Egy újonnan készült, az eddigieknél átfogóbb felmérés szintén megerősítette azt a korábban már több kutatás által is feltárt összefüggést, amely szerint a dohányosok hosszú távon fokozottan veszélyeztetettek az időskori sárgafolt-elfajulás kialakulása és súlyosbodása szempontjából.

Ajánló
Az [origo] egészség életmód aloldala
Korábban
Néhány dolog, amit dohányosként megtehetünk magunkért
A kamaszkori dohányzás károsabb az egészségre
Unokáink egészségét is károsíthatja a dohányzás
Hogyan éljünk cukorbetegséggel?
A dohányosok nagyobb eséllyel lesznek cukorbetegek
Pirulapatika
Ronald Klein és munkatársai a Wisconsini Egyetemről 4926 helyi lakos bevonásával kezdték vizsgálataikat 1987-88-ban. Az alanyok kora akkor 43 és 94 év közé esett. A toborzás befejeztével, 1988 és 1990 között végigvizsgálták a résztvevőket, majd 15 éven keresztül ötévente újabb vizsgálatokra került sor. Az AMD esetleges kialakulását, illetve a kialakult betegség állapotát a szem ideghártyájáról készült fényképekkel mérték fel és dokumentálták. A szerzők megfigyelték még az AMD lefolyásának összefüggését a dohányzás néhány további jellemzőjével is, így például annak intenzitásával, a doboz-év szorzattal (hány évig és napi hány dobozzal dohányzott valaki: 10 éven át napi 2 doboz például 20 doboz-évnek felel meg), valamint a cigarettázásra való rászokás és leszokás időpontjával.
A tanulmány kezdetekor a férfiak 21%-a és a nők 18%-a volt dohányos. Az elkövetkező 15 évben bennük 47%-kal nagyobb eséllyel jelentkezett a betegség korai, legkevésbé súlyos formája. Ezen kívül a dohányosokban korábban (átlagosan 69,2 éves korban) mutatkoztak az AMD jelei, mint azokban, akik azelőtt dohányoztak, de a vizsgálat kezdetekor már abbahagyták, vagy azokban, akik sohasem voltak dohányosok (a két utóbbi csoportban átlagosan 72,3 éves korban és 74,4 éves korban jelent meg a betegség). Az, hogy az alanyok dohányoztak-e a vizsgálatba való bevonás idején, befolyással volt az AMD előrehaladásának sebességére is a 15 év alatt.
A szerzők mindebből arra következtetnek, hogy a dohányzás - minden egyéb befolyásoló faktortól függetlenül is - egyértelmű kapcsolatban áll az AMD kialakulásával és előrehaladásával. Ez természetesen messzemenő egészségnevelési következményekkel bír, mivel a vizsgálatban megfigyelt, a dohányosokban halmozottan fellépő korai AMD nyilvánvalóan előrejelzi a kései, vaksággal is fenyegető súlyos AMD veszélyét: mindez jó eséllyel megelőzhető, hiszen a dohányzási szokások mindenkinél befolyásolhatóak.
[origo] egészség








