Az őszülés életünk előrehaladásával együtt járó, természetes és visszafordíthatatlan folyamat. Általában 40-50 éves kor között kezdődik, bár férfiak esetében ennél hamarabb is megjelenhet. Miért deresedik idővel mindenki halántéka? Tényleg meg lehet őszülni néhány óra alatt? Összegyűjtöttük azokat a tanácsokat, amelyek segítségével némileg késleltethető a fehér hajszálak megjelenése.

Ajánló
Néhány meglepő dolog, amit nem tud a testéről
Amikor azonban a festéktermelő sejtek működése valamilyen ok miatt jelentősen csökken, a hajszálba már nem festék, hanem apró légbuborékok szállítódnak a hajhagyma felől, aminek következtében a haj "megőszül" - ősz hajszálaink a keratin világos színének és a fényvisszaverő légbuborékoknak köszönhetik színüket. Az így kialakult fehér hajszál azonban nem élettelen, sőt teljesen egészséges, csak éppen színanyagainak szintézise állt le: az ősz hajszálakat emiatt nem ajánlott kihúzni, mert ezután már csak ugyanígy, fehéren tudnak visszanőni, sőt lehet, hogy soha többé nem fejlődnek ki. Az őszülés során - a színváltozás mellett - kiszélesedik a hajszálak velőállománya és csökken a tincsek vastagsága, rugalmassága is.
Az ősz haj könnyen be is sárgulhat: ez a jelenség a szőke hajúaknál gyakrabban fordul elő, ugyanis a szőkék hajszálai a többi hajszínhez képest fokozottabb vas- és kéntartalommal rendelkeznek; az őszülés során ilyenkor a vas- és kéntartalmú vegyületek sárga színe lesz kifejezettebb az érintett hajszálakban. Kimutatták továbbá azt is, hogy a dohányzás és a légköri szennyezettség is fontos szerepet játszik az ősz haj elszíneződésében.
Az őszülés lehetséges okai
Az őszülés negyven-ötvenévesen - a férfiaknál valamivel korábban - kezdődik: először a halánték, később férfiaknál a szakáll, végül az összes hajszál deresedni kezd. Ismerünk azonban korai - már a felnőtt élet kezdetén jelentkező - őszülést is, melynek kialakulása örökletes tényezőkre vezethető vissza, de valamilyen betegség is állhat a hátterében, illetve tartósan fennálló magas láz is.
A tartós stressz, a váratlan lelki trauma és a hosszabb időn át fennálló szorongás is elősegítheti az őszülést, továbbá a hajhullást is. Ennek hátterében több, részben még ismeretlen mechanizmus áll. Többek között az, hogy az ún. szimpatikus idegrendszer aktiválódása miatt megváltozik a fejbőr vérellátása és anyagcseréje, emellett az esetleges hormonális hatások is befolyásolhatják a haj színét. A bőrgyógyászok véleménye szerint az adrenalin nevű hormon szintjének csökkenésével a vérerek már nem juttatnak megfelelő mennyiségű vért a hajszálakba, így fokozatosan leállhat bennük a festéktermelés. Más vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy a tartós stressz felemészti a szervezet B-vitamin-készletét, ezáltal felgyorsulhatnak a bőr öregedési folyamatai, a haj őszülése pedig az átlagosnál korábban következhet be.
A haj tulajdonképpen a fejet borító testszőrzet: a fejbőr szőrtüszői általában aktívabban működnek, ezért a haj kissé gyorsabban nő, mint a test más helyein található szőrzet. Érdekes módon a szőr őszülése is eltérő a hajéhoz képest, hiszen a szemérem- és hónaljszőrzet sokkal később őszül. A hajas fejbőrön átlagosan százezer szőrtüsző helyezkedik el, számuk pedig örökletesen meghatározott, így a különböző hajtípusokra más és más sűrűség a jellemző.
A hajas fejbőrön átlagosan százezer szőrtüsző helyezkedik el, számuk pedig örökletesen meghatározott, így a különböző hajtípusokra más és más sűrűség a jellemző. A velőállományt egy keratinszálakból felépülő kéreg veszi körül, amely egyrészt védelmet nyújt a hajnak, másrészt a hajszínt meghatározó festékanyagokat is tartalmazza. Végül a haj legkülső rétege a felhám, amelyet egymást tetőcserépszerűen fedő lemezkék alkotnak: ezeket a faggyúmirigyek által termelt olajos anyag, a hajzsír vonja be.
- Az őszülés folyamata
- Tévhitek az ősz hajjal kapcsolatban








