[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Egészségesebb, ha többször eszünk kevesebbet [origo] egészség 2008. március 19., szerda, 22:35

Két, az utóbbi hónapokban megjelent közlemény is alátámasztja: szervezetünknek kedvezőbb, ha napi kalóriaszükségletünket három kisebb étkezésre elosztva, és nem egyetlen "nagy zabálással" vesszük magunkhoz.

A kétszer nyolc hétig tartó táplálkozási tesztben középkorú, átlagos testsúlyú férfi és női önkéntesek vettek részt. A vizsgálat azért vett igénybe kétszer nyolc hetet, mert a kutatócsoport célja az volt, hogy valamennyi tesztalany mindkét étkezési formát kipróbálja: így minden résztvevő önmaga kontrolljaként működött, hiszen mindenkinek a saját megfelelő leleteivel vethették össze a vizsgálat kétféle részében kapott értékeket.

Az egyik étkezési menetrendben az alanyok a testsúlyuk fenntartásához szükséges teljes kalóriamennyiséget napi egy étkezés formájában fogyasztották el, míg a másik ütemezés szerint ugyanezt a kalóriaadagot három étkezésre bontva vették magukhoz. A szerzők - David Baer és William Rumpler fiziológus, illetve Mark Mattson idegtudós - első tanulmányukban arra mutatnak rá, hogy a napi egy étkezéses menetrend legfeljebb átmenetileg tartható fenn, ha egészségünket védeni akarjuk. Az "egyszer evők" teljes koleszterinszintje, az alacsony sűrűségű lipoproteinben (LDL-ben) szállított "rossz" típusú koleszterin mennyisége és a vérnyomása is kimutathatóan magasabb volt ahhoz képest, mint amikor ugyanazok a személyek "háromszor evők" voltak. A szív- és érrendszeri veszélytényezők annak ellenére emelkedtek, hogy mindeközben az "egyszer evők" némiképp lefogytak, és testzsírtartalékaik is kissé apadtak saját "háromszor evő" állapotukhoz képest - olvasható a Sciencedaily weboldalán.

További vizsgálatok azt is kimutatták, hogy egyszer evőként nemcsak hogy magasabb értéket vett fel a résztvevők reggeli, éhgyomri vércukorszintje, de az étkezéseket követően is kifejezettebb mértékben és tartósabban emelkedett meg a vércukorszintjük, továbbá nagyobb késéssel reagáltak a saját maguk által termelt inzulinra, mint háromszor evőként. Ez utóbbi eredmények feltehetően összefüggenek, hiszen az inzulin a felelős a megemelkedett vércukorérték helyreállításáért.

Korábbi, kapcsolódó anyagunk:

Kevesebb kalóriát fogyasztunk, ha lassabban eszünk: A kingstoni Rhode Island Egyetem kutatóinak elsőként sikerült valódi bizonyítékot találniuk rá, hogy ha lassabban fogyasztjuk el az ételt, akkor valójában "kevesebbet eszünk", vagyis kisebb kalóriamennyiséget juttatunk a szervezetünkbe. A ráérősebb étkezés további előnyei, hogy egyúttal élvezetesebb lesz az evés és jóllakottabbnak fogjuk érezni magunkat.

[origo] egészség
Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI



AJÁNLÓ

Géndiagnosztika Géndiagnosztika Korszerű kockázatelemzés a magzati rendellenességek szűrésére.
Vastagbélrák, végbélrák Vastagbélrák Minden fontos információ a vastagbélrákról egy helyen.
Korszerű rákdiagnosztika A legkorszerűbb onkológiai diagnosztikai eljárások ismertetése

AJÁNLÓ



PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara