Vajon megfogadjuk-e Rodolfó híressé vált tanácsát, miközben egy bűvésztrükköt figyelünk? És egyáltalán: pontosan mit is téveszt meg a bűvész, hol keletkezik az illúzió? Angol kutatók megvizsgálták egy klasszikus bűvésztrükk pszichológiai hátterét, és arra a következtetésre jutottak, hogy a trükk csak a néző várakozásait csapja be, de a látását nem.
Ajánló
Szemünk világa - Az [origo] egészség szemészeti témákkal foglalkozó aloldala
Könnyedén becsapható az agy, ha színekről van szó
Ne mindig higgyünk a szemünknek!
Hol keletkezik az illúzió?
Létezik egy klasszikusnak számító bűvészmutatvány: amikor a bűvész kétszer egymás után feldob egy labdát a levegőbe és elkapja azt, majd harmadszor is úgy csinál mintha feldobná, és ekkor a labda "nem érkezik vissza" - hiszen ez alkalommal a bűvész a tenyerébe rejtette el. Ez egy nagyon egyszerű, ám rendkívül hatásos trükk, mivel a néző harmadszor is azt hiszi, hogy felrepült a labda, ami így eltűnni látszik a magasban. Gustav Kuhn - aki a Durham-i Egyetem (Anglia) pszichológusa, és egyben bűvész is - azt vizsgálta, vajon miből adódik a mutatvány megtévesztő ereje.
A trükk hatásosságának vizsgálatához Kuhn és Michael Land (University of Sussex in Brighton, Anglia) kétféle módon vették videóra a trükk bemutatását. Az egyik változatnál a bűvész a "hamis" feldobást úgy végzi, hogy közben a magasba néz, oda ahova a labdának repülnie kellett volna, míg a másik változatnál a saját kezét nézi a "hamis" feldobás során. A felvételeket lejátszották vállalkozó résztvevőknek, majd megkérdezték tőlük, hogy mit láttak. Mindkét változat megtekintése esetén voltak olyan nézők, akik azt válaszolták, hogy harmadszor is látták felrepülni a labdát és eltűnni a képernyő tetején. Azonban kétszer annyian "dőltek be a trükknek" akkor, ha a bűvész a levegőbe nézett, mint amikor a saját kezére tekintett.
A válaszok elemzéséből kitűnt, hogy a labda észlelését sokszor nem a vizuális információ (azaz a labda tényleges elhelyezkedése) határozta meg, hanem olyan kiegészítő jelzések (konkrétan a bűvész fejmozdulata), amelyek a labda várható helyére utaltak. A kutatók ebből azt a következtetést vonták le, hogy a megtévesztés lényege az, hogy a néző a bűvész arcát figyeli, és nem azt a helyet, ahova a labdának szállnia kellene. A bűvész tekintete tehát központi szerepet játszik a trükk sikerében: az irányítja a nézők várakozásait. Ha két alkalommal felnézett, mikor repült a labda, nyilván a harmadik felnézés is együtt jár a labda felrepülésével - gondolja a néző, aki tehát valójában nem is a labdát nézi. Kuhn szerint mindez azt bizonyítja, hogy az illúzió az ember várakozásain alapul. De mi a helyzet a szemünkkel? Vajon a látásunkat is becsapja a mutatvány?
Mást látunk - és mást észlelünk
A kutatók szerint a fenti kérdésre a válasz: nem. Videóra vették ugyanis a bűvésztrükköt figyelő nézők arcát, és követték szemmozgásaikat. Azt tapasztalták, hogy a legtöbb résztvevő először a bűvész arcára pillantott, és csak ezután követte tekintetével a labda útját. Amikor azonban a labda már nem volt ténylegesen látható, a nézők nem is tekintettek annak vélt helyére. Azt hitték, hogy látják a labdát a magasban, annak ellenére, hogy valójában nem is néztek oda. Mindez arra utal, hogy a látórendszer szemmozgásokat irányító részét nem tévesztette meg a bűvésztrükk.
Egy adott esemény szemlélése során tehát a látórendszer egyes részei más-más módon működhetnek. A fenti vizsgálatban a szemmozgató rendszer kizárólag a valós vizuális információkra épített, az észlelést viszont nagyban befolyásolták a néző várakozásai. Ez egybevág más kutatások közelmúltbeli eredményeivel, amelyek bebizonyították, hogy a szemmozgató és a vizuális észlelő rendszer elkülönült idegi pályákon halad.
Kuhn véleménye szerint eredményeik igazolják: a várakozások végül is felülírhatják a tényleges vizuális információkat. A kutató szerint ráadásul ez sokkal gyakrabban történik meg, mint gondolnánk. A bűvészek nagyon jól megtanulták kihasználni a fenti jelenséget - ám amikor úgy érezzük hogy tisztában vagyunk a környezetünkkel, valójában akkor is azt észleljük, amire számítunk.
A kutatók a Current Biology c. folyóiratban számoltak be eredményeikről.
Dr. Heksch Katalin
Videó ajánló:
A kísérlethez tartozó videók megtekinthetőek a Scientific American hírporálján, a következő linkekre kattintva:
A trükk első változata
A trükk második változata
Korábbi, kapcsolódó anyagaink:
Könnyedén becsapható az agy, ha színekről van szó:Vajon amikor egy tárgyat nézünk, ténylegesen látjuk a színét, vagy az agyunk tudja, hogy milyen színt "kellene" látnunk? Kísérletek bizonyítják, hogy várakozásaink befolyásolják az észlelésünket. Egy most megjelent német tanulmány szerint így van ez a színlátás esetében is.
Ne mindig higgyünk a szemünknek: Látásunk félrevezethet minket. Amerikai kutatók rájöttek arra, hogy agyunk sokkal inkább az észlelt, és nem a valóságos méretük alapján becsüli meg az általunk látott tárgyak kiterjedését.
Új eredmények a távolságérzékelésről: Hogyan érzékeljük a távolságot? A válasz egyszerűnek tűnik: a szemünkkel. Egy új kutatás azonban arra mutatott rá, hogy a kitűzött célig megteendő távolság felmérésénél sokkal többről van szó, mint pusztán a látás alapvető működéséről - legyen szó akár gyaloglásról, dobásról, vagy számos más hétköznapi tevékenység elvégzéséről, amelyekhez szükség van a távolság megbecslésére.
