[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Csodálatos őssejtek [origo] egészség

A kutatók világszerte most egyre nagyobb lendülettel vizsgálják azokat a folyamatokat, amelyek meghatározzák az őssejtek szaporodását és fejlődését. E folyamatok mesterséges irányításával elvileg bármilyen sejttípus bármekkora mennyiségben létrehozható. Őssejtek alkalmazásával lehetőség nyílna sérült vagy beteg sejtek, szövetek pótlására, cseréjére, ezáltal a legkülönbözőbb betegségekben szenvedőkön lehetne segíteni. Csak néhány példa: Parkinson- és Alzheimer-kór, különböző idegrendszeri sérülések és az agyvérzés, égési sérülések, érrendszeri- és szívbetegségek, cukorbetegség, reumás betegségek, de az őssejtek reményt nyújtanak majd egy vak vagy lebénult embernek is.

Mik az őssejtek?
Az őssejtek olyan sejtek, amelyek életük végéig megőrzik osztódási képességüket, és még nem elkötelezettek egy végső fejlődési irányba. A különféle őssejtekből ezért több sejttípus is kifejlődhet. Szerepüket és típusaikat úgy tanulmányozhatjuk a legegyszerűbben, ha az emberi szervezet fejlődését követjük nyomon.

A "legősibb őssejt" a megtermékenyített petesejt (zigóta), amelynek osztódásával kezdetét veszi az embrió fejlődése. Az egész szervezet ebből az egy sejtből fejlődik ki, ezért ez egy ún. totipotens sejt, vagyis minden sejttípus létrehozására képes. Ez a képesség, vagyis az osztódási és a továbbfejlődési potencia egyszerre, az őssejtek legjellemzőbb tulajdonsága.

A megtermékenyítés után néhány órán belül a zigóta osztódni kezd, s előbb két, majd ezek osztódásával négy, utána pedig nyolc sejt alakul ki belőle. Ez fontos határvonal a további osztódások előtt, ugyanis eddig még minden sejt megőrzi a totipotens állapotot. Ez azt jelenti, hogy ha a nyolcsejtes embriót nyolc különálló sejtté hasítanánk, akkor nyolc, genetikailag teljesen azonos egyed kifejlődésére lenne lehetőség. Az egypetéjű ikrek esetében természetes módon megtörténik egy ilyen folyamat, csak még a kétsejtes állapotban.

Az ember esetében 6-7 nappal a megtermékenyülés után létrejön a körülbelül 100 sejtből álló hólyagcsíra, amely egy külső sejtrétegből, az ezáltal határolt belső térből és az ebben elhelyezkedő belső sejttömegből, az embriócsomóból áll. A külső sejtrétegből jön létre a méhlepény és olyan szövetek, amelyek a magzat méhen belüli fejlődéséhez szükségesek. Az embriócsomóból alakulnak ki a magzat csíralemezei és szövetei.

Az embriócsomó sejtjeit ún. pluripotens őssejteknek nevezzük. Ezek a sejtek még igen "rugalmasak és nyitottak": a méhlepény sejtjein kívül az emberi szervezet minden más sejttípusa kialakulhat belőlük. Az embriócsomó sejtjeit megfelelő körülmények között tenyészteni lehet, ezekből hozták létre az úgynevezett embrionális őssejtvonalakat.

Az embriócsomóból kifejlődő magzatban fokozatosan az eltérő feladatokra "szakosodott" sejttípusok alakulnak ki az őssejtekből, például idegsejtek, hámsejtek, izomsejtek stb. Így jön létre az emberi szervezet több mint kétszáz sejtfélesége. A sejtek egy része azonban a kifejlett szervezetben is feltehetően valamilyen őssejt-állapotban marad, ezek a felnőtt vagy szöveti, idegen szóval multipotens őssejtek. Lehetőségeik - úgy gondolják - már viszonylag korlátozottak, természetes körülmények között általában egyetlen szövetféleség különféle sejtjeinek létrehozására képesek. Míg totipotens és pluripotens őssejtek szinte csak embriókban találhatók, addig a multipotens őssejtek a felnőtt szervezet számos szövetében előfordulhatnak. Legismertebb képviselőik a csontvelői vérképző őssejtek, amelyek folyamatosan osztódva biztosítják a vérképzést "termelik" a különféle vérsejteket (fehérvérsejteket, vörösvértesteket és vérlemezkéket). Mint a későbbiekben látjuk, nem csontvelői környezetben a vérsejteken kívül más típusú sejtekké is alakulhatnak, ami az utóbbi időszak egyik legérdekesebb felfedezésének számít.




Az őssejt-biológiai kutatásokban tanulmányozott pluripotens őssejteket tehát embrionális-, míg a kifejlett szervezetből kinyert multipotens őssejteket felnőtt vagy szöveti őssejteknek is nevezhetjük.




Gyakorlati szempontból igen fontosak a köldökzsinórvérben lévő őssejtek. Ezek kinyerését nem kísérik olyan etikai aggályok, amilyenek az embrionális őssejteknél jellemzőek. Ugyanakkor még sokkal "rugalmasabbak" a felnőtt szervezetben lévő őssejteknél, bár embrionális társaik potenciáját már nem érik el. Mindezek miatt a jövő gyógyászatának alapvető bázisát jelenthetik, de az őssejttranszplantáció forrásaként ma is egyre szélesebb körben alkalmazzák őket, főleg különböző vérképző- és immunrendszeri betegségek kezelésében.
  1. Mik az őssejtek?
  2. Az őssejtek forrásai
Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI

AJÁNLÓ

Géndiagnosztika Géndiagnosztika Korszerű kockázatelemzés a magzati rendellenességek szűrésére.
Vastagbélrák, végbélrák Vastagbélrák Minden fontos információ a vastagbélrákról egy helyen.
Korszerű rákdiagnosztika A legkorszerűbb onkológiai diagnosztikai eljárások ismertetése

AJÁNLÓ

SZAVAZÁS

Milyen rendszeresen jár tüdőszűrésre?
  • Évente
  • Néhány évente
  • Már nagyon régen voltam
  • Még soha nem voltam
A szavazás állása

PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara