A berlini Charité Kórház munkatársainak új tanulmánya szerint napi néhány csésze közönséges fekete tea jól ellazítja ugyan az artériákat, azonban ezt a hatást semlegesíti a tejben lévő, kazein nevű fehérje.

Az [origo] egészség szív- és érrendszeri betegségekkel foglalkozó oldala
Az elhízás ellen is hatékony a zöld tea
Az új felmérésben középkorú asszonyokat kértek meg rá, hogy igyanak meg fél liter, frissen főzött Darjeeling teát, amelyhez 10 százalék lefölözött tejet, a kontrollcsoport esetén pedig forralt vizet adtak. Ultrahangos vizsgálattal a tea elfogyasztását követően azonnal, illetve két órával később is megmérték az erek tágulásának mértékét: azt tapasztalták, hogy a teaivás a víziváshoz képest jelentősen növeli az erek rugalmasságát, azonban a tej hozzáadása teljesen megszünteti ezt a hatást.
A kutatók ezt követően patkányoktól vett szövetmintákat vizsgáltak meg. A tea hatására az állatok szervezetében ellazultak az aortagyűrűk, ezen kívül az érfal sejtjeiben fokozódott a dinitrogén-oxid nevű ingerületátvivő anyag szintézise. A tej hozzáadása viszont laboratóriumi körülmények között is meggátolta a tea értágító hatását. A kutatók szerint minderre az a magyarázat, hogy a tejben található, kazein nevű fehérje önmagában is blokkolja azokat a vegyületeket, amelyek ellazítják a patkányok aortáit.
A kutatók felhívták rá a figyelmet, hogy az új eredmények tükrében a jövőben különös óvatosságot igényel majd a teában található flavonoidokkal kapcsolatos táplálkozástudományi vizsgálatok tervezése és kiértékelése. A vizsgálat vezetője szerint meg kellene például ismételni azokat a felméréseket, amelyekben a zöld és a fekete tea szervezetünkre gyakorolt hatásait vetik össze, mert az eredményeket feltehetően eltorzítja, hogy a fekete teát gyakrabban isszák tejjel, mint a zöldet - olvasható a New Scientist hírportálján.
A kutatócsoport az Európai Kardiológus Társaság szívgyógyászati szakfolyóiratában számolt be az új eredményekről.
Forrás: MTI








