerint azok, akik 18 éves koruk óta 30-nál nagyobb testtömegindex-szel rendelkeznek, 2,7-szer valószínűbben néznek szembe meddőségi problémákkal (a testömegindex a testsúly kg/testmagasság négyezete. Például egy 60 kg-os 170 cm-es nő testtömegindexe: 60:1,72=20,76). 

Ezeknél a nőknél ellentmondásosnak tűnhet, hogy vérükben sokszor igen magas a leptinszint. Szervezetünk működési logikája azonban az, hogy amiből túl sok van, ahhoz hozzáidomulnak az agyi receptorok - azok is, amelyek a leptinszintet érzékelik - és lecsökken a receptorok száma és érzékenysége. Ezt a jelenséget leptin-érzéketlenségnek hívjuk, ami hasonlatos az inzulinérzéketlenséghez (inzulinrezisztenciához), amely szintén az elhízott emberekre jellemző. A leptin-érzéketlenség következtében az elhízott emberek agya úgy észleli, mintha a személy éhezne, ezért is tapasztalni gyakran, hogy az elhízott embereknek folytonos éhségérzetük van.

Általában az elhízottság áll az ún. policisztás ovárium szindróma hátterében is, amelyre az jellemző, hogy a petesejtek megérnek, de nem tudnak kilökődni a petefészekből, hogy megtermékenyüljenek. Az inzulinrezisztenciát csökkentő gyógyszerekkel újabban sikeresen kezelik ezt a szindrómát, azonban ez az agy "becsapása", ezért sokkal szerencsésebb ehelyett a fogyást választani. Vizsgálatok igazolják, hogy a normál testsúly elérésével az említett szindróma és a funkcionális meddőség is egyaránt megszűnik. Éveken át meddőséggel kezelt, elhízott nőknél két vizsgálat is 70-80%-os teherbeesési arányt ért el fogyókúrával, életmód változtatással.

Kevésbé ismert azonban, hogy a gluténallergia (lisztérzékenység) is komoly kockázatot jelenthet a meddőségre nézve. A gluténérzékenységgel diagnosztiált nők 50%-a szenved meddőségtől, koraszüléstől vagy ismételt vetélésektől. A gluténérzékenység újabb kutatások szerint jóval gyakoribb, mint eddig hitték. A lakosság 0.5-1% szenved ún. rejtett gluténérzékenységben, amelynek nincsenek észlelhető tünetei. Azonban ez a rejtett probléma is meddőséghez vezethet. Meddőségi centrumokban végzett vizsgálatok szerint a meddő nők 3-8%-a valójában rejtett gluténérzékenysége miatt volt meddő, és a gluténmentes diétára állítást követő fél éven belül teherbe is estek. A gluténérzékenység valószínűleg felszívódási zavarokon és immunológiai hatásokon keresztül idézi elő a meddőséget, vagy ismételt spontán vetéléseket. 

Összességében elmondható, hogy a női szervezet evolúciósan úgy alakult, hogy a rendelkezésre álló táplálék függvényében képes szabályozni a fogamzóképességét.

Stressz és meddőség

Régi megfigyelés, hogy nőknél stresszállapotban elmaradhat a menstruáció. Háborúk vagy koncentrációs táborba való kerülés esetén stressz hatására átlagosan a nők felénél megszűnik a havi ciklus (kivégzésre váró nőknél ez jelenség 100%-ban fellépett). Az átlagember számára a munkahelyi stressz vagy az élet egyéb tartós stresszforrásai okozhatják a menstruációs ciklus megnyúlását, a peteérési zavarokat, vagy akár a menstruáció teljes kimaradását.

Sokat vizsgálták a mesterséges megtermékenyítési programokban részt vett nőket abból a szempontból, hogy vajon mi alapján lehet bejósolni, kinél várható siker és kinél nem. Sok vizsgálat bizonyítja, hogy akiknek magas a stresszhormon-szintje, vagy erős szorongástól, illetve komolyabb depressziótól szenvednek, azoknál sokkal valószínűbben végződik kudarccal a lombikprogram. Már csak emiatt is sok kutató hangsúlyozza, hogy minden meddőségi centrumban rutinból pszichoterápiás támogatást kéne nyújtani, ugyanis a meddőség már önmagában szorongást és depressziót okoz, ami csökkenti a megtermékenyülés valószínűségét, de egy, vagy pláne több sikertelen lombik-beavatkozás még tovább fogja csökkenteni minden további beavatkozás sikerének esélyét.

A szorongás és a depresszió egyaránt a stresszhormonok szintjének emelkedésével jár. A hipotalamuszban olyan központok is találhatók, amelyek egyszerre irányítják a stresszhormonok kibocsájtását és a nemi hormonokat serkentő hormonok termelődését. Amint fokozódik a stresszre adott stresszhormon válasz, úgy gátlódik a nemi hormonok termelődése is. A stresszhormonok azonban nem csak az agyban, hanem a petefészekben és a méhben is "munkálkodnak", és többféle mechanizmuson keresztül gátolják a nemi működéseket és a megtermékenyített petesejt megtapadását, illetve serkentik a megtapadt zigóta kilökődését.

Alig tíz éve ismert az a tény, hogy a stresszhormonok termelődését serkentő hipotalamikus hormon (Corticotropin Releasing Hormon; CRH), amelynek szintje depresszióban, szorongásban magas, egyben a szülést megindító biológiai óra jeladója is. Kiderült ugyanis, hogy a terhesség előrehaldtával a méh és a méhlepény is egyre több CRH-t termel. A terhesség vége felé a nők vérében a normál érték akár ezerszerese is megtalálható. A hormon azonban a szülés megindulásáig inaktív, mert egy fehérje kötődik hozzá. A szülés idejének közeledtével a CRH-t semlegesítő fehérje mennyisége rohamosan csökkenni kezd, és a felszabaduló CRH indítja be a szülést. Ez a rendkívül érdekes mechanizmus magyarázatot ad arra, hogy miért okoz a depresszió és az intenzív szorongás spontán abortuszt vagy koraszülést: az agyban termelődő CRH aktív, és a szülést megindító órát mintegy "előreállítva" túl korán indítja be a szülést.

Számos pszichoterápiás vizsgálatot ismerünk, amelyekbe több sikertelen lombikprogramot is maguk mögött tudó nőket vontak be, és az eredmények szerint átlagosan már 5-10 csoporterápiás alkalom is elég volt arra, hogy átlagban 30-40%-al növeljék a teherbeesés valószínűségét.

Az evolúciós pszichológia és orvoslás szemléletében elemzett funkcionális meddőség feltehetőleg nem a test hibás működése, hanem évmilliók alatt kifinomodott születésszabályozási rendszer. A funkcionális meddőség kezelésében ezért ígéretes lehet az orvosi kezelések stresszkezelő tréningekkel történő és pszichoterápiás támogatást nyújtó csoportokkal történő kombinálása, valamint, ha szükséges, a testsúly optimalizálása.

Szendi Gábor