[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Az aszpirin nem ajánlható a vastagbélrák gyógyszeres megelőzésére [origo] egészség 2008. április 15., kedd, 7:00
A vastagbélrák megelőzhető lenne a megfelelő életmóddal és a szűréssel
A vastagbélrák kialakulásának aszpirinnel történő gyógyszeres megelőzésével kapcsolatban már korábban is folytak átfogó klinikai vizsgálatok (lásd például a Tudomány rovat korábbi cikkét: Aszpirin a rák ellen: kiugró eredmények). Ezekben a kutatók arra jutottak, hogy napi egy, kis adag aszpirin is megfelelő védelmet nyújthat a polipok kialakulása ellen a vastag- és a végbél területén. Az említett vizsgálat külön érdekessége volt, hogy akik az alacsonyabb mennyiségű - a gyermekadagnak megfelelő - aszpirint kapták, azoknál jobb eredményeket értek el (náluk az új polipok megjelenésének kockázata 19%-kal csökkent), ezen kívül több mint 40%-kal csökkent annak kockázata, hogy a polipokból komolyabb elváltozások, például tumorok fejlődjenek ki. Ezek az eredmények főként a különösen veszélyeztetett embereknek lehetnek fontosak, például azoknak, akiknek már volt polipjuk vagy bélrákjuk.

Az új tanulmány eredményei alapján látható, hogy egyelőre ellentmondásos területről van szó, így a vastagbélrák kialakulásának megelőzésében továbbra is kiemelt fontosságú marad a megfelelő életmód és szűrés. Az életmódbeli tényezők között érdemes megemlíteni az elhízás megelőzését célzó helyes táplálkozást (alacsony zsírtartalmú, rostokban gazdag, illetve sok gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó diéta), a testmozgást, a dohányzás kerülését, továbbá a megfelelően beállított vércukorszintet azoknál, akik korábban tumoreltávolító műtéten estek át (ezekről a kutatási eredményekről korábbi cikkeinkben olvashat bővebben: Testmozgással a vastagbélrák ellen, A dohányzás kétszeresére növelheti a vastagbélpolipok kialakulásának kockázatát, A megemelkedett vércukorszint is összefügghet a vastagbélrák kialakulásával).

A másik fontos tényező a szűrés: ide tartoznak a daganatok korai kimutatását célzó vizsgálatok (székletvérvizsgálat vagy a székletvér immunológiai módszerekkel történő kimutatása) és a vastagbélrákot megelőző állapotok kimutatására is alkalmas módszerek (szigmoidoszkópia, a kolonoszkópia és a klinikai gyakorlatban még nem alkalmazott kapszulás endoszkópia). Ezek közül továbbra is a kolonoszkópia tekinthető a leghatékonyabb eljárásnak, amellyel az eddigi felmérések adatai szerint az összes vastagbél- és végbélrák 64%-a megelőzhető (a szűrési módszerek összehasonlításáról lásd korábbi cikkünket: Sok évvel lemaradtunk a vastagbélrákszűrésben).

Hazánkban egyelőre az elmúlt évtized számos modellkísérlete ellenére sem valósult meg az egész magyar népességre kiterjedő szűrési program: a 2008-as friss ajánlásoknak megfelelő, a daganat megelőzésére is alkalmas eljárással még modell sem készült, sőt idén a vastagbélrák világnap kapcsán februárban napvilágra került adatok szerint az idei költségvetésben egyetlen forint sem áll rendelkezésre a vastagbélrák megelőzésére. A tünetmentes egyének szűrését - mely a legolcsóbb és leghatékonyabb eljárás lenne - még részben sem támogatja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, így egyre nagyobb szerephez jut az öngondoskodás és a fokozott kockázatú betegcsoportok megfelelő tájékoztatása: mindez halmozottan érinti a daganatos betegek családtagjait, hiszen ők fokozottan veszélyeztetettek a vastagbélrák kialakulása szempontjából. Azokban a családokban, ahol egyszer már előfordult béldaganatos betegség, a családtagoknál a hatékony megelőzéshez legkésőbb 40 évesen, de néha még fiatalabb korban meg kellene történnie az első szűrővizsgálatnak (bővebben: Vastagbélrák: a daganatos betegek családtagjainak szűréséről).

[origo] egészség
  1. Új klinikai eredmények az aszpirin rákmegelőző hatásával kapcsolatban
  2. A vastagbélrák megelőzhető lenne a megfelelő életmóddal és a szűréssel
Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI



AJÁNLÓ

Géndiagnosztika Géndiagnosztika Korszerű kockázatelemzés a magzati rendellenességek szűrésére.
Vastagbélrák, végbélrák Vastagbélrák Minden fontos információ a vastagbélrákról egy helyen.
Korszerű rákdiagnosztika A legkorszerűbb onkológiai diagnosztikai eljárások ismertetése

AJÁNLÓ



PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara