Magyarországon évente 5400-5500 új emlőrákos beteget fedeznek fel. Ha az elváltozást elég korán felismerik, maradéktalanul eltávolítható a daganat és a teljes gyógyulás esélye is 90 százalék feletti. Az eddig használt filmes és foszforlemezes mammográf készülékek mellett már több helyen alkalmazzák Magyarországon is az úgynevezett direkt digitális technikát, amellyel könnyebbé válik a leletek kiértékelése, és a külföldi tapasztalatok szerint több esetben diagnosztizálható a mellrák korai stádiuma is, mint a hagyományos eljárással. Magyarországon jelenleg három helyen rendelkeznek a legkorszerűbb berendezéssel: Budapesten a Szabolcs utcai Országos Gyógyintézeti Központban (OGYK), a Miskolci Semmelweis Kórházban és Pécsett a Radiológiai Klinikán.

A digitális mammográfok korszerűbbek
Újabb érvek a női hormonpótló terápia ellen
Ultrahanggal is kimutathatóak a rosszindulatú emlődaganatok
Fontos lépés az emlő- és a vastagbélrák kialakulásában szerepet játszó gének azonosításában
A mell aszimmetriájából következtetni lehet az emlőrák későbbi megjelenésére
Életet menthetnek a szűrővizsgálatok
Az emlők szerkezetük szerint öt csoportra oszthatók, attól függően, hogy milyen arányban van bennük zsír, kötőszövet, illetve mirigyállomány – magyarázta Forrai Gábor. Az egyik „véglet”, amikor szinte csak zsírt tartalmaz a mell – ez nagyon jól átengedi a röntgensugarakat, szinte tökéletesen „átlátszó”, így igen jól vizsgálható, az esetleges elváltozások szembetűnőek. A fiatalabbakra általában a másik véglet, az úgynevezett denz emlő jellemző, mikor sok kötőszövet és mirigy van a mellben, vagyis „sűrű”, és ilyenkor igen nehezen látható a daganat. A digitális mammográf főként a vegyes szerkezetű melleknél mutatkozott eredményesebbnek a hagyományosnál, ahol foltokban jelentkeznek a sűrű és az átláthatóbb területek. Ennek oka vélhetően az, hogy az új technikával készült felvételek kontrasztfelbontásában és az utólagos képmanipuláció adta lehetőségekben jelentős előrelépést látnak a szakemberek – tudtuk meg Forrai Gábortól. Itt sem 100 százalékos azonban a hatékonyság – összességében a tapasztalatok szerint bármelyik típusú mammográfia a daganatos elváltozások 85-92 százalékát képes ábrázolni – tájékoztatott a főorvos.
Mammográfiára Magyarországon a 45-65 év közötti nők kapnak behívólevelet, kétévenként. Azonban a legújabb szakmai ajánlások szerint minden 40 év feletti nőnek évente részt kellene vennie egy szűrővizsgálaton – hívta fel a figyelmet Forrai Gábor, az amerikai onkológus szakkollégium (American Cancer Society) állásfoglalására hivatkozva. A digitális mammográf gépekkel végzett vizsgálat – csakúgy, mint a hagyományos berendezések esetében – mindenki számára térítésmentesen igénybe vehető háziorvosi beutalóval. 35 éves kor alatt csak nagyon indokolt esetben végeznek mammográfiás vizsgálatot, ez általában felesleges, ezért nem teszik ki a pácienseket a sugárterhelésnek – mondta el Dr. Sraj Áron, a Miskolci Semmelweis Kórház területén lévő Emlővizsgáló Centrum radiológus osztályvezető főorvosa.
Miskolcon napi 80-90 klinikai és szűrővizsgálatot végeznek a digitális berendezéssel – itt 2006 augusztusa óta használják. „Bár a mostani szabályozás szerint térítésmentesen veheti igénybe bárki akár nálunk is az új digitális gépet, mégsem gondolom, hogy érdemes lenne az országot átutaznia egy betegnek emiatt” – véli Dr. Sraj. „Inkább az orvosok számára van jelentősége az új technikának – több mindent láthatnak a képen, jobban tudják manipulálni, kevésbé van szükség újabb vizsgálatok végzésére.” 2002-ben több mint negyven emlőcentrumot akkreditáltak az országban, és ennek kapcsán a gépparkot is komoly ellenőrzéseknek vetették alá. Ezek nagy része hagyományos gép, ezekkel is készíthető olyan jól kidolgozott mammográf felvétel, ami alapján megalapozott vélemény adható egy-egy páciensről – állítja a főorvos.

Pécsett 2006 nyara óta üzemeltetnek egy szűrőjárműbe szerelt direkt digitális mammográfot, emellett az idén tavaszra elkészülő új Térségi Szűrő és Diagnosztikai Központban is üzembe helyeznek egy új digitális emlővizsgáló berendezést - tudtuk meg Dr. Battyány Istvántól, a Pécsi Radiológiai Klinika igazgatójától. A mobil szűrőállomásokban jól kihasználhatók az új technika előnyei: a géppel például a kis falvakban készített digitális felvételeket számítógépen rögzítik, így akár egyheti vizsgálat adatait is képesek összegyűjteni és tárolni. Az adatokat a centrumba történő visszatéréskor a központi archiválórendszerbe továbbítják, és a kiértékelés már a centrumban, a legjobb szakemberekkel történik. A hagyományos filmes mammográfoknál helyben volt szükség filmelőhívógépre, bonyolult kiszolgáló technikára.
A digitális gépek könnyebben kezelhetők, utólagos képmanipulációs technikával a felvételek minősége javítható. Ennek köszönhetően a technika bizonyos határokon belül képes kompenzálni a felvétel készítésének expozíciós hibáit, ezért alul- vagy túlexponált kép gyakorlatilag nem fordul elő, aminek a veszélye a hagyományos filmes technikánál fennáll - mondta el Battyány István is a korábbiakban már ismertetett előnyöket.
Az emlő röntgenvizsgálatához az általános röntgenfelvételekénél nagyobb felbontásra van szükség (50 mikron lenne a kívánatos), amit az analóg filmes technika eddig is képes volt produkálni. A korszerű új digitális gépekkel készült felvételek már megközelítik ezt a felbontást (50-100 mikron). Egy hagyományos technikával készült jól sikerült felvétel és egy digitális géppel készített kép tulajdonképpen azonos információtartalommal rendelkezik, ezért a hagyományos módon vizsgált betegek sem kerülnek hátrányos helyzetbe az új technikához hozzáférő betegekkel szemben - mondta Battyány.

Az OGYK-ban évente várhatóan 3500 vizsgálatot végeznek a fél éve beállított géppel, azonban ez nem csak a szűréseket jelenti. A mammográf segítségével eldönthető az is, hogy szükség van-e valakinél műtétre. Ilyenkor úgynevezett célzott biopsziát alkalmazva a mammográf alatt vesznek mintát egy tű segítségével a daganatgyanús területből, melynek szövettani vizsgálatával kideríthető, hogy valóban operálni kell-e. Műtétek előtt is nagy hasznát veszik a gépnek: a képen látható, de nem tapintható daganatokba a mammográf alatt egy kampós végű hajszálvékony drótszálat vezetnek, ami a sebésznek megmutatja, melyik területet kell eltávolítania. Műtét közben az eltávolított szövetdarabot szintén mammográf segítségével vizsgálják meg, hogy valóban benne van-e az egész daganatos rész a kioperált területben.
Flanek Éva
Videó ajánló:
Digitális mammográf: A legújabb kutatások szerint a fiatal, dús emlőszövetű nők esetében (ellentétben a menopauzán már átesettekkel) a digitális mammográfia eredményesebb a röntgensugárnál.
Korábbi, kapcsolódó anyagunk:
Újabb érvek a női hormonpótló terápia ellen: A változókorban lévő nők szervezetében egyre kevesebb női nemi hormon termelődik. A hormonok köztudottan gyógyszeres úton is pótolhatóak. Ez a terápiás eljárás először szinte csodának tűnt, és számos, az öregedéssel együtt járó betegség tünetét csökkentette vagy előzte meg. Egy 1998-as vizsgálat során derült ki először, hogy a hormonpótlás nem kívánt következményei komolyabbak lehetnek annál, semmint hogy átlagos mellékhatásként lehetne kezelni azokat. A legutóbbi, világszerte feltűnést keltő információ egy San Antonióban rendezett emlőrák-szimpóziumon hangzott el, mely szerint a három éve kirobbant "hormonpótlás-elhagyó hullám" eredményeképp visszaesett az emlőrákos megbetegedések száma.








