Az emberek általában úgy tekintenek a horkolásra, mint egy gyakori és idegesítő felnőttkori szokásra, és nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget neki. Pedig a horkolás miatt tartós éjszakai légzéskimaradás léphet fel, aminek szövődményeként szív- és érrendszeri betegségek, valamint nappali aluszékonyság és csökkent teljesítőképesség alakulhat ki.
Kinél fordulhat elő a horkolás?
Becslések szerint a felnőttek 30-50%-a horkol, és nemzetközi felmérések szerint minden huszonötödik középkorú férfit és minden harmincadik 40 év feletti nőt érint a horkolás következményeként kialakuló alvási légzészavar (szaknyelven: alvási apnoe), amely a gyermekeknek is mintegy 3%-ánál diagnosztizálható (a gyermekeknél előforduló horkolásról korábbi cikkünkben részletesen olvashat). A 65 év feletti korosztályban - nőket és férfiakat egyaránt tekintve - már 10% fölötti a kóros következményekkel járó horkolás előfordulása. Továbbá egy érdekes statisztikai adat szerint a horkolás - és a következményeként kialakuló légzészavar - az ázsiaiak, a dél-amerikaiak és az afro-amerikaiak körében sokkal gyakrabban fordul elő, mint az európai és észak-amerikai népességben.
A horkolás okai
A sokak számára a mindennapi életből oly ismerős és gyakran természetesnek tartott horkolás nem más, mint hangrezonancia, amely azt jelzi, hogy a belégzett levegő szabad áramlása valamilyen akadályba ütközik. A horkolás tulajdonképpen légzési rendellenesség. A riasztó hang a felső légutak lágy szöveteinek (lágy szájpadlás, nyelvcsap, mandulák, nyelvgyök, a torok hátsó és oldalsó falai) vibrációja révén jön létre. A horkoló ember izmai és kötőszövetei alvás közben az átlagosnál nagyobb mértékben lazulnak el, aminek következtében a felső légutakban szűkület jön létre. A kisebb keresztmetszeten áthaladó levegő sebessége megnő, ami megrezegteti az ernyedt és rugalmas garatfalat, és ennek következménye lesz az éjszakai "zenebona". Minél szűkebb a levegő útja, annál nagyobb a benne áramló levegő sebessége és annál hangosabb a horkolás.
Az esetek egy részében ennek a jelenségnek a hátterében valamilyen fül-orr-gégészeti rendellenesség, illetve anatómiai adottság - például orrsövényferdülés, lelógó lágyszájpad, a szokásosnál nagyobb nyelvgyök, nyelvcsap, orrmandula vagy mandula - áll. Problémát jelenthet ezen kívül az ún. mélyharapás is, amikor az alsó fogsor hátrébb záródik, mint a felső - ilyenkor ugyanis az alsó állkapocs hátrébb tolja a nyelvgyököt, s ez ugyancsak leszűkíti a garat keresztmetszetét. Gyermekeknél és fiatal nőknél a horkolás túlnyomó részben ezen okok valamelyikére vezethető vissza.
A horkolás miatt alvás közben esetlegesen kialakuló súlyosabb légzéskimaradás oka viszont már a felső légutak pillanatnyi elzáródása. Ekkor a lágy szövetek a torok hátulján elernyednek, és részben vagy teljes egészében elzárják a levegő útját. Ez a légzéskimaradás akár 10-30 másodpercig is eltarthat, óránként 10-20 alkalommal is előfordulhat, és következményeként a páciens vérének oxigénmennyisége lecsökken. Erre az agy gyakran ébresztéssel vagy kevésbé mély alvásra váltással válaszol, és elindítja a felső légutak izmainak megfeszítését és a légcső megnyitását.
A horkolás mintegy tízszer gyakoribb a férfiak körében, mint a nőknél, ezért az első hajlamosító tényező mindenképp a férfi nem. Ezenfelül elmondható, hogy a horkoló emberek rendszerint szűk garattal rendelkeznek, amely a legtöbbször alkati kérdés. Egy átfogó, genetikai vizsgálatokat tartalmazó tanulmány szerint az átlagosnál nagyobb méretű nyelv, a lelógó lágyszájpad, a megnagyobbodott mandulák, valamint egyfajta "garatreflex-gyengeség" mind-mind örökölhető.
A horkolás kialakulását sok más tényező is elősegítheti, ezek közül leggyakoribb a túlsúly. Az elhízás során felrakódó zsírréteg ugyanis szűkíti a garatot, amely folyamat elősegíti az éjszakai garatelzáródások - és így a légzési nehézségek - létrejöttét.
A dohányosok körében a horkolás előfordulása mintegy háromszor gyakoribb, mint a nemdohányzók között, aminek legfőbb oka, hogy a nikotin hatására károsodik a garatfeszítő izmok működésért felelős reflexkör.
Felsőlégúti allergia, illetve asztma esetén az orrgarat nyálkahártyájának megvastagodása jelenthet problémát, és ennek következtében alakulhat ki nagyobb eséllyel horkolás. Nők esetében ezenfelül hajlamosító tényező a változókor, mert tudományos vizsgálatok alapján kimutatható, hogy az ekkor csökkenő progeszteronszint jelentősen rontja a garatizomzat tónusát. Az Egyesült Államokban végzett széles körű orvosi felmérés alapján elmondható, hogy további hajlamosító tényező lehet, ha valaki olyan sportot űz, amely intenzíven formálja a nyaki izomzatot, mint például a testépítés vagy a birkózás.
Egy európai kutatócsoport átfogó, a közelmúltban publikált vizsgálatai szerint pedig a várandós hölgyek egyharmada a terhesség második szakaszában elkezd horkolni. Szakemberek tanácsa szerint ilyenkor érdemes mindenképpen szakorvoshoz fordulni, mert a horkolás összefügghet a magasvérnyomással, ami károsíthatja a magzatot.
A horkolás okai
A sokak számára a mindennapi életből oly ismerős és gyakran természetesnek tartott horkolás nem más, mint hangrezonancia, amely azt jelzi, hogy a belégzett levegő szabad áramlása valamilyen akadályba ütközik. A horkolás tulajdonképpen légzési rendellenesség. A riasztó hang a felső légutak lágy szöveteinek (lágy szájpadlás, nyelvcsap, mandulák, nyelvgyök, a torok hátsó és oldalsó falai) vibrációja révén jön létre. A horkoló ember izmai és kötőszövetei alvás közben az átlagosnál nagyobb mértékben lazulnak el, aminek következtében a felső légutakban szűkület jön létre. A kisebb keresztmetszeten áthaladó levegő sebessége megnő, ami megrezegteti az ernyedt és rugalmas garatfalat, és ennek következménye lesz az éjszakai "zenebona". Minél szűkebb a levegő útja, annál nagyobb a benne áramló levegő sebessége és annál hangosabb a horkolás.
Az esetek egy részében ennek a jelenségnek a hátterében valamilyen fül-orr-gégészeti rendellenesség, illetve anatómiai adottság - például orrsövényferdülés, lelógó lágyszájpad, a szokásosnál nagyobb nyelvgyök, nyelvcsap, orrmandula vagy mandula - áll. Problémát jelenthet ezen kívül az ún. mélyharapás is, amikor az alsó fogsor hátrébb záródik, mint a felső - ilyenkor ugyanis az alsó állkapocs hátrébb tolja a nyelvgyököt, s ez ugyancsak leszűkíti a garat keresztmetszetét. Gyermekeknél és fiatal nőknél a horkolás túlnyomó részben ezen okok valamelyikére vezethető vissza.
A horkolás miatt alvás közben esetlegesen kialakuló súlyosabb légzéskimaradás oka viszont már a felső légutak pillanatnyi elzáródása. Ekkor a lágy szövetek a torok hátulján elernyednek, és részben vagy teljes egészében elzárják a levegő útját. Ez a légzéskimaradás akár 10-30 másodpercig is eltarthat, óránként 10-20 alkalommal is előfordulhat, és következményeként a páciens vérének oxigénmennyisége lecsökken. Erre az agy gyakran ébresztéssel vagy kevésbé mély alvásra váltással válaszol, és elindítja a felső légutak izmainak megfeszítését és a légcső megnyitását.
Mi hajlamosít a horkolásra?
A horkolás mintegy tízszer gyakoribb a férfiak körében, mint a nőknél, ezért az első hajlamosító tényező mindenképp a férfi nem. Ezenfelül elmondható, hogy a horkoló emberek rendszerint szűk garattal rendelkeznek, amely a legtöbbször alkati kérdés. Egy átfogó, genetikai vizsgálatokat tartalmazó tanulmány szerint az átlagosnál nagyobb méretű nyelv, a lelógó lágyszájpad, a megnagyobbodott mandulák, valamint egyfajta "garatreflex-gyengeség" mind-mind örökölhető.
A horkolás kialakulását sok más tényező is elősegítheti, ezek közül leggyakoribb a túlsúly. Az elhízás során felrakódó zsírréteg ugyanis szűkíti a garatot, amely folyamat elősegíti az éjszakai garatelzáródások - és így a légzési nehézségek - létrejöttét.
A dohányosok körében a horkolás előfordulása mintegy háromszor gyakoribb, mint a nemdohányzók között, aminek legfőbb oka, hogy a nikotin hatására károsodik a garatfeszítő izmok működésért felelős reflexkör.
Felsőlégúti allergia, illetve asztma esetén az orrgarat nyálkahártyájának megvastagodása jelenthet problémát, és ennek következtében alakulhat ki nagyobb eséllyel horkolás. Nők esetében ezenfelül hajlamosító tényező a változókor, mert tudományos vizsgálatok alapján kimutatható, hogy az ekkor csökkenő progeszteronszint jelentősen rontja a garatizomzat tónusát. Az Egyesült Államokban végzett széles körű orvosi felmérés alapján elmondható, hogy további hajlamosító tényező lehet, ha valaki olyan sportot űz, amely intenzíven formálja a nyaki izomzatot, mint például a testépítés vagy a birkózás.
Egy európai kutatócsoport átfogó, a közelmúltban publikált vizsgálatai szerint pedig a várandós hölgyek egyharmada a terhesség második szakaszában elkezd horkolni. Szakemberek tanácsa szerint ilyenkor érdemes mindenképpen szakorvoshoz fordulni, mert a horkolás összefügghet a magasvérnyomással, ami károsíthatja a magzatot.
- Kinél fordulhat elő a horkolás?
- A horkolás következményei
- Mikor forduljunk feltétlenül orvoshoz?
- Gyógymódok horkolás ellen
