Ismert, hogy a cukorbetegség számottevően gyorsítja az érelmeszesedés folyamatát. A nagyereket érintő szövődmények sorába a koszorús erek, az agyi érrendszer és az alsó végtagok verőereinek betegségei tartoznak. A kiserek károsodásához vezető szövődmények pedig vesekomplikációkat, szembetegséget, idegrendszeri elváltozásokat okoznak. Ez utóbbi jelenti az egyetlen olyan szövődményt, amely szervezetünk egészét érinti, mivel az idegpályák teljes testünket behálózzák és szervezetünk működését alapvetően szabályozzák.
A neuropathia részjelenségeként jelentkező érzészavar érdekes kettősséget mutat. Egyrészt az előbbiekben felsorolt érzékeny, fájdalmas tünetekkel találkozunk, másrészt a tapintás-, a hő- és a fájdalomérzet károsodása következtében gyakran észre sem veszi a beteg a lábat érő kisebb-nagyobb sérüléseket, amelyeket például a cipőben levő kő vagy szög, esetleg maga a szűk cipő okoz. Veszélyes lehet a mezítláb járás, észrevétlenek maradhatnak az égési sérülések is. Fekélyek képződhetnek a talpon, ezek legtöbbször szintén fájdalommentesek.
E fekélyek melegágyai lehetnek a kórokozóknak, fertőzések keletkezésének, miközben a gyógyhajlam a cukorbetegség miatt amúgy is rossz. A folyamat tehát gyorsan a mélybe terjedhet és érintheti az izületeket, sőt a csontokat is. Elszomorító adat: a cukorbetegek nem traumás eredetű alsóvégtag-amputációi nagyságrenddel gyakoribbak a más betegeken végzett hasonló beavatkozásoknál. Ez hazánkban évente közel 3000 végtagcsonkoló műtétet jelent. Holott a neuropathiás eredetű - súlyos formájukban a végtag üszkösödéséhez, majd elvesztéséhez vezető - folyamatok sok esetben megelőzhetők lehetnének.
A nagyobb izomcsoportok beidegzésének károsodása fáradtságot, izomgyengeséget okozhat; elsősorban a felkar- és combizomzatban. Az utóbbira utalhat, ha a beteg nem tud guggoló helyzetből segítség nélkül felállni. Az izom sorvadása súlyosabb esetben jelentős testsúlycsökkenéssel járhat. Károsodhat csupán egy-egy ideg működése is, ennek következménye például a comb külső oldalának zsibbadása, amelyet olykor égő fájdalom kísér. A lábfej feszítő izmait beidegző ideg sérülésének következménye a lábfej "lógása" lehet, emiatt a beteg minden lépéshez kénytelen magasabbra emelni a lábát, nehogy lábujjai beleakadjanak a talajba. Ilyen tünetet alkoholos idegbántalom is gyakran okoz.
Dr. Kempler Péter
egyetemi docens
SOTE I.sz. Belgyógyászati Klinika
Forrás: Cukorbeteg Élet magazin









