[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Alaposabb kivizsgálások kellettek volna Kolonics Györgynek Illyés András 2008. július 22., kedd, 20:35

Kolonics Györgynél a tragédia bekövetkezte előtt nem sokkal úgynevezett terheléses EKG-vizsgálatot végeztek, amelynek során fizikai megterhelés közben mérik a szívműködést. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Intézetének igazgatója szerint az ilyen vizsgálatok fontosak, önmagukban azonban nem elégségesek a hirtelen szívhalál kockázatának előrejelzésére. Dr. Zámolyi Károly, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke szerint az is szerepet játszott a tragédia bekövetkeztében, hogy 36 éves életkora ellenére túlzott terhelésnek tették ki Kolonics Györgyöt.

A szűrőhálózat fejlesztésével megelőzhető lenne a halálesetek egy része
Dr. Merkely Béla az [origo] kérdésére elmondta, hogy az élsportolók esetében is mindig valamilyen konkrét eseményhez, túlzott fizikai vagy szellemi megerőltetéshez, illetve a fokozott stresszhez köthető a hirtelen szívhalál bekövetkezte. Természetesen nem mindegyik sportoló tekinthető egyformán veszélyeztetettnek: a kórkép kialakulását elősegítheti egyrészt a veleszületett ritmuszavarok megléte - ez a ritkábbik eset -, vagy valamely, már hosszabb ideje jelen lévő szívbetegséggel társulhat a szívhalál, ahogyan az a múlt héten elhunyt Kolonics György esetében is feltételezhető. Nála a koszorúerekben található meszesedés állhatott a haláleset hátterében: a szövettani vizsgálatok folyamatban vannak, és pontos diagnózissal várhatóan a hét elején szolgálnak az illetékesek (lásd az [origo] Itthon rovatának kapcsolódó anyagát). 

A professzor véleménye szerint a 30-40 év közötti sportolói korosztályban a mostaninál jóval szélesebb körű kardiológiai kivizsgálásra lenne szükség, amihez a technikai felszereltség Magyarországon is adott. Ide tartoznak a különféle genetikai szűrővizsgálatok, az invazív (a szervezet életfolyamataiba való komolyabb beavatkozással járó) elektrofiziológiai módszerek (ritmuszavar-analízis), és a modern képalkotó vizsgálatok. 

Ez utóbbiak közül háromféle módszert érdemes megemlíteni: az eljárások egyik csoportját a mágneses rezonanciás képalkotó eljárással (MRI) végzett vizsgálatok alkotják, a második csoportba pedig a komputertomográfos (PET-CT) módszerek sorolhatóak, ezen kívül elérhetőek a szívultrahangos vizsgálatok is (az eljárások részletes ismertetésével kapcsolatban lásd korábbi anyagainkat: Kardio-CT: új, fájdalommentes vizsgálat a szívinfarktus megelőzésére, Kombinált képalkotó eljárások, Képalkotó hibridek). Az MRI vagy PET-CT vizsgálatok - mint már említettük - elsősorban a harminc év feletti sportolók esetében lennének szükségesek, például abban az esetben, ha a családi kórtörténet - érelmeszesedés vagy koszorúér-szűkület megléte - alapján feltételezhető a hirtelen szívhalál vagy más szívprobléma kialakulása. 

A sportorvosi hálózat továbbfejlesztésének nemcsak anyagi akadályai vannak

Dr. Merkely Béla úgy látja, hogy a hirtelen szívhalál további eseteit elsősorban a már meglévő sportorvosi hálózat progresszív szintű megerősítésével lehetne elkerülni: ebbe a hálózatba tartozik többek között a Sportkórház, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának Sportorvosi Tanszéke és a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központja. A Pécsi Egyetemen kívül hazánkban csak Budapesten üzemeltetnek olyan két fejes, 64 szeletes Cardio-CT berendezést, amely világszinten is csúcstechnológiát képvisel. A műszerezettségben hazánknál fejlettebb országokban végzett tanulmányok szerint a komolyabb beavatkozást igénylő koszorúérfestések 30-40%-a negatív eredményt ad, vagyis a betegek szívébe csak azért vezetnek katétert, hogy kiderüljön, nincs-e koszorúér-betegségük: ezekben az esetekben a szervezetünkben végzett non-invazív Cardio-CT vizsgálattal elkerülhető a katéterezés. A mindössze néhány perces, teljesen fájdalommentes vizsgálat közel 100%-os biztonsággal képes kizárni a koszorúér-szűkületeket abban a korai fázisban, amikor még nem jelentkeznek a panaszok. A budapesti központ munkatársai Kolonics György halálát követően három ingyenes vizsgálatot ajánlottak fel az olimpiára készülő, esetlegesen veszélyeztetett magyar sportolók számára.

Forrás: Bin Zhou, MD (Children's Hospital Boston)

Szívizomszövet (Fotó: Bin Zhou, Children's Hospital Boston)

A professzor szerint a meglévő magas szintű sportorvosi hálózat kardiológiai irányú kiterjesztésének nem elsősorban anyagi, hanem inkább szervezeti szintű akadályai vannak. "A kérdés megoldásához az érintett minisztériumok és egyetemek bevonásával egy kardiológiai programot kell létrehozni az élsportolók intenzívebb szűrésére, hiszen észre kell venni, hogy a kardiológiai diagnosztika hatalmas mértékben fejlődött az elmúlt néhány évben. A Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központja Kolonics halálát követően felajánlást tett, amely szerint az olimpia előtt aktívan részt vennénk a megfelelő szűrések elvégzésében: az intézetben, modern szívultrahang és MRI-készülékkel, a már említett Pozitron-Diagnosztika Központban pedig Cardio-CT-vel végeznénk szűréseket" - tájékoztatta az [origo]-t Dr. Merkely. Az erek festését igénylő beavatkozásra így csak abban az esetben kerülne sor, ha az említett vizsgálatok során valóban felmerül a koszorúér-elmeszesedés gyanúja.

"Szükség lenne ezenkívül arra is, hogy a versenyeken és az edzéseken mindenhol elérhető legyen az újraélesztésre is alkalmas defibrillátorkészülék, ez azonban még mindig nem jelent garanciát arra nézve, hogy ha valakinél hirtelen szívhalál lépne fel, azt valóban meg lehetne menteni. Mindezek miatt - a komolyabb betegségek többségéhez hasonlóan - a hirtelen szívhalálnál is a megelőzésen van a fő hangsúly" - tette hozzá a professzor.
Csak a gyors újraélesztés segíthet

A kamrafibrilláció felléptétől számított öt percen belül valószínűleg még maradandó károsodás nélkül is visszafordítható a folyamat, tíz perc után a túlélés esélye azonban már minimális. Az újraélesztés sikerét a gyors felismerés, a hamar megkezdett újraélesztés, illetve a minél gyorsabban rendelkezésre álló defibrillátorkészülék jelenti. A meghatározott erejű és lefutású elektromos ütés célja, hogy az ütést követő úgynevezett elektromos csendben aktiválódjon a szív saját ingerületvezető rendszere, és beinduljon a saját, normál ingerképzés. A művelet sikeréhez nagymennyiségű foszfát szükséges, melynek felhasználhatósága a kamrafibrilláció alatt igen gyorsan csökken, az idő múlásával tehát egyre kisebb lesz a defibrillálhatóság esélye. Az automata defibrillátorokról és a szívritmuszavarok egyéb kezelési lehetőségeiről részletesebben korábbi cikkünkben olvashat.

Hazánkban évente 20-25 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban, ami azt jelenti, hogy minden harmincadik percben meghal valaki kórházon kívül ebben a kórképben. A betegek 20-30%-a nyilvános helyen lesz rosszul, a túlélési esélyeik pedig ebben az esetben nem túl kecsegtetők, hiszen az újraélesztésre az első néhány percben van a legnagyobb esély, ami percenként 10%-kal csökken. A hirtelen szívhalál hátterében az esetek többségében (70%) a kamrai ritmuszavar, az úgynevezett kamrafibrilláció áll. A kamrafibrilláció a szívizomzat kaotikus elektromos tevékenysége, mely a szívnek, mint pumpának a mechanikai működését - normális összehúzódását - teszi lehetetlenné. Ennek következtében a szív pumpáló teljesítménye megszűnik, aminek következtében a szervek (az agy és maga a szívizomzat is) vérellátás nélkül maradnak: a hirtelen szívhalál legjellemzőbb tünete az eszméletvesztés, valamint a pulzus, illetve a légzés azonnali leállása.

A hirtelen szívhalál okaként leggyakrabban az akut (gyorsan kialakuló és/vagy rövid lefolyású) oxigénhiányos állapot jelölhető meg, de szívhalál léphet fel baleset, az ionháztartás zavara, túlzott megerőltetés vagy erős mellkasi ütés következtében is. A 30-40 év alatti korosztálynál a hirtelen szívhalál egyik leggyakoribb oka egy speciális szívizom-elfajulás, melynek során a szívkamrák izomzata kórosan megvastagszik vagy elvékonyodik, emellett problémát okozhat a jobb kamrai szívizom foltos elzsírosodása is. Ismertek továbbá olyan kórképek is, melyek során elsődlegesen a szívizom elektromos működése károsodik, és csupán egy speciális EKG-jel hívhatja fel a figyelmet a hirtelen szívhalál valószínűségére. A szívbillentyű hibás működése és a fokozott terhelés esetén fellépő koszorúérgörcs szintén magában hordozza a hirtelen szívhalál lehetőségét, illetve egyéb, csak bizonyos személyek által hordozott rizikófaktorai is vannak a kórkép kialakulásának.
  1. A szűrőhálózat fejlesztésével megelőzhető lenne a halálesetek egy része
  2. Nem vették elég komolyan a figyelmeztető jeleket
Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI

AJÁNLÓ

Géndiagnosztika Géndiagnosztika Korszerű kockázatelemzés a magzati rendellenességek szűrésére.
Vastagbélrák, végbélrák Vastagbélrák Minden fontos információ a vastagbélrákról egy helyen.
Korszerű rákdiagnosztika A legkorszerűbb onkológiai diagnosztikai eljárások ismertetése

AJÁNLÓ

SZAVAZÁS

Milyen rendszeresen jár tüdőszűrésre?
  • Évente
  • Néhány évente
  • Már nagyon régen voltam
  • Még soha nem voltam
A szavazás állása

PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara