Első alkalommal sikerült olyan módszert kidolgozni, amellyel a bőrszövetből történő mintavétel nélkül is egyszerűen mérhető a bőr öregedésének sebessége. Az első mérések eredményei alapján a nők bőre gyorsabb ütemben öregszik a férfiakénál.
Az Optic Letters c. folyóirat októberi számában ismertetett tanulmányban tizennyolc eltérő életkorú, 21 és 84 év közötti férfi és nőt vizsgáltak. A résztvevők alkarjában infravörös lézersugarakkal stimulálták a bőrszövetet: a bőr epidermisznek nevezett felsőbb rétegein a lézersugarak akadálytalanul áthaladnak, az irhában található fehérjerostok azonban rövid hullámhosszú fényt bocsátanak ki a besugárzás hatására, amely a kollagén esetében kék, az elasztin esetében pedig zöld színű. A kibocsátott fénysugarak alapján egyszerűen meghatározhatóvá válik a két összetevő relatív mennyisége, amit az ún. kollagén/elasztin faktorral fejeznek ki.
Az eredmények azt mutatták, hogy eltérés figyelhető meg a férfiak és a nők bőrének öregedési sebességében: a nők bőrében valamivel gyorsabb ütemben zajlik a kollagénrostok öregedése, ennek következtében az ő bőrük a férfiakénál valamivel hamarabb kezd el ráncosodni. "Egyes öregedésgátló kozmetikumok vélhetően már most is képesek rá, hogy jelentősen lassítsák a kollagénrostok leépülését, ezt azonban a megfelelő mérési módszerek hiányában korábban nem lehetett kellően pontos adatokkal alátámasztani. Az új lézeres eljárás ezzel szemben talán már a közeljövőben lehetővé teheti, hogy leellenőrizzük a jelenleg forgalomban lévő testápoló krémek hatékonyságát, és a mostaniaknál jobbakat fejlesszünk ki" - mondta Koehler.
A kutatók remélik, hogy nemcsak a kozmetikai iparban, hanem különféle bőrbetegségek, például a bőr megvastagodásával és rugalmatlanságával járó szkleroderma nevű betegség korai felismerésében is hasznosítani lehet majd az új eljárást.
Kapcsolódó anyagaink: Megtévesztő barna bőr, Lehetséges jövőbeli módszer a bőrrák megelőzésére.
[origo] egészség








