[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Nem az influenza a szeptemberi nátha oka [origo] egészség 2007. október 1., hétfő, 6:53 Utolsó módosítás: 2009. szeptember 7., hétfő, 10:17

Szeptember közepe óta folyamatosan emelkedik - a felnőttek és a gyermekek körében egyaránt - a légúti panaszokkal és a kellemetlen, náthás tünetekkel rendelkezők száma. A háziorvosi rendelőkben is érezhetően sokkal nagyobb lett a forgalom. Szakértők megkérdezésével utánajártunk annak, hogy milyen kórokozók állhatnak a megbetegedések mögött, és mit tehetünk azért, hogy elkerüljük a fertőzést vagy kigyógyuljunk belőle, ha már érintettek vagyunk.

Nem az influenzavírus a bűnös
Az európai és magyarországi mérési és laborvizsgálati eredményekre hivatkozva kijelenthetjük, hogy jelenleg nem az influenza vírustörzsek által okozott megbetegedésekről van szó - mondta Dr. Jankovics István, az Országos Epidemiológiai Központ osztályvezető főorvosa. Az influenzavírus ugyanis még nincs jelen számottevően sem Európában, sem pedig hazánkban.

A szeptemberi iskolakezdés után 1-2 héttel szinte minden évben találkozunk ezen - vírusok által okozott - náthás megbetegedések számának növekedésével - emelte ki a szakértő. Az influenzajárványoktól eltérően ezek a fertőzések csak kisebb helyi járványokat váltanak ki: így például egy-egy családban, óvodai, iskolai közösségben vagy munkahelyeken szaporodik meg az ilyen típusú fertőzések száma.

"Hozzá kell tennem azonban, hogy az utóbbi években az ilyenkor megszokottnál enyhébb idő következtében egyre több ilyen megbetegedést regisztrálunk szeptember közepétől. A kellemesen meleg időjárás hozzájárul a kórokozók hosszabb fennmaradásához és kedvez azok szaporodásának" - folytatta az osztályvezető.
A náthát mindig vírusok okozzák

Amit egyszerű megfázásnak nevezünk, az nem más, mint a több száz náthavírus egyike által okozott tünetegyüttes. Mivel nagyon nagyszámú kórokozó - kutatók szerint mintegy 200 - képes vírusos rhinitiszt (meghűlést) előidézni, a szervezet védekező rendszere képtelen mindegyik ellen hathatós, azonnal bevethető ellenszert tárolni. A betegséget okozó vírus ráadásul emberről emberre könnyedén tevődik át, gyakran a kéz közvetítésével, amelyre rákerülnek az orr vagy a légzőszerv nyálkahártyáján lévő kórokozók. Minden ilyen vírustámadás alkalmával a szervezet kifejleszt ellenanyagot, vagyis egy következő alkalommal már képes lesz az ugyanilyen vírus támadását kivédeni, ám a náthát, megfázást okozó vírusok nagyon nagy száma és állandó változása lehetetlenné teszi, hogy a szervezetnek mindegyikre legyen kész ellenszere. Így legközelebb újra és újra megfertőződhetünk, és a kellemetlen tünetekkel kell szembesülnünk.

A náthát minden esetben vírus okozza, ám az, hogy a szervezet ellen tud-e állni a kórokozók támadásának, sok mindentől függ. A közhittel ellentétben a meghűlést nem a hideg, vagy a szervezet lehűlése okozza: ezt igazolja, hogy a legnagyobb nyári melegben is meg lehet fázni, és a hideg tél önmagában nem fokozza a meghűlések gyakoriságát. A befolyásoló tényezők közé tartozik a vírusok száma, fertőzőképessége, bizonyos meteorológiai tényezők és az, hogy milyen testi-lelki állapotban vagyunk a fertőzés pillanatában. A hirtelen lehűlés - például egy kiadós eső esetén - csökkentheti a szervezet ellenállóképességét, amely ily módon valóban hozzájárulhat a nátha kifejlődéséhez, ám aki kellően edzett, nem hűl meg egy váratlan felhőszakadástól.
  1. Nem az influenzavírus a bűnös
  2. Mit tehetünk, ha már betegek vagyunk?
Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI

AJÁNLÓ

Géndiagnosztika Géndiagnosztika Korszerű kockázatelemzés a magzati rendellenességek szűrésére.
Vastagbélrák, végbélrák Vastagbélrák Minden fontos információ a vastagbélrákról egy helyen.
Korszerű rákdiagnosztika A legkorszerűbb onkológiai diagnosztikai eljárások ismertetése

AJÁNLÓ

SZAVAZÁS

Milyen rendszeresen jár tüdőszűrésre?
  • Évente
  • Néhány évente
  • Már nagyon régen voltam
  • Még soha nem voltam
A szavazás állása

PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara