2007. augusztus 10., péntek, 8:25
A gyógyszerallergia a gyógyszer valamely összetevőjével szemben fellépő túlérzékenység, nemkívánatos immunválasz, amely a gyógyszermellékhatások mintegy egytizedéért felelős. Változatos formákat ölthet, az enyhe fokú reakciótól - például a jól körülírt bőrfelületen jelentkező kiütések - az egészen súlyosig, amely létfontosságú funkciókat érint. Az allergiás immunválasz különböző szervrendszerekre terjedhet ki, de a bőrtünetek a leggyakoribbak. A tüneteket fontos idejében felismerni, mert akár életveszélyessé is fajulhatnak; ezzel együtt csupán elvétve tudunk olyan esetről, hogy a gyógyszerallergia halálhoz vezetett volna.
Az allergiás reakció sosem a gyógyszer első bevételekor, hanem a második vagy további bevételek alkalmával alakul ki. Ha mégis az első alkalommal jelentkeznének a tünetek, az arra utal, hogy már korábban is találkoztunk az allergiát kiváltó komponenssel, legfeljebb nem tudtunk róla.
A kellemetlen mellékhatások távolról sem mind allergiás reakciók: az összes nemkívánatos gyógyszerhatás kevesebb mint 10%-a írható az allergia számlájára. Sokkal gyakoribbak azok a mellékhatások, amelyeket gyógyszerkölcsönhatások, a hatóanyag lebontásának korlátozott volta (pl. máj- vagy vesekárosodásban szenvedő betegek esetében) vagy túladagolás okoz, illetve a közvetlen irritációnak tulajdonítható tünetek, mint a hányinger, hányás vagy hasmenés. Fontos, hogy a nem-allergiás gyógyszerreakcióról ne úgy számoljunk be orvosunknak, mintha az allergia volna, mert ezzel félrevezethetjük. A legjobb, ha egyszerűen leírjuk a körülményeket és a tapasztalt tüneteket ahelyett, hogy megpróbálnánk kitalálni, mi is történt pontosan.
Az allergiás - más szóval túlérzékenységi - reakciót ebben az esetben a gyógyszer valamely olyan összetevője vagy annak származéka váltja ki, amelyet az immunrendszerünk kémiai "behatolónak", antigénnek tekint. Tipikus esetben ez ellen az antigén ellen a szervezet az allergiára jellemző ún. "E" izotípusú ellenanyagot (immunglobulin E, IgE) termel az első találkozást követően. A gyógyszerrel való második és további találkozások alkalmával a gyógyszerantigénre specifikus IgE ellenanyagok az allergiás reakcióban részt vevő sejtekhez (elsősorban a hízósejtekhez és az eozinofil granulocitákhoz) kötődve ún. gyulladásos mediátorok felszabadulását idézik elő. Ezek közül a legfontosabb a hisztamin. A tünetek kialakulásáért a mediátorok különböző sejtekre, szövetekre, szervekre gyakorolt hatása felelős.
Gyógyszerallergiát a leggyakrabban a következő típusú gyógyszerek váltanak ki:
Fájdalomcsillapítók és gyulladáscsökkentők: pl. kodein, morfin, nem-szteroid gyulladáscsökkentők (pl. az ibuprofen tartalmú szerek vagy a szalicilátok).
Antibiotikumok: pl. penicillin, szulfonamidok, tetraciklinek.
Antiepileptikumok (epilepsziás görcsroham-gátlók): pl. phenytoin, carbamazepine.
Általánosságban szólva, a gyógyszerek közül azok hajlamosak inkább allergiát kiváltani, amelyek ún. hapténként viselkednek, tehát a szervezet saját fehérjéivel testidegen komplexeket hoznak létre, vagy amelyek önmagukban is elég nagyok ahhoz, hogy az immunrendszert aktiválják (pl. inzulin).
Az allergiás reakció nagyobb valószínűséggel alakul ki gyakori, hosszantartó és/vagy nagyobb adagokban történő alkalmazás, valamint injekcióban és nem szájon át történő beadás esetén; ha a beteg vagy családtagja allergiára hajlamos, asztmás; illetve ha a beteg különböző ételekre, például tojásra, szójára allergiás.
A gyógyszerallergia változatos képet ölthet a gyógyszer típusától, az expozíció gyakoriságától, időtartamától és más paraméterektől függően. A leggyakoribb tüneteket az alábbiakban foglaljuk össze.
A bőrtünetek közül jellemzőek a kanyarószerű kiütések, vagy a csalánkiütés, amely viszkető, szabálytalan alakú hólyagok formájában jelentkezik. A kiemelkedő, vörös, viszkető foltok lehetnek céltáblaszerűen koncentrikusak, s ez a megjelenés gyakran az arc és a nyelv duzzanatával társul. Felléphet fokozott fényérzékenység: a kiütések napfény hatására jelennek meg, a napnak kitett bőr viszket és hámlik.
A szisztémás tünetek közül gyakori a láz, az izom- és ízületi fájdalmak, a nyirokcsomó-duzzanat. Igen súlyos esetben akár vesegyulladás is kialakulhat.
Gyógyszerek is képesek előidézni az allergiás reakció legrettegettebb formáját, az anafilaxiás sokkot. Az anafilaxiás páciens azonnali intenzív ellátásra szorul, mivel ez az állapot közvetlenül veszélyeztetheti az életet. Az anafilaxiás reakció tünetei között szerepelnek bőrreakciók (csalánkiütés, bőrpír, forróságérzet, viszketés), nehézlégzés (mellkasi nyomás, sípoló légzés, torokszorítás), ájulás a vérnyomás hirtelen lezuhanása következtében, gyors vagy szabálytalan szívverés, valamint testszerte (arcon, nyelven, ajkakon, torokban, ízületekben, végtagokon) jelentkező duzzanatok.
Az anafilaxia kivételével a gyógyszerekre adott allergiás reakciók rendszerint csak igen későn, napokkal vagy hetekkel az első bevétel után fejlődnek ki. Az anafilaxiás sokk ezzel szemben legtöbbször a bevételt követő egy órán belül, legkésőbben négy órán belül, de jellemzően már másodpercekkel-percekkel a gyógyszer bevétele után jelentkezik.
Az allergiás tünetek jelentkezéséről mindenképpen tájékoztatni kell a gyógyszert felíró orvost, nem vényköteles készítmény esetében a háziorvost. Az ő feladata (és nem a miénk) annak megállapítása is, hogy valóban allergiás reakcióról van-e szó, és annak lehet-e összefüggése a szedett gyógyszerek valamelyikével. A tünetek jellege: a kiütések, duzzanatok elhelyezkedése, mintázata a szakembernek árulkodik az allergiás vagy nem-allergiás eredetről. Az orvos kérdéseket tehet fel a kórtörténettel, valamint a lehetséges kiváltó okokkal kapcsolatban, de vérvizsgálatra csak szokatlan körülmények adhatnak okot.
Ha a háziorvossal vagy a szakorvossal nem tudjuk felvenni a kapcsolatot, és a tünetek aggasztóak, ne habozzunk felkeresni az ügyeletet. Amíg nem beszéltünk orvossal, szakítsuk meg a gyanús gyógyszer szedését. Ha az anafilaxiás sokkra jellemző tünetek bármelyikét - légzési nehézség, garatduzzanat, ájulásközeli állapot - észleljük, azonnal hívjunk mentőt, és addig is tegyük meg, amit magunk tudunk (ld. alább).
Ha a tünetek enyhék, például helyi csalánkiütés, viszketés, az orvos nem tesz egyebet, mint átállít bennünket egy hasonló, de feltehetőleg nem allergizáló készítményre, vagy egyszerűen abbahagyatja a gyógyszer szedését. Esetenként antihisztamin szereket írhat fel a panaszok enyhítésére, de gyakran az otthoni praktikák is elegendők, például hidegzuhany, hidegvizes vagy kamillás borogatás, könnyű, a bőrt nem irritáló öltözet, vagy nem vényköteles antihisztamin készítmények helyi alkalmazása.
Szisztémás és/vagy generalizált tünetek, tehát teljes testen jelentkező kiütések és viszketés, láz, hányás esetén ne próbálkozzunk a házi praktikákkal, okvetlenül forduljunk orvoshoz. Az orvos a kiváltó gyógyszer szedését haladéktalanul abbahagyatja, és a tüneteket enyhítő kezelést ír elő, amely antihisztaminokon kívül szteroidokat és hisztaminblokkolókat (a gyomorsavtúltengés, reflux kezelésére is használatos cimetidine, famotidine, ranitidine) is magában foglalhat.
Enyhe és közepesen súlyos esetekben a megfelelő beavatkozás és a kiváltó gyógyszer elhagyása 48-72 órán belül lényeges javulást hoz.
Több szervrendszer súlyos érintettsége, tehát anafilaxiás sokk vagy ahhoz hasonló tünetek: nehézlégzés, torokszorítás, ájulásközeli állapot, súlyos csalánkiütés észlelése esetén azonnali orvosi beavatkozás szükséges a potenciálisan életveszélyes reakció-láncolat mielőbbi megfékezése érdekében. Természetesen a kiváltó szer szedését azonnal be kell szüntetni. A gyógyszeres kezelés alapjaiban egyezik a fent leírtakkal, de a konkrét szerek és dózisok drasztikusabbak. A tünetek súlyossága függvényében az adrenalin-injekció is szükségessé válhat. Anafilaxiás reakció esetében rendszerint kórházi felvételre, kezelésre és utólagos megfigyelésre is sor kerül.
Mivel az anafilaxiás sokk gyorsan rosszabbodhat és hamar elérheti az életveszély küszöbét, azok a percek is számítanak, amíg az orvosi segítség megérkeztére várunk. Ez alatt az idő alatt számos dolgot tehetünk, amivel elhárítjuk a valódi krízist. Bármilyen antihisztamin, ami otthon van, jó szolgálatot tesz, ha nem áll fenn nyelési nehézség. A nehézlégzés ellen asztmaspray, vagyis hörgőtágító aeroszol bizonyulhat hatékonynak. Ájulás ellen a legjobb, ha lefekszünk és a lábunkat feltámasztjuk úgy, hogy magasabbra kerüljön a fejnél, így segíthetjük az agy vérellátását. Azok, akik már átestek súlyos allergiás reakción, vagy bármiért a magas kockázatú csoportba tartoznak, tarthatnak otthon az orvos által előzetesen felírt adrenalininjekciót (előretöltött injekciós toll formájában hozzák forgalomba, felnőtt és gyerek kiszerelésben), amit végszükség esetén beadhatnak vagy beadathatnak maguknak, s ezzel a legfenyegetőbb tüneteket igen gyorsan vissza tudják fordítani. Tudni kell azonban, hogy egyidejűleg alkalmazott béta-blokkolók (a szívverést lassító gyógyszerek egy családja; szívbetegek, súlyos magasvérnyomás-betegek gyakran szedik) az adrenalin hatását ellensúlyozzák.
Kik a fokozottan veszélyeztetettek?
A nemkívánatos gyógyszerhatások főleg fiatalokban és középkorúakban jelentkeznek, és kétszer olyan gyakoriak nőkben, mint férfiakban. Az antibiotikumokra való érzékenységnek bizonyítottan van örökletes komponense, pl. a szulfonamid-típusú antibiotikumokra inkább érzékenyek azok, akik ezeket a szereket lassabban hatástalanítják (ún. lassú N-acetiláló fenotípus). Az aszpirinre és az inzulinra való allergia valószínűsége is függ a genetikai háttértől; a HLA nevű, nagy egyedi változatosságot mutató fehérje egyes variánsait hordozók hajlamosabbak ezekre a reakciókra.
Asztma és terhesség fennállta esetén súlyosabb kimenetelű allergiás válaszra lehet számítani.
Tátrai Péter
Források:
www.emedicinehealth.com; Vervloet D, Durham S: ABC of allergies. Adverse reactions to drugs. Clinical review. BMJ 1998; 316:1511-1514.
