A Michigan Egyetem kutatói új tanulmányukban kimutatták, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben a dohányzás nemcsak az arcon, hanem az egész testfelületen is növeli a ráncosodás mértékét.

Ajánló
A fiatalok nem ismerik a dohányzás és a vakság kapcsolatát
Maradandó változásokat okoz az agyban a dohányzás
Új eredmények a nikotinfüggőség genetikai hátteréről
Új eredmények az arc ráncosodásáról
Új módszer a bőr öregedésének mérésére
A barnulást is segíti a rák ellen védő fehérje
Első alkalommal sikerült megfigyelni az UV-sugárzás DNS-károsító hatását
A dohányzó csoport tagjai átlagosan 24 éve cigarettáztak, ami a napi mennyiséget tekintve a néhány száltól a négy dobozig terjedt. A kutatók egy kilenc pontból álló skála segítségével határozták meg a bőrkárosodás mértékét: a 65 év felettiek esetében nagyjából két pont eltérés mutatkozott a dohányzó és a nemdohányzó csoport között, a 45 év felettieknél pedig körülbelül egy pont különbséget lehetett kimutatni. A bőr öregedésének mértéke összefüggött azzal, hogy valaki átlagosan hány dobozzal szívott naponta, és hogy hány éve dohányzott - olvasható a BBC hírportálján.
"Már korábban is ismert volt, hogy a dohányzók arca jobban ráncosodik, mint nemdohányzó társaiké. Mi azonban olyan bőrfelületet vizsgáltunk, amely nincs kitéve a napsugárzás bőrkárosító hatásának, vagyis sikerült egyértelmű bizonyítékot találni rá, hogy a dohányzás önmagában is jelentős mértékben öregíti a bőrt" - mondta Helfrich.
Annak tisztázásához még további kutatások szükségesek, hogy a dohányzás pontosan milyen módon növeli a ráncok mértékét. Az már korábban is ismert volt, hogy a dohányzás hatására fokozódik a bőrben lévő egyik enzim, az ún. mátrix metalloproteináz-1 (MMP-1) aktivitása, amely a bőr kollagénrostjainak fokozott lebomlását vonja maga után, csökkentve ezzel a bőr feszességét. "Ez a fajta bőrkárosodás semmiféle öregedésgátló krémmel nem fordítható vissza, így ha minél tovább el akarjuk kerülni a ráncokat, a legjobb ha nem gyújtunk rá többet" - tette hozzá a kutatás vezetője.
[origo] egészség
Korábbi, kapcsolódó anyagaink:
Új módszer a bőr öregedésének mérésére: Első alkalommal sikerült olyan módszert kidolgozni, amellyel a bőrszövetből történő mintavétel nélkül is egyszerűen mérhető a bőr öregedésének sebessége. Az első mérések eredményei alapján a nők bőre gyorsabb ütemben öregszik a férfiakénál.
Új eredmények az arc ráncosodásáról: Az életkor előrehaladtával arcunkon tapasztalható változásokért nemcsak az idővel egyre rugalmatlanabbá váló kötőszövet felelős, jelentették be amerikai sebészek. Az arccsontok állományának csökkenő sűrűsége is döntően befolyásolja e folyamatot.








