A torontói központi kórházhoz tartozó Peter Munk Szívcentrum munkatársai szerint a vörösbor, illetve az etanolt tartalmazó szeszes italok kis mennyiségben jó hatással vannak a keringési rendszerre, nagyobb mennyiségben azonban már éppen ellenkező hatást fejtenek ki. A tanulmány szerint a polifenoltartalma miatt egészségesnek tartott vörösbor és a sima alkohol keringésjavító hatásai között nem lehetett semmilyen lényeges különbséget felfedezni.

Ajánló
Az [origo] egészség szív- és érrendszeri problémákkal foglalkozó aloldala
Korábban:
Tévhitek a másnapossággal és az alkoholfogyasztással kapcsolatban
Részletesen az alkoholproblémákról
Ígéretes gyógyszer az alkoholizmus kezelésére
Az endorfin-szint meghatározhatja, kiből lesz alkoholista
Pirulapatika
Az eredmények a várttal ellentétben azt mutatták, hogy a 120 ml vörösbor és a 44 ml szeszesital keringésre gyakorolt hatása szinte teljesen megegyezett egymással, és a kutatók egyetlen olyan változást sem tudtak azonosítani, amely kizárólag a vörösborra lett volna jellemző. A reggeli egy ital hatására nem változott meg a szívritmus, sem a vérnyomás, sem pedig a szimpatikus idegrendszer aktivitása, a felkari artéria viszont mindkét alkoholfajta hatására kitágult, vagyis javult a szervezet keringése. A reggeli két ital (240 ml vörösbor és 88 ml szeszesital) elfogyasztása ezzel szemben már negatívan befolyásolta a keringési rendszer működését: mindkét csoportban nőtt a szívfrekvencia és a szimpatikus idegrendszer aktivitása (a két érték emelkedése a magasvérnyomás és a szívbetegségek kísérő tüneteiként is ismert), a felkari artéria tágulási képessége pedig nem fokozódott tovább - olvasható a Sciencedaily hírportálján.
"Az eredmények alapján senkinek sem javasoljuk, hogy a szívbetegségek megelőzése érdekében fokozza alkoholfogyasztását: kis mennyiségben - ahogy az már korábban is ismert volt - az alkohol jó hatással lehet a keringésre, ennél nagyobb mennyiségben azonban már a keringésre káros folyamatok is beindulhatnak" - mondta Floras. A kutató hozzátette, hogy a tanulmány csak az alkalmi alkoholfogyasztást vizsgálta, ezért az eredmények nem feltétlenül érvényesek a hosszú távú, napi rendszerességű alkoholfogyasztásra vonatkoztatva.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint (a huszadik életévüket betöltött felnőttek részére) az elfogadható alkoholfogyasztás napi mennyiségének felső határa maximum negyven gramm tiszta szesz: a statisztikák szerint az említett mennyiség rendszeres napi fogyasztása 25 év múltán sem okoz alkoholos májkárosodást (40 gramm alkoholt tartalmaz 1 dl whisky, 4 dl bor, kb. 1,5 üveg sör). Ez az érték a felső határ, vagyis nem arról van szó, hogy ennyi lenne a feltétlenül ajánlott, hanem arról, hogy ez még nem hat károsan. Ugyanennyi ideig naponta 40-80 gramm alkohol elfogyasztása már nagy valószínűséggel a máj zsíros elfajulását okozza, illetve alkoholos májgyulladást vált ki. Naponta 80 grammot meghaladó alkoholfogyasztás esetén májzsugor alakulhat ki az esetek 20-30 %-ában (ez naponta 2 dl-nél több whisky, vagy 8 dl bor, vagy 3 üveg sör, illetve az ezt meghaladó mennyiség). Ezt az alkoholmennyiséget igen sokan elérik, és túl is lépik.
Egészséges, megfelelően táplálkozó férfiaknál a mérsékelt ivás mennyisége napi 30 gramm, nőknél pedig napi 20 gramm fogyasztást jelent: ez kifejezhető úgy is, hogy férfiaknak heti 21 "italegység" (kb. 210 g alkohol), nőknek heti 14 "italegység" (kb. 140 g alkohol) a megengedhető fogyasztás. Célszerű hetente két teljesen alkoholmentes napot tartani, ebben az esetben az előbb említett értékek férfiaknál 150, nőknél pedig 80 grammra csökkennek. Különböző vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy az egészséges, 40 év feletti férfiaknál és a változó korban lévő nőknél napi kb. 10-20 gramm alkohol csökkentheti a szívkoszorúér-betegségek kockázatát: a kutatók ezekben a vizsgálatokban napi 1 dl vörösbor ivására utalnak. Ismert, hogy a vörösborban található, antioxidáns hatású polifenolok és flavonoidok megakadályozhatják a koleszterin lerakódását az erek falán.
Tévhitek a másnapossággal és az alkoholfogyasztással kapcsolatban: A teli gyomorral fogyasztott alkohol nem szívódik fel? Másnaposság ellen legjobb a ráadás? A terhes anyák is fogyaszthatnak szeszes italokat? Cikkünkben a másnapossággal és az alkoholfogyasztással kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket és kérdéseket gyűjtöttük össze, de azt is megtudhatjuk, mit tehetünk azért, hogy egy átmulatott éjszaka után ne alakuljanak ki, illetve csökkenjenek a túlzott alkoholfogyasztás okozta panaszok.
[origo] egészség








