[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Új esély a női terméketlenség kezelésére [origo] egészség 2007. július 4., szerda, 9:30

Kanadai orvosoknak első alkalommal sikerült mesterséges megtermékenyítést végezniük olyan petesejtekkel, amelyeket laboratóriumi körülmények között neveltek, majd később lefagyasztották őket. A két eljárást külön-külön már eddig is alkalmazták, de korábban még nem volt rá példa, hogy a két módszer együttes alkalmazását követően szülessen meg egy újszülött.

Az új eljárással született kanadai baba nemsoká egy éves lesz, de a montreali McGill Reproductive Centre munkatársai csak most tették közzé eredményeiket: az anya petesejtjeinek érése laboratóriumi körülmények között ment végbe, majd ezt követően lefagyasztották a sejteket, hogy a felolvasztást követően mesterséges megtermékenyítéssel hozzák létre az embriót (az eljárás neve angolul In Vitro Maturation; IVM). Sem a petesejtek kémcsövekben történő nevelése, sem pedig a fagyasztásuk nem számít új eljárásnak, de a kettőt együttesen eddig még sosem alkalmazták sikerrel.

Az újszülött anyja a policisztás petefészek szindróma nevű betegségben szenvedett: ennek jellemzője, hogy a petesejtek megérnek ugyan, de nem tudnak kilökődni a petefészekből, hogy megtermékenyüljenek. Az anya betegsége miatt az orvosok nem alkalmazhatták az anyánál a női terméketlenségi problémák kezelésére általánosan használt módszert, amelynek során hormoninjekciókkal próbálják serkenteni a petesejtek érését; Hananel Holzer és munkatársai ezért döntöttek úgy, hogy a petefészekből vett éretlen petesejteket a laboratóriumban hormonok hozzáadásával teszik éretté, majd lefagyasztják a későbbi használat céljából.

Az eljárás során húsz nőtől összesen 295 éretlen petesejtet gyűjtöttek (a nők átlagéletkora harminc év volt), amelyek 68%-a vált éretté laboratóriumi körülmények között. 74%-uk a fagyasztást is sikeresen túlélte, ezeket a felolvasztást követően mesterséges úton termékenyítették meg. A húsz résztvevő mindegyikének méhébe átlagosan három embriót ültettek a sikeres beágyazódás esélyének növelése érdekében. A nők közül négynek sikerült ily módon teherbe esnie, vagyis az eljárás eddigi sikere 20%-osnak tekinthető: a policisztás petefészek szindrómában szenvedő anya gyermeke egy éve született, a másik három baba pedig várhatóan a következő hónapokban fog megszületni - olvasható a Nature hírportálján.

"Első alkalommal sikerült bizonyítanunk, hogy a mesterséges körülmények között nevelt, majd lefagyasztott petesejtekből életképes utód hozható a világra" - jelentette be Holzer a European Society for Human Reproduction lyoni konferenciáján. "A módszer hatékony segítséget jelenthetne például az emlőrákban szenvedő nőknek, hiszen a mesterséges megtermékenyítési eljárás során nem kerülhető meg a petesejt érésének hormonokkal történő serkentése, ez viszont erősen ellenjavallt a daganatos betegek esetében."

Rákos betegeknél egyelőre még nem került sor az eljárás alkalmazására, de elsősorban ők azok, akik feltehetően a leginkább igényt tartanának rá, hogy termékenységüket ilyen módon őrizhessék meg. Ha az eljárás az ő esetükben is sikeresnek bizonyul, akkor az új módszer remélhetőleg felválja majd a náluk eddig alkalmazott beavatkozást. Ennek során a petefészekből vett egész szövetdarabokat fagyasztottak le, majd ezeket ültették vissza a szervezetbe, de ilyenkor fennállhat a veszély, hogy az újra beültetett szövetekben tumor fejlődik. "Természetesen egészséges nők is igénybe vehetnék ezt a szolgáltatást, például azok a harmincas éveik közepén járó nők, akiknek éppen nincs partnerük, de szeretnék megőrizni petesejtjeiket a későbbi évekre" - tette hozzá Holzer.

[origo] egészség
Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI



AJÁNLÓ

Géndiagnosztika Géndiagnosztika Korszerű kockázatelemzés a magzati rendellenességek szűrésére.
Vastagbélrák, végbélrák Vastagbélrák Minden fontos információ a vastagbélrákról egy helyen.
Korszerű rákdiagnosztika A legkorszerűbb onkológiai diagnosztikai eljárások ismertetése

AJÁNLÓ



PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara