A különös éjszakai vándorlással, mozgásokkal vagy beszéddel, megváltozott tudatállapottal járó alvajárás titokzatossága megragadja a képzeletet. Az alvás közben járkáló "holdkórosnak" a néphit is misztikus sérthetetlenséget tulajdonít, aki hajmeresztő helyzeteket él túl, nem esik le a tetőről, de balesetet szenved, ha felébresztik. A szakember összeállításának első részéből megismerheti e kórkép jellemzőit és terápiás módszereit.
Az alvajárás általában az éjszakai alvás első harmadában-felében alakul ki, de előfordul egyéb, alvástöbblettel jellemzett időszakokban is - alvásmegvonás után vagy délutáni szundikálás közben. Az úgynevezett alvajárási epizód néhány másodperctől akár fél óráig vagy még tovább tarthat. Spontán véget érhet, az alvajáró a legtöbbször visszatér az ágyába, és ébredés nélkül alszik tovább.
Az alvajárás súlyos esetben mindennapos lehet, és - a néphittel ellentétben - sérülésekhez vezethet. Az alvajáró szégyent, bűntudatot vagy félelmet érezhet, amikor éjszakai magatartása szóba kerül.
Az alvajárás előfordulási gyakorisága európai és amerikai vizsgálatok szerint a felnőtt népességben 1-6%, sőt egyes adatok szerint a népesség 10-18%-a legalább életében egyszer átél alvajáró epizódot. Bármely életkorban előfordulhat, legtöbbször a pubertás előtt kezdődik. Leggyakoribb 6 és 12 év között; a 11 és 12 éves gyerekek 16-17%-a érintett. Legtöbbjük idővel "kinövi" a rendellenességet, a 9 éves kor után kialakuló alvajárás azonban már legtöbbször átnyúlik a felnőtt korra. Nemi különbséget nem találtak az alvajárás előfordulási gyakoriságában.

Az alvajárás (somnambulizmus; holdkórosság) az ún. parasomniák csoportjába tartozik. A parasomniák az alvással, annak egyik-másik stádiumával vagy az alvás-ébrenlét átmenettel kapcsolatos rendellenes magatartási-, beszéd- vagy mozgási jelenségek. A legismertebbek a rémálmok, az alvajárás, az éjszakai hirtelen felriadás, a nyugtalan lábak szindróma, de közel száz további rendellenesség tartozik ide. (Ezeket az álomlátásos alvásból induló, ún. REM parasomniákra, és a lassú hullámú alvásból induló ébredési parasomniákra osztjuk. Az alvajárás ez utóbbi csoportba tartozik.) Az alvajárás olyan összetett viselkedésmintázat, amely a lassú hullámú alvásból való hirtelen, részleges ébredéssel indul, és kiemelkedő epizódja a megváltozott tudatállapot és csökkent ítélőképesség mellett végzett cselekvéssorozat.
A jelenlegi és a régebbi kutatási adatok egybehangzóan arra utalnak, hogy az alvajáró betegcsoport alvásdinamikája, elsősorban a lassú hullámú alvás arányai és elosztása a normálistól eltérő sajátságokat mutat. Erre utal a fokozott ébredési készség ellenére az ébredésben az alvás részleges fennmaradása.
- Mi az alvajárás?
- Evés, ivás, autóvezetés alvás közben
- Mitől lehetünk alvajárók?









