Jelentősen nőtt a szervezett méhnyakszűrésen résztvevő nők aránya: a kezdeti 4%-os részvételi arány mostanra több mint duplájára, 10%-ra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi évben mintegy 35 000-rel több hölgy vett részt a vizsgálaton, mint az azt megelőző esztendőben. Az eredmény máris igen látványos: a méhnyakrák következtében elhunytak száma 2006 ugyanezen időszakához képest idén mintegy 15%-kal csökkent.

Ajánló
Menni vagy nem menni? Szűrővizsgálatok behívóval és saját kezdeményezésre
Magyarországon is elérhető a méhnyakrák elleni védőoltás
Jönnek a méhnyakrák elleni védőoltások - vendégünk volt Szánthó András nőgyógyász
Az ingyenes méhnyakszűrést még mindig nem veszik igénybe elegen
Az időben történő felfedezés alapja a rendszeres szűrés. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a méhnyakrák szűrése Magyarországon is szervezett keretek között történik: a vizsgálatra minden 25 és 65 év közötti nőnek - ez mintegy 2,4 millió személyt jelent - 3 évente küldenek meghívólevelet (bár a szakma ajánlása az, hogy aki tud, évente vegyen részt nőgyógyászati vizsgálaton, amelynek része a méhnyakszűrés). A levélben mellékelt lista tartalmazza azoknak a nőgyógyászati vizsgálóhelyeknek a címét és telefonszámát, ahol a szűrést az Egészségbiztosító finanszírozza. Ezeken a helyeken a szűrővizsgálat teljes egészében ingyenes.
Az Európai Unión belül tapasztalt adatokhoz képest azonban Magyarországon még mindig rendkívül alacsony a méhnyakszűrésen való részvételi arány. A szervezett szűrés keretében behívott hölgyeknek két évvel ezelőttig nem egészen 5%-a jelent meg a vizsgálatokon (a legalacsonyabb részvételi arányok Pest, Csongrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tapasztalhatóak). A nyugat-európai szint eléréshez ezt 60-70 százalékra kellene feltornázni. Még ha beleszámítjuk is azokat a hölgyeket, akik magánnőgyógyásznál végeztetik a szűrést - és így egyelőre nincsenek benne az ÁNTSZ adatbázisában -, akkor is csak körülbelül 30%-os lehet a lakosság átszűrtsége.
Javuló mutatók
A szűrést népszerűsítő Liliom Programnak (lásd a keretes írást) köszönhetően azonban az utóbbi időszakban komoly javulás tapasztalható. A program idén szeptemberben elindult, harmadik szakaszát bevezető sajtótájékoztatóján elhangzott: a szervezett méhnyakszűrésen résztvevő nők aránya 10% fölé emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi évben mintegy 35 000-rel több hölgy vett részt a vizsgálaton, mint az azt megelőző esztendőben. A méhnyakrák következtében elhunytak száma 2006 ugyanezen időszakához képest idén mintegy 15%-kal csökkent.
Ezúttal "csak" 416 liliomot kellett a Dunába dobni; a virágok a méhnyakrákban a tavalyi évben elhunyt nőket jelképezik
A növekedés egyik jelentős tényezője a hölgyek közvetlenebb megszólítása: több területen a behívólevelet nem postán küldték ki, hanem az adott településen a háziorvoson keresztül vagy a védőnők segítségével juttatták el a behívandókhoz. Ez a rendszer a kistelepüléseken, elsősorban a falvakban volt eredményes. Zala megyében 31-, Fejér megyében pedig 20%-os részvételi arányt értek el ilyen módon, a kezdeti 3-4%-oshoz képest.
További teendők
"Fontos lenne, hogy a vizsgálatokra való nehézkes eljutást - itt elsősorban arra gondolok, hogy a pácienseknek egy felsorolás alapján kell olyan helyet választaniuk, ahol a szűrésre el kívánnak menni - javítsuk, ennek azonban az anyagi feltételei jelenleg nem állnak rendelkezésre" - mondta Dr. Kovács Attila helyettes tisztifőorvos az [origo] Egészség rovatának.
A szakember szerint nagyon sokat jelentene a védőnők és a háziorvosi rendszer bevonása is. "A hazai nőgyógyászok többsége ragaszkodik a régi orvosi szokásrendhez, amelynek lényege, hogy a citológiai mintavételt csak nőgyógyász szakorvos végezheti el. A skandináv országokban - ahol a vizsgálatot évek óta jól kiépített rendszerben a védőnők és háziorvosok is végezhetik - 90% fölötti a szűrésen való részvételi arány, aminek eredményességét jelzi, hogy a tavalyi évben nem történt ezekben az országokban elhalálozás a betegség következtében. Ezért arra törekszünk már több mint 3 éve, hogy a Szülész-Nőgyógyász Szakmai Kollégiummal ez ügyben megoldás szülessen, és nővérek, valamint háziorvosok is elvégezhessék a szűrővizsgálatot" - mondta Dr. Kovács Attila.
A Liliom Programot azért indította el az Országos Tisztifőovosi Hivatal a Lilly Hungária Kft. támogatásával, hogy a rendkívül alacsony, mindössze 4,2%-os méhnyak átszűrtségi arányt javítsák. A program eddigi két fázisának eredményeként először 8,5, majd 10 százalékra sikerült emelni az átszűrtségi arányt.
A Liliom Program további haszna, hogy évről évre számos olyan hölgyet sikerült bevonni a vizsgálatokba, akik korábban még semmilyen nőgyógyászati szűrővizsgálaton nem vettek részt.
Idén sem marad el a program hölgyeket részvételre ösztönző nyereményjátéka. Ezúttal 1 millió forint értékű kétszemélyes skandináv utat nyerhet Finnországba az a szerencsés hölgy, akinek a pontosan kitöltött szűrési szelvényét kisorsolják a Liliom programot lezáró eseményen. Nem véletlenül esett a játék fődíjának kiválasztása Finnországra, tekintettel arra, hogy a világon a skandináv országokban a legalacsonyabb a halálozási arány a különböző daganatos megbetegedések következtében. A fődíj mellett számos további nyeremény is kisorsolásra kerül a résztvevők között. A szűrési szelvény nagyobb postahivatalokban, az ÁNTSZ megyei irodáiban is megtalálható, valamint a program honlapjáról is letölthető.
- Fontos, hogy a méhnyakrákot időben felfedezzük
- Magánszűrések OEP-finanszírozással?








