Az Egészségügyi Világszervezet munkatársai nyolc újabb, Pakisztánban bekövetkezett madárinfluenzás fertőzés miatt a H5N1 vírus emberek közötti terjedésre is képes mutációjának felbukkanásától tartanak. Az eset egyelőre nem különbözik az eddigi, embereket érintő fertőzésektől, de nem zárható ki az sem, hogy a vírus emberről emberre terjedhetett át.

Ajánló
Világméretű influenzajárvány kitörése várható
Korábban:
A pakisztáni fertőzések november közepén, esetleg korábban következhettek be, amikor egy Abbottabad nevű településen lakó családban öten is megfertőződtek. A kutatók azt szeretnék kideríteni a közeljövőben, hogy az eddigi megbetegedéseket okozó H5N1-es vírustörzs virulensebbé válhatott-e a korábbiakhoz képest, illetve utal-e arra bármi, hogy a vírus időközben fokozott terjedőképességre tett szert. "Egyelőre az emberek közötti terjedés sem zárható ki teljes bizonyossággal, bár annál a negyven embernél, aki közeli érintkezésben volt az újonnan regisztrált betegekkel, nem lehetett kimutatni a vírus jelenlétét" - mondta Gregory Hartl, a WHO szóvivője. A kutatócsoport genetikai vizsgálatokkal próbálja meg felderíteni, hogy a vírus a szokásos módon, vagyis a fertőzött madaraktól terjedt-e át az érintettekre, és hogy a vírus genetikai állományában megjelentek-e újabb, a terjedést elősegítő mutációk.
A pakisztáni eset rávilágít arra a problémára, hogy az újabb eseteknél az esetleges járvány kialakulásának megelőzéséhez mennyire fontos lenne, hogy a WHO minden újabb esetről időben értesüljön: annak ellenére, hogy a megbetegedések november közepén (vagy előbb) történtek, a pakisztáni hatóságok mégis csak december 12-én értesítették a nemzetközi szervezet illetékeseit. Az eddigi számítógépes modellek szerint ha három hétnél később fedezik fel a korábbiaknál jóval terjedőképesebb variáns felbukkanását, akkor egyre csekélyebb lesz az esélye, hogy sikerüljön megakadályozni a vírus járványos méreteket öltő terjedését - figyelmeztetnek a WHO szakemberei.
A veszélyeztetett személyek részére az állam térítés- és vizitdíjmentesen biztosít oltóanyagot: azok, akik nem tartoznak a kockázati csoportba, de szeretnének influenza ellen védőoltást kapni, a háziorvosukkal felírathatják a vakcinát, amely a gyógyszertárakban váltható ki (részletesebben: November tizedikétől ismét kérhető az influenza elleni oltás).








