A vegetárius, hús nélküli étkezésnek ősi kultúrája van. Az emberiség történetének írásos emlékei között minden kultúrában találhatunk utalásokat különböző étkezési előírásokra, amelyek többnyire vallásos nézetekkel voltak összefüggésben. Talán a hindu felfogásban csúcsosodott ki és vált a gondolkodásmód alapjává az ahimszá, a nem ártás erkölcsi törvénye.
Ajánló
Fiatalabbnak tűnhetünk a génjeink alapján
Az öregedés nem csökkenti a szexuális vágyat
Kapcsolódó alrovataink
Az ahimszá - a nem ártás - az erőszaknélküliség elvét jelenti, amely szerint nem szabad kárt, fájdalmat okozni az élőlényeknek. Ez nemcsak az emberekre vonatkozik, hanem a növényekre, a rovarokra és az állatokra is. Az embernek meg kell próbálnia a lehető legkevesebb erőszakkal élnie, s egyetlen élőlényt sem szabad megsebesítenie vagy elpusztítania, ha nem feltétlenül szükséges. Ez az alapelv kiterjed a szavakkal okozott szenvedések elkerülésére is. Az indiai emberek nagy része éppen ezért vegetárius vagy legalábbis előnyben részesíti a hús nélküli táplálékot, amelyhez nincs szükség állatok elpusztítására. E felfogás hívei (kb. a világ népességének egyharmada) igyekeznek gondolkodásmódjukat, tevékenységüket, munkájukat úgy alakítani, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat és kárt okozzák élő és élettelen környezetüknek.
Úgy tartják, hogy minden élőlény egy másiknak a tápláléka. Ez a természet törvénye. De az embernek csak annyi erőszakot szabad elkövetnie, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy egészségesen életben tartsa a testét. Ehhez a növényi táplálék, a zöldségek, gyümölcsök és a gabona, valamint az állati táplálékok közül a tejtermékek bőven elegendőek.
Vegetáriánus vagy vegetárius?
A húsmentes, növényi táplálkozás híveinek megnevezésére a magyar köznyelvi szóhasználatban a "vegetáriánus" szó terjedt el, de vizsgáljuk meg közelebbről e kifejezést, vajon helyes-e? A szó angol eredetű, a "vegetable" (zöldség) főnévből képezzük, az "-an" képző segítségével lesz belőle melléknév: "vegetari-an" (zöldség-evő). Hasonló szóképzéssel találkozunk például az angol Hungary (Magyarország) - Hungarian (magyar) szópár esetében is. Tehát a "vegetarian" már képzett, melléknévi alak. Csakhogy a magyar nyelv nem ismeri az angol "-an" melléknévképzőt! Efféle esetekre magyarul az "-s" képzőt alkalmazzuk oly módon, hogy szükség esetén egy magánhangzót toldunk még be a főnév és a képző közé (pl. karfiol - karfiolos). Ha tehát az angolból átvett "zöldség" jelentésű "vegetable" szó tövéhez - "vegetari-" a magyar -s melléknévképzőt illesztjük, akkor megkapjuk a helyes magyar melléknévi alakot: "vegetárius". "Vegetáriánust" mondani körülbelül akkora nyelvi baki, mint amikor egymás után két tárgyraggal látjuk el - például a "banán" szót, imigyen: "banántot". Hiszen mi történt? Kétszeresen melléknevesítjük tehát a szavunkat. Mindezt tudatosítva, "vegetáriánus" helyett mondjunk "vegetárius"-t!
Vegetáriusokhoz olyan embereket sorolnak, akik kizárólag vagy főként növényi eredetű élelmiszerekkel táplálkoznak, és részben vagy teljesen elutasítják az állati eredetű termékek fogyasztását. A vegetárizmus természetesen nemcsak táplálkozási forma, követőinek egész életvitele eltér a hagyományostól: nem fogyasztanak alkoholt, nem dohányoznak, sok időt töltenek a természetben, rendszeresen mozognak, és több figyelmet fordítanak lelki egészségük megóvására is. A vegetáriusok igen heterogén csoportot alkotnak, eltérő motivációk, szokások, étrendi és életmódbeli felfogások jellemzik őket. De a vegetárizmus természeti törvényeken alapuló életforma.
A vegetárizmus története
A vegetárizmus alapítójának sokan Pitagoraszt tekintik. A görög és latin tudósok közül sokan voltak vegetáriusok (Szókratész, Platón, Ovidius). Európában a vegetárizmus a reneszánsz korában kezdett újra "hódítani". Azonban szervezetté és "tudatossá" csak a XIX. század elején vált. 1811-ben Angliában, 1867-ben Németországban alakult meg a vegetáriusok szövetsége. A XX. században elsősorban a fejlett ipari országokban ijesztő méreteket öltött a degeneratív megbetegedések gyakorisága, amely közvetlen összefüggésben áll a fokozódó környezetszennyezéssel és az élelmiszeripari tömegtermeléssel. Ez a tendencia különösen felgyorsult az 1950-es évektől. A lakosság romló egészségi állapota, táplálkozásának negatív tendenciái az orvosok és a táplálkozástudományi szakemberek figyelmét ráirányították a vegetárius táplálkozás előnyeire.
Felmerülő kérdések
Amikor szóba kerül a vegetáriusság, sokan gyanakodva kérdezik: ugyan, hogyan lehet megélni csupán magvakon és nyers zöldségeken? De az igazság: ha mellőzni akarjuk a hús, hal, tojás, tej használatát - és erre alapos erkölcsi, egészségügyi és esztétikai, sőt gazdasági indokunk van -, az még nem jelenti azt, hogy önsanyargatóvá vagy szektássá kell válnunk. Kevesen tudják, hogy a vegetárizmus nem fű-és zöldségevés, sárgarépa-majszolás. A rosszindulatú megjegyzések alapján ezt az ősi, egészséges és természetes életmódot aszkétikusnak, lemondónak, élvezetek nélkülinek tartják. Nos, valóban le kell mondani egyes élvezeti cikkekről, a szervezetünk pusztításáról, de amit cserébe nyerünk, az bőségesen kárpótol bennünket.
Még több érdekes cikk a Diéta és Fitnesz magazinban.
Összeállította: Balog Béla természetgyógyász tanító
