[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Az ingyenes méhnyakszűrést még mindig nem veszik igénybe elegen [origo] egészség 2006. december 13., szerda, 10:11

Évente 500-600 ezer nőt kellene még rávenni, hogy megjelenjen méhnyakszűrésen. A Liliom program idei, második fordulójában ismét a szervezett szűrőprogramban való részvételt igyekeztek ösztönözni - a vizsgálaton részt vevő nők között megint egy autót sorsoltak ki.

A méknyakrák időben felfedezve szinte száz százalékban gyógyítható. Évente mégis ötszáz körül van azoknak a nőknek a száma, akik meghalnak Magyarországon a betegségben, míg a nyugat-európai országokban csak évi néhány ilyen haláleset történik. Nálunk az érintett korosztály – a 25-65 év közötti nők – mintegy 30 százaléka jár rendszeresen szűrésre; a cél a nyugat-európaihoz hasonló, 60-70 százalékos arány elérése lenne – derült ki a Liliom elnevezésű program második részét lezáró sajtótájékoztatón.

A méhnyakszűrések részvételi arányának növelését célzó Liliom program egyik fő eredményeként Dobrev Klára, a rendezvény fővédnöke azt emelte ki, hogy a szervezett szűréseken egyharmad arányban olyan nők jelentek meg, akik az elmúlt öt évben egyáltalán nem, vagy csak egyszer voltak vizsgálaton. A továbbiakban is azokat próbálják elsősorban megcélozni különböző eszközökkel, akik maguktól nem járnak el nőgyógyászhoz.

Az első fordulóhoz hasonlóan egy autót is kisorsoltak azok között, akik elmentek a szűrésre. Az autót egy 35 éves szarvasi hölgy nyerte, aki – elmondása szerint – eddig is rendszeresen részt vett szűrővizsgálatokon. „Megkaptam a behívót, bementem, mert úgyis ahhoz az orvoshoz járok” – mondta az [origo] Egészségnek.

Magyarországon összesen 2,4 millió nőt érint a program, ennyien tartoznak a 25-65 év közötti korosztályba. Méhnyakszűrésen legalább háromévente javasolt megjelenni, vagyis évente 800 ezer nőt lenne szükséges megvizsgálni (bár a szakma ajánlása az, hogy aki tud, évente vegyen részt nőgyógyászati vizsgálaton, amelynek része a méhnyakszűrés). Ehhez képest a magánorvosoknál végzett vizsgálatokkal együtt is maximum 200-250 ezer méhnyakszűrést végeznek évente az országban becslések szerint – mondta el Bujdosó László országos tisztifőorvos a sajtótájékoztatón.

A mozgósításban részt vevő egészségügyi dolgozóknak külön versenyeket hirdettek a szervezők. Azok között, akik a legtöbb hölgyet vonták be a programba, különböző nyereményeket sorsoltak ki. Összességében Zala megyében sikerült leginkább növelni a szűrésekre járók számát az utóbbi években, a legkevesebben Szolnok megyében jelentek meg a vizsgálatokon.

A védőnői program keretében először Balassagyarmaton próbálják azt a gyakorlatot bevezetni, hogy a védőnők is elvégezhessék a szűrés legfontosabb elemét, a citológiai mintavételt. A laborvizsgálatokhoz szükséges sejtmintát így nem csak a nőgyógyászok vehetnék le a jövőben. Ha mintaprogramot sikeresnek ítélik, az ország egészére kiterjesztik a módszert.

Mint arról korábbi írásunkban beszámoltunk, Magyarországon évente több mint 1000 új beteget fedeznek fel és kezelnek méhnyakrákkal. A betegség kockázati tényezői közül messze a legjelentősebb a humán (emberi) papillomavírussal (HPV) való fertőzöttség, amely az összes méhnyakrákos eset legalább 82 százalékában megtalálható (fontos azonban tudni, hogy a legtöbb HPV-fertőzött nőben nem alakul ki méhnyakrák).

Várhatóan rövid időn belül forgalomba kerül Magyarországon két új vakcina, melyek a klinikai próbák szerint csaknem 100 százalékos védelmet nyújtanak a méhnyakrák kialakulása szempontjából legveszedelmesebb HPV vírustörzsek ellen. Azonban ezek az oltások sem védenek a HPV olyan ritkább típusai ellen, amelyek szintén rákot okozhatnak. A méhnyak rutinszerű szűrővizsgálata tehát továbbra is életbevágóan fontos marad.

Flanek Éva

Korábbi, kapcsolódó anyagaink:

Az ondóban nagy mennyiségben jelenlévő egyik hormontípus tovább növeli a méhnyakrák kialakulásának kockázatát a betegség kialakulása szempontjából veszélyeztetett nők körében - állítja egy új tanulmány. Bővebben: Újabb érv az óvszerhasználat mellett.

Az amerikai Nemzeti Rák Intézet (National Cancer Institute) kutatóinak beszámolója szerint egy tengeri vörösalgából kivont vegyület igen hatékony lehetne a méhnyakrák kórokozójával, a humán papillomavírussal (HPV) szemben. Bővebben: Algakivonattal a méhnyakrák ellen.

Nők esetében akár 70%-kal is csökkenthet a veszélye a méhnyakrák kialakulásában szerepet játszó humán papillomavírussal történő fertőződésnek, ha a pár minden alkalommal óvszert használ - állítja egy új kutatás. Bővebben: Az óvszerhasználat megfelelő védelmet nyújt a humán papillomavírussal szemben.
Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI

Gyógyszer kereső    
     
 

HIRDETÉS

Terhesség hétről-hétre Hírlevelünkből hetente tájékozódhat a magzat fejlődéséről és az Önnek éppen esedékes vizsgálatokról
Versenyben a daganattal Célzott kezelés molekuláris diagnosztika alapján
Down-kór szűrés anyai vérből és ultrahanggal A legkorszerűbb módszerekkel a Down-kór 90-95%-os biztonsággal szűrhető

ONLINE SZOLGÁLTATÁSOK

Pirula Patika PirulaPatika Tekintse meg a teljes magyar gyógyszertári kínálatot! Ne áll- jon sorba, rendeljen hivatalos magyar gyógyszertárból!

LEGFRISSEBB CIKKEINK

SZAVAZÁS

Milyen rendszeresen jár tüdőszűrésre?
  • Évente
  • Néhány évente
  • Már nagyon régen voltam
  • Még soha nem voltam
A szavazás állása

IDŐJÁRÁS

Felhős idő, kis napsütéssel min: 0, 5 °C max: 12, 17 °C Felhős idő, kis napsütéssel

PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara