Amerikai kutatók felfedezték, hogy a magány hatással van az emberek fehérvérsejtjeinek génműködésére, ami befolyásolja immunrendszerük működését is. Az eredmények magyarázatul szolgálhatnak a magányos emberek körében tapasztalt magasabb halandóságra és számos betegség gyakoribb előfordulására.
Ajánló
Az [origo] egészség életmód aloldala
Korábban:
A házasság egészségesebbé tehet
Hogyan élhetnek a férfiak 85 évig?
Miért leszünk levertek, ha betegek vagyunk?
Steve Cole és munkatársai, a Los Angelesben lévő Kalifornia Egyetemen azt vizsgálták, hogy hogyan hat a magány az emberek immunrendszerére. Ha ugyanis az immunrendszer működése zavart szenved, akkor csökken a szervezet betegségekkel szembeni védekezőképessége, és ez megmagyarázhatja a magányos emberek körében tapasztalt gyakori megbetegedéseket. A vizsgálat során tizennégy önkéntes résztvevőtől vettek vért, és elkülönítették fehérvérsejtjeiket (tudományos nevükön leukociták). Ezután megvizsgálták a fehérvérsejtek összes ismert génjének aktivitását, tehát azt, hogy milyen sok génátirat készül róluk. Ez ugyanis a génműködés első lépése: a DNS-molekula egy szakasza alapján hírvivő RNS-másolat készül, amely később a felépülő fehérjelánc mintájául szolgál. A részvevőknek ezen kívül ki kellett tölteniük egy pszichológiai kérdőívet, amelynek segítségével a kutatók megállapították, hogy mennyire magányosak. Ezt a tesztet az 1970-es években fejlesztették ki ugyancsak a Kalifornia Egyetem Los Angelesben lévő részlegénél, és azóta széles körben alkalmazzák a pszichológiai gyakorlatban. A teszt kérdéseire adott válaszaik után a résztvevők pontokat kaptak, és minél magányosabb volt valaki, annál magasabb összpontszámot ért el. A válaszokat kiértékelve a kutatók úgy találták, hogy a tizennégy emberből hatan nagyon, míg a többiek kevéssé érezték magukat magányosnak (pontjaik a maximális pontszám felső illetve alsó 15 százalékában voltak).
A pszichológiai és a génműködést jellemző adatokat összevetve Cole és munkatársai úgy találták, hogy a leukociták számos génje eltérő módon működik az intenzív társas életet élő, illetve a magánnyal küzdő emberekben. Ezek közül 78 gén intenzívebben működött, tehát több fehérjetermékük képződött: a gyakrabban átíródó gének közül több is fontos szerepet játszik az immunrendszer aktiválásában és a gyulladásos folyamatok elindításában. Sok más, hasonlóan fontos funkciót betöltő gén működése viszont jelentősen csökkent a magányos emberekben (egész pontosan 131 gén aktivitása), emiatt az ő immunrendszerüknek valószínűleg gyengébb a vírusok elleni védekezőképessége, és leukocitáik is kevesebb antitestet termelnek.
Cole és munkatársai kimutatták, hogy a résztvevők immunrendszerének működési különbségei nem hozhatók összefüggésbe más ismert tényezőkkel, mint az életkor, az általános egészségi állapot, a testsúly vagy a gyógyszeres kezelés. Úgy találták, hogy a fehérvérsejtek működése erősen függ attól, hogy a részvevők mennyire érezték távolinak maguktól ismerőseiket. Érdekes módon az eredményeket nem befolyásolta az, hogy hány embert ismernek a résztvevők, hiszen sokukkal valószínűleg szinte semmilyen személyes kapcsolatuk sincs. A kutatók reményei szerint ezek az eredmények a jövőben segíthetnek abban, hogy célzott kezeléssel megelőzzék azokat a betegségeket, amelyek kialakulását valószínűleg elősegíti a magány, így a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, a vírusos fertőzéseket vagy a rákot.
Molnár Csaba
