[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Aktus három perc alatt [origo] egészség 2007. április 25., szerda, 0:00

Több mint 4 millió azoknak az olaszoknak a száma, akik korai magömlésben szenvednek, nemi aktusaik időtartama pedig 3 perc alatti. A jelenség egyre gyakoribb a fiatalok között is - erre a riasztó megállapításra jutott többek között az európai urológusok társasága, amely a közelmúltban Berlinben ült össze.

Az orvosok szerint a mai 18 és 30 év közöttiek törékenyek, tele vannak szorongással, állandóan rohannak, és közben félnek, hogy "nem sikerül teljesíteniük", miközben még mindig a társadalom által táplált mítoszok foglyai. Ebből következik például az, hogy évente több mint 20 ezren jelentkeznek hímvessző-nagyobbító műtétre - mondta el Vincenzo Mirone, az olasz urológus-társaság elnöke. A 12 centiméteres férfialkalmatossággal rendelkező fiúk egyenesen "fogyatékosnak" tekintik magukat, holott egy erekcióban lévő 9 centiméteres hímvessző már normálisnak számít: így egy álprobléma miatt van kisebbségi érzésük, amelynek következtében képtelenek rendes szexuális életet élni.

Mirone szerint ilyen esetben a szakorvosnak vissza kell utasítania a műtétkérelmet. A legfőbb teendő azonban, hogy normális szexuális nevelést kapjanak a fiatalok már 10-12 éves kortól, ami a helyére teszi a "fáradhatatlan szuperférfiről" szóló legendákat.

Ugyanakkor a korai magömlés és terméketlenség valós probléma, hiszen az előbbi 4 milliót érint a nemileg legérettebb korosztályból és a 3 perc alatti, túl rövid aktusnak komoly következményei lehetnek egy pár életére nézve. A terméketlenség már az olasz népszaporulatot is fenyegetheti, mert minden ötödik itáliai pár terméketlen, és ha a jelenlegi tendencia marad, 2015-re minden harmadik az lesz - hangzott el a konferencián.

Forrás: MTI

Korábbi, kapcsolódó anyagaink:

A fiatalokat is érinthetik a merevedési zavarok: Az erekciós problémák legfőképp az idősebb férfiakat érintik, ám egy újabb felmérés szerint a fiatalok is viszonylag gyakran küzdenek ezzel a problémával.

Hímivarsejtek csontvelői őssejtekből:
Egy kutatócsoportnak első alkalommal sikerült a férfiaktól vett csontvelői őssejtekből éretlen hímivarsejteket létrehozniuk. Ugyanennek a kutatócsoportnak tavaly már sikerült egerek embrionális őssejtjeiből mesterséges spermiumot létrehozniuk, amelyből életképes utódok is születtek, emberek esetében viszont mindezt még csak a férfiak terméketlenségi problémáinak kezelésére szeretnék alkalmazni a jövőben.

Női sikerek a munkahelyen, férfiúi kudarcok az ágyban?: Az elmúlt évtizedek gazdasági - társadalmi változásai átértékelték a "hagyományos" női és férfi szerepeket. A legfrissebb internetes kutatás arra a kérdésre kereste választ, hogy ez a változás, a női karrier előtérbe kerülése, vajon milyen hatással lehet a párok szexuális életére. A válaszokból kiderült, hogy ami jó az egyiknek, az gyakran problémákat okoz a másiknak.
Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI



AJÁNLÓ

Géndiagnosztika Géndiagnosztika Korszerű kockázatelemzés a magzati rendellenességek szűrésére.
Vastagbélrák, végbélrák Vastagbélrák Minden fontos információ a vastagbélrákról egy helyen.
Korszerű rákdiagnosztika A legkorszerűbb onkológiai diagnosztikai eljárások ismertetése

AJÁNLÓ



PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara