Vizsgálható-e tudományos módszerekkel a homeopátia hatása?

2007. április 11., szerda, 9:00

Néhány brit egyetemen szaktárgyként tanítják az alternatív gyógymódokat. De vajon kiállják-e ezek a tudományosság próbáját? A következőkben a Nature cikkét változtatás nélkül közöljük.

Amíg az Egyesült Államokban arról folynak heves viták, hogy az "értelmes tervezés" (intelligent design) tana bekerüljön-e a természettudományi szakok tanrendjébe, addig a brit oktatási rendszerben egy másik - jó néhány tudós által el nem ismert - téma követel tudományos rangot. Az elmúlt évtized folyamán több brit egyetem is elkezdett BSc (a természettudományok baccalaureusa) fokozatot kínálni alternatív gyógyászatból, közülük hat konkrétan homeopátiából.

A homeopátiás szerek alkalmazása során magát a hatóanyagot olyan mértékben hígítják, hogy a gyógyszer gyakran annak egyetlen molekuláját sem tartalmazza. Hogy pontosan hogyan is működhet így a gyógymód, arra nemigen létezik meggyőző magyarázat, ezért a természettudósok egy része egyre elszántabban érvel amellett, hogy az ilyen szakok érdemtelenül előlegezik meg a tudományos hitelességet a homeopátiának és a gyógymódot gyakorló homeopatáknak.

A természettudósok többsége, illetve a nyugati típusú gyógyászat pártolói indokolatlannak érzik a homeopátia tudományos rangra emelését. Az elmúlt években rengeteg vizsgálatot végeztek a vita eldöntésére, de ezeknek csak kis hányada bizonyult eredményesnek. E kutatások fényében azonban a kritikusok döntő bizonyítékként hozzák fel a homeopátia hatékonysága ellen, hogy sok kezelés teljesen hatástalan volt, míg az egyik kiemelkedő tanulmányt (L. Linde et al. Lancet 350, 834-843; 1997) - amely a homeopátia létjogosultságát lett volna hivatott alátámasztani - annak vitatott módszertana miatt tartják elfogadhatatlan bizonyítéknak.



Mindezek miatt a bírálók kíváncsiak lennének a homeopátiás kurzusok tananyagára, ám törekvéseik, hogy azokat kiderítsék - elmondásuk szerint - ez idáig minden alkalommal kudarcba fulladtak. Ben Goldacre például, egy londoni orvos, újságíró és a homeopátia elszánt kritikusa arról számolt be, hogy az egyetemek visszautasították a tanórák végighallgatására vonatkozó kérelmeit. "Csak azt tudom elképzelni, hogy a bizonyítékokat szemezgetik az órákon. Ezt teljesen elfogadhatatlannak tartom" - mondta. David Colquhoun, a University College London gyógyszerésze, aki ugyanezzel a problémával találta szemben magát, most az információszabadság törvénycikkelyére hivatkozva próbál hozzáférni a kurzusok anyagaihoz.

Eredménytelenül keresett fel a Nature is két felsőoktatási intézményt (a Central Lancashire és a Salford Egyetemeket) a homeopátiás tananyagra vonatkozó kérdésekkel. A londoni Westminster Egyetemen azonban készségesen álltak a folyóirat munkatársainak kérdései elé. Brian Isbell, a Kiegészítő Gyógymódok Tanszékének vezetője a terület BSc-jelölésének védelmére kelt.

Elmondta, hogy diákjaiknak - a kiegészítő terápiás lehetőségek mellett - a betegségek orvostudományi modelljeit is meg kell tanulniuk, minthogy a jövőben "biztonságosan és hatékonyan kell majd dolgozniuk az egészségügyi rendszerben". A diákok igénylik a kutatást, és olvassák a szakirodalmi kritikákat. A kötelezően olvasandó művek listáján szerepel a Homeopátia (Homeopathy) című folyóirat, amelyet a lutoni székhelyű, szakképzett homeopatákból álló egyesület, a Faculty of Homeopathy publikál. A listán azonban a homeopátiát kritizálók írásai is helyet kapnak.

A tanulók feladatai között szerepelt például az is, hogy írják meg véleményüket arról a tanulmányról, amely különféle krónikus megbetegedésekben szenvedő és egy bristoli kórházban homeopátiás kezelésen átesett betegek egészségi állapotának változásait írja le. A kezelés végén a 6500 beteg közel háromnegyede számolt be egészségi állapotának javulásáról (D. S. Spence et al. The Journal of Alternative and Complementary Medicine 11, 793-798; 2005).
Az említett tanulmány megjelenésekor nagy publicitást kapott, ám módszertanát ennek ellenére mind a mai napig széles körben vitatják. A vizsgálat folyamán nem használtak ugyanis viszonyítási alapként kontrollcsoportot, így - többek között Colquhoun szerint - nem derül ki, nem csak placebohatást váltott-e ki a homeopátia. Milyen tények alapján tudják a diákok a tanulmányt elemezni? - merült fel az ügy kapcsán a kérdés a kutatókban. Tisztában vannak vajon vele, hogy ilyen módon a tanulmány nem fogadható el a gyógymód bizonyítékaként?

Isbell állítása szerint a tanulmányt épp annak viták övezte módszertana miatt választották ki a diákok számára. Így lehetőségük nyílik rá, hogy kielemezzék a kontrollcsoport hiányából fakadó hibákat, s megoldásokat találjanak például arra, hogyan lehetne egy ilyen típusú vizsgálatot hitelesebben lefolytatni. A Bristol kutatóinak munkája azonban a jelenleg is a betegek tapasztalatainak összegyűjtésén és kiértékelésén alapul. "Tény, hogy ez nem biztosít olyan pontosságot, amelyet az általános metodikák alkalmazása nyújthat, ám ugyanúgy hozzájárul a formálódó kép kialakulásához."

A tanulmány részletesen taglalja a homeopátia körül kialakult vitát, illetve arról számol be, hogy az előadók szerint miért képezheti a tárgy joggal a tudományos tanrend részét. Az alternatív gyógyászat művelőinek az úgynevezett kettős vak klinikai próbát - amelyben sem az orvos, sem a beteg nem tudhatja, hogy a beteg placebót, azaz "hatóanyag-utánzatot" kapott-e - az elérhető bizonyíték leghitelesebb formájaként kellene kezelniük. Hiszen például amikor "hagyományos" szakemberek döntenek egy hatóanyag biztonságos alkalmazásáról, hasonló tanulmányokra alapozzák választásukat.

A homeopata a beteg tüneteit az életvitel szempontjából vizsgálja. Az eredmény ennek megfelelően egy egyénre szabott gyógymód, amelynek megtervezéséhez elengedhetetlen az orvos és a beteg között kialakuló bizalmon alapuló együttműködés. Ez a bizalom azonban könnyen felbomolhat, ha a beteg például placebót kap az orvostól. "Ilyen körülmények között nem működhet jól a terápia - jelenti ki Clare Relton homeopata, a Sheffield Egyetemen tudósa. (A kutató éppen most vesz részt egy olyan klinikai kísérletben, amely a krónikus kimerültség szindrómában szenvedő betegek homeopátiás kezelésének hatékonyságát hivatott felmérni.)

"A terápiás kapcsolat kiépítése nehéz feladat - mondja Relton, aki kitart a homeopátia tudományossága mellett. Ennek ellenére a fent említett bizalom problémája miatt nem tartja megfelelőnek a jelen módszereket a homeopátia hatékonyságának mérésére. Ehelyett inkább - más kollégáival együtt - kvalitatívabb módszerekre támaszkodna, például egyéni vizsgálatokra, vagy az egyes gyógykezelések beállításának meghatározott szempontok alapján történő összevetésére. Az ilyen típusú módszerek - elmondásuk szerint - bővelkednek a homeopátia működésének bizonyítékaiban.

Nagy-Britannián kívül a homeopátia tanítása szinte magától értetődőnek számít. "Határozottan hiszem, hogy a homeopátiát meg kellene becsülni a véletlenszerű, placebo-kontrollált klinikai kísérleti rendszerekben - állítja Ellen Hughes, aki a California Egyetemen (San Francisco) tart előadásokat orvostanhallgatóknak a kiegészítő terápiákról. Elismeri azonban, hogy az egyénre szabott kísérleti rendszerek kialakítása "kihívások elé állítja a szakembereket".

Ezt a hagyományos orvoslás hívei úgy fordítják le a maguk számára, hogy a homeopátia csupán egy ügyes szakember által előidézett erős placebohatás. Hiszen a kezelés csak abban az esetben működik, ha mind az orvos, mind a beteg hisz benne. A homeopaták ezzel szemben kitartanak amellett, hogy az alkalmazott gyógyszer hatása tőlük függetlenül érvényesül.

De vajon más országok esetén is jelentkezik a tudomány és az alternatív gyógyászat szembenállásának problémája? Nem igazán. Francia- és Németországban például a homeopátia viszonylag nagy népszerűségnek örvend, ám csupán kevés óraszámban tanítják azt az orvosi szakokon, s nem sorolják a tudományos témakörök közé - ezzel a kompromisszummal elégedettnek tűnnek mind az egyetemek, mind pedig a tudós társadalom.

Az elmúlt évtized során Nagy-Britanniában folyamatosan növekszik a BSc fokozatok száma az alternatív terápiás területeken. Ez főleg az "új" egyetemek esetében jellemző, ezek ugyanis a tudományos képzéssel szemben a szakmai gyakorlatot helyezik előtérbe.

A kritikusoknak van némi esélyük arra, hogy eltávolítsák a szóban forgó kurzusokat a tanrendből. A felsőoktatást képviselő egyetemek azonban ellenzik ezt. Képviselőik úgy látják, hogy a problémát nem vitatták meg kellőképpen, s a kurzusok kiiktatása szemben áll az egyetemek érdekeivel. A felsőoktatás minőségbiztosítási kirendeltsége szerint a tudományosság fogalma relatív, határai tisztázatlanok, s az egyetemeknek joguk van összeállítani saját tananyagaikat.

A Nature azt is megkérdezte a három felkeresett egyetemtől (Westminster, Central Lancashire és Salford), hogy vajon ők maguk indokoltnak tartják-e a BSc fokozatot homeopátiás szakjaik megjelölésére. A folyóirat munkatársai erre a kérdésükre azonban egyik intézménytől sem kaptak választ.


Forrás: Nature 446, 2007. március 22., 347-468. oldal.