Marina Giampietro és Guido Cavallera új tanulmánya szerint az ember személyes napi ritmusa befolyásolja az alkotó gondolkodást, az "éjszakai baglyok" pedig kreatívabbak a többieknél. A kutatók 120 személy kreatív gondolkodásának vizsgálata során jutottak erre a következtetésre.

Az [origo] egészség életmód aloldala
Javítja a memóriát az alvó agy elektromos ingerlése
A vizsgálatban 68 nő és 52 férfi vett részt, akiket az alvási szokásaik alapján a "bagoly" vagy a koránkelés miatt a "pacsirta" csoportba osztottak. Általánosságban véve egyébként a két szélsőség számít kivételnek, és a többség a megszokott olaszországi ritmus szerint éjféltől reggel nyolcig alszik.
A teszt három feladatból állt. A résztvevőknek először egy képet mutattak, majd felszólították a vizsgálati alanyokat, hogy ennek alapján ők maguk is készítsenek egyet és nevezzék el. Másodszor befejezetlen formákat kellett kiegészíteni és elnevezni, harmadszorra pedig harminc vízszintes vonalból álló ábrázolást kellett teljessé tenni. Az eredmények kiértékelése azt mutatta, hogy a feladatokat életkortól és nemtől függetlenül a "baglyok" oldották meg a legjobban - olvasható a wissenschaft.de német nyelvű hírportálon.
Forrás: MTI
Korábbi, kapcsolódó anyagaink:
Javítja a memóriát az alvó agy elektromos ingerlése: Elsőre talán furcsán hangzik, hogy álmunkban elektromos árammal ingereljék agyunkat, azonban a lübeck-i egyetem kutatóinak sikerült kimutatniuk, hogy a periodikusan változó, lassú agyhullámok serkentésével javítható a memória. A felfedezés a távolabbi jövőben segíthetne például a tanulás hatékonyabbá tételében, illetve az alvászavarok újfajta gyógymódjainak kifejlesztésében, bár jelenleg mindez még csak az elképzelések szintjén létezik.
Javítható agyfunkciók: A gyenge elektromos áram erős hatást gyakorol az agyműködésre. A jól működő agy még jobb működésre serkenthető a koponyára adott egyenáramú stimulálással; terápiás lehetőségeket is ígér például a migrén gyógyításában, az agyvérzés (sztrók) utáni gyorsabb felépülésben. Egyes kutatók szerint az eljárás hasznosítására kereskedelmi forgalomba hozható készüléket lehetne építeni - az emberek egyetlen kapcsoló átbillentésével javíthatnák agyműködésüket.
Zavarja a tanulást, ha több dolgot csinálunk egyszerre: Általában igaz, hogy produktívabbá válunk, ha egy időben többféle dologgal is foglalkozunk, azonban ha tanulásról van szó, akkor jobb, ha kizárólag az anyaggal foglalkozunk - javasolja egy új tanulmány.








