A kanadai Waterloo egyetem két kutatója annak próbált utánajárni, hogy párjukon kívül milyen gondolatok járnak leggyakrabban az emberek fejében, amikor éppen együtt vannak kedvesükkel. A nem erotikus tartalmú gondolatok aránya mindkét nemnél megegyezett, tartalmuk azonban jellegzetes eltéréseket mutat.

Ajánló
Az [origo] egészség potenciazavarokkal foglalkozó aloldala
Meglepően sok párkapcsolatban élő férfi is fizet a szexuális szolgáltatásokért
Női sikerek a munkahelyen, férfiúi kudarcok az ágyban?
A kutatásból kiderült, hogy a megkérdezettek 92 százalékának voltak visszatérő, nem erotikus jellegű gondolatai, ami mindkét nemnél megegyező arányban fordult elő. A szex közbeni nem erotikus gondolatok tartalma ugyanakkor erősen különbözött attól függően, hogy nőkről vagy férfiakról volt-e szó.
A nők elsősorban arra gondoltak, hogy testük vajon elég vonzó-e még a partnerük számára, ezen kívül hajlamosak voltak az éppen aktuális történéseket értékelni (ezek a gondolatok jellemzően a férfiak érzelmi kötődésének erősségére vonatkoztak). A férfiak ezzel szemben - a kérdőívre adott válaszok alapján - főleg szakmai problémákkal hajlamosak terhelni magukat, illetve legfőképpen szexuális teljesítőképességük miatt aggódnak. Az aktus utáni, teljesítménnyel kapcsolatos klasszikus kérdés valójában arra vonatkozik, ami a legfontosabb a férfiak számára: a vágyra, hogy jó szeretők legyenek, és a félelemre, hogy esetleg kudarcot vallottak ebbéli törekvésükben.
A válaszokból kiderült továbbá, hogy az intim kapcsolatok során a férfiak és a nők közös jellemzője a félelem a különféle fertőzésektől és a terhességtől, valamint a kapcsolat erkölcsi és érzelmi következményeitől. "Mindkét nem képviselői egyforma mértékben gondoltak arra, hogy az együttlét milyen negatív következményekkel járhat a számukra. További eredmény, hogy azok a diákok, akiknek különösen sok, nem erotikus gondolatuk volt szex közben, átlagon felüli arányban panaszkodtak impotenciára és a nemi vágy csökkenésére" - összegezték eredményeiket a kutatók.
Forrás: MTI








