A pszichoszomatikus betegségek olyan szervi elváltozással járó kórképek, amelyek kialakulásában és fenntartásában alapvető jelentősége van a pszichológiai okoknak. Pszichiáter szerzőnk segítségével összefoglaljuk a pszichoszomatikus betegségek és a hipochondria hátterében álló lehetséges okokat, valamint a tünetek jellemzőit.
Ajánló
Alkalmazkodási zavarok és krízishelyzetek
Részletesen a személyiségzavarokról
Demencia: a szellemi hanyatlás formái
A pszichoszomatikus betegekre jellemzőnek tartják az ún. alexithymia jelenségét, ami azt jelenti, hogy az illető nem képes az érzelmeit, lelki történéseit tudatos szinten megélni és ezeket szavakkal is jól kifejezni, ehelyett inkább a "teste nyelvén" kommunikál, sokszor szimbolikusan. A jelenség egyik oka a két agyfélteke közti kommunikációs zavar lehet: több korábbi kutatás is bizonyította, hogy az ilyen esetekben megváltozik a kommunikáció a jobb és a bal agyfélteke között. Közismert, hogy kissé leegyszerűsítve túlnyomórészt a bal agyféltekéhez köthetőek a racionálisabb működések, mint például a tervezés, a logikus elemzés vagy az intelligencia, a jobbhoz pedig az érzelmek, az érzékelés, a képekben való gondolkodás vagy az intuíciók (a balkezeseknél persze mindez fordítva igaz).
A pszichoszomatikus betegségek kialakulása
A pszichoszomatikus betegségek kialakulásban fontos jelentősége van a krónikus stressznek is, ilyenkor ugyanis a test "túl sok információt" kap és tartósan túlaktivált állapotba kerül. Ez kihat a vegetatív idegrendszerre, a hormonális és immunológiai folyamatokra, így felborul az egyensúly. Bizonyos személyiségjegyek is hajlamosítanak a tünetekre, például az ún. A-típusú személyiség, aki konfrontatív, indulatos, szeret versenyezni és a problémákat aktívan megoldani. Ő túlterhelés esetén hajlamosabb lesz a keringési és szívbetegségekre, vagy a gyomorfekélyre, mint egy C-típusú személyiség, aki az érzelmeit elfojtja, nem tud nemet mondani, simulékony (a C-típusú személyiségeknél ezzel szemben a rosszindulatú betegségek a gyakoribbak). A másik régi tapasztalat, hogy a magasvérnyomás-betegségben vagy a különféle allergiákban szenvedők elfojtják az agresszív impulzusaikat, és nem képesek azokat a normális módon levezetni.
A gyomor- és nyombélfekély esetében többnyire a beteg tudattalan függőségi igénye áll, az irritabilis bélszindróma háttérben pedig a szorongó személyiségszerkezet áll (az irritábilis bélszindróma tünetei hasonlóak egy esetleges vizsgadrukk kapcsán fellépő hasmenéshez vagy emésztési zavarhoz, azonban a panaszok itt krónikusan fennállnak; részletesebben lásd korábbi orvosi jegyzetünket: Irritábilis bélszindróma). A krónikus vastagbélgyulladás (Crohn-betegség, colitis ulcerosa) esetében kényszeres, precíz, pedáns személyiségjegyek állnak az előtérben, és a tünetek pszichés terhelésre fellángolhatnak (részletesebben: Fekélyes vastagbélgyulladás (colitis ulcerosa) és Crohn-betegség).
Régi megfigyelés az is, hogy a légúti panaszok (asztma) idegesség hatására átmenetileg romlanak. Az asztmás gyerekek kórtörténetében gyakran szerepel érzelmi elhanyagolás vagy épp ellenkezőleg, a túlvédő anyai magatartás. Ez utóbbi esetekben javulás érhető el azzal, ha a gyereket tartósan szeparálják a szülőtől (pl. magashegyi kúra, néhány hétig távol a családtól). A fejfájások hátterében az esetek nagy részében nem szervi okok állnak: a migrénben szenvedők sokszor perfekcionisták, érzelmileg labilisak és a stresszt is rosszul kezelik. A fájdalmas menstruáció és a klimax körüli problémák szoros összefüggésben állnak a nőiességgel, a szexualitással vagy párkapcsolati problémákkal.
A pszichoszomatikus betegségekkel kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy a tünetek létrejötte nem tudatos, és így nem is szándékos a páciens részéről, inkább egy szintén nem tudatos függőségigényt fejezhet ki a környezete felé, hiszen ilyenkor a külső személyek részéről fokozott az odafordulás, a törődés és az együttérzés; ezt a jelenséget elsődleges betegségelőnynek is nevezik. Ha a tünetek olyan erősek, hogy bizonyos kötelezettségek alól "felmentik" a pácienst (pl. munkavégzés), akkor másodlagos betegségelőnyről beszélünk. Ennek a kialakulását sokszor a családi minta is erősíti, például akkor, ha egy kisgyerek gyakori betegeskedésére a szülők a szükségesnél nagyobb odafigyelést tanúsítanak, betegség nélkül viszont a szükségesnél kevesebbet. Az utóbbi esetben a gyerek - nem tudatosan - rögzítheti, hogy neki "megéri" betegnek lenni.
Hipochondria
A hipochonder a képzelt beteg, aki mélységesen aggódik egy vélt betegségtől, és ennek az irrealitásáról nem győzhető meg annak ellenére sem, hogy a pszichoszomatikus betegekkel szemben nála nem, vagy csak minimálisan tapasztalhatóak szervi elváltozások. A hipochonderek hajlamosak a normál testi érzetek túlértékelésére, felnagyítására, illetve ezek kóros értelmezésére. A hipochondria bármely életkorban felléphet (leggyakrabban a 30 éves kor körül), a nők és férfiak előfordulási gyakorisága azonos. A családban gyakran szerepel komolyabb testi betegség, ami kiindulási alapot adhat az aggodalomra.
A hipochonder páciens sokszor tájékozottabb az orvosnál is, őt leértékeli, és a saját (vélt) betegségét kuriózumnak tartja. Mögöttes tudattalan ok lehet a vágy az elfogadásra vagy a másságra (különlegességre). A pszichoanalitikus értelmezések szerint ilyenkor a szexuális energia (libidó) visszafordul, és önszeretetbe, fokozott önmegfigyelésbe vált át.
A hipochondria szövődményként szorongásos-depressziós kórképek, következményes alkohol- vagy droghasználat is felléphet, a testi és lelki önismeret viszont határozott védelmet jelent. A kezelés során a páciensek eleinte elutasítják azt, hogy a panaszaik hátterében pszichés okok állnak, ezért erre fontos rávilágítani a terápia során, hogy a "betegek" összekapcsolják és tudatosítsák magukban a testi és lelki érzeteket. A hatékony stresszkezelés, az életmódbeli változások, a jóga, a mozgásterápia, a relaxáció vagy a feltáró pszichoterápia nagy segítséget nyújthat, társuló depresszió vagy szorongás esetén pedig a gyógyszeres kezelés is szóba jöhet.
Dr. Nagy Szilvia
pszichiáter
