2008. augusztus 15., péntek, 7:00
Az alacsony D-vitamin szinttel rendelkező embereknél megnő a szívinfarktus kockázata - áll egy új amerikai kutatásban, amelyben a "napfényvitamin" egészségre gyakorolt lehetséges pozitív hatásait vizsgálták. A tanulmány szerzői szerint a szervezet D-vitamin szintjének az igényeknek megfelelő utánpótlása esetén több más súlyosabb betegség - szélütés, érelmeszesedés - kialakulása is megelőzhető lehet.
A vizsgálat eredményei szerint két és félszer valószínűbb, hogy a D-vitamin-hiányos embereknek szívinfarktusa lesz, mint a magasabb vitaminszinttel rendelkezőknek. Az
Archives of Internal Medicine című folyóiratban publikált kutatásban 454 negyven és hetvenöt év közötti egészségügyi dolgozót vizsgáltak, akik szívbetegségben haltak meg vagy túléltek egy szívinfarktust. Ezenfelül 900 olyan férfit is megvizsgáltak, akiknek korábban semmilyen szív-és érrendszeri problémája nem volt. A tízéves utánkövetéses vizsgálat során rendszeresen megmérték résztvevők a vérében található D-vitamin-szintet, majd a vitaminhiányos, maximum 15 nanogramm/milliliter D-vitamin-értékekkel jellemezhető egyéneket olyan férfiakkal hasonlították össze, akiknek a D-vitamin-szintje legalább a normál tartomány alsó határán (30 ng/ml) volt.
"Az alacsony vitaminszintű embereknél nemcsak a szívinfarktus valószínűsége nő, hanem annak is különösen nagy lesz az esélye, hogy az infarktus halállal végződjön" - nyilatkozta Dr. Edward Giovannucci, a tanulmány szerzője, a
Harvard Közegészségügyi Intézet munkatársa.
Érdemes megvizsgálni a D-vitamin-szintet is
A szakember véleménye szerint a D-vitamin előnyeiről korábban már elengedő bizonyítékot gyűjtöttek össze ahhoz, hogy mindenkinek megérje rendszeresen ellenőriztetnie a D-vitamin-szintjét. Ez egy háziorvosi vérvizsgálattal egyszerűen megtehető. Akiről pedig az derülne ki, hogy túl alacsonyak az értékei, azok táplálékkiegészítőként is szedhetik a vitamint. "Sok embernek alacsony a D-vitamin-szintje, de az orvosokat eddig főleg az alacsony vitaminkoncentráció csontozatra tett hatása foglalkoztatta. A krónikusan alacsony vitaminszintű egyénekben azonban még rengeteg más szövet is érintett lehet azokban a fiziológiai változásokban, amelyeket a vitaminhiány indít be" - tette hozzá Giovannucci. Szerinte a D-vitamin sokféleképpen megvédheti a szívet az infarktustól, például csökkentheti a vérnyomást és a szívkoszorúerek elmeszesedését, kontrollálhatja a gyulladást, csökkentheti a téli légúti fertőzések gyakoriságát és közvetlenül is hathat a szívizomra. A hatásmechanizmus pontos vizsgálata további kutatás tárgya lehet.
A D-vitamin sokrétű szerepe
A D-vitamin elősegíti a hatékony kálciumfelszívódást, és fontos a csontok egészsége szempontjából is. A vitamin hiánya felnőttekben csontritkuláshoz vezet, gyermekekben pedig angolkórt okoz. Testünk akkor termel elegendő mennyiségű D-vitamint, amikor bőrünket napfény éri; további kész vitaminforrás a tej, amit gyakran dúsítanak ezzel a vitaminnal, vagy a zsíros halak, például a lazac. Újabb kutatások szerint a D-vitaminnak ezeken kívül is még egy sor egészségügyi előnye van, így védelmet nyújthat bizonyos rákfajták (
vastagbél- és emlőrák), a perifériás artériás érbetegség és a gümőkór (tébécé) ellen is.
Filmajánló:
Az infarktus lefolyása: tünetekkel vagy "némán"
Teendők szívinfaktus gyanúja esetén
Az infarktus megismétlődésének veszélye
Életmódbeli változások infarktus után
Korábban:
A sürgősségi osztályon dolgozó orvosok ösztönösen felismerik a szívinfarktust: Az egyesült államokbeli Wake Forest Egyetemen készített tanulmány szerint a sürgősségi osztályokon dolgozó orvosok a legtöbbször még azelőtt felismerik, hogy egy betegnek szívinfarktusa van, mielőtt ezt a laboratóriumi eredmények is megerősítenék. A tanulmány fontos érvet szolgáltat amellett, hogy a kezelőorvosok személyes első benyomása a modern diagnosztikai eljárások terjedése ellenére sem hanyagolható el az infarktusos betegek kezelésében.
Az érszűkület fájdalommentes szűrésével megelőzhető lehet a szívinfarktus: A keringési rendszer betegségei és ezen belül a szívkoszorúér megbetegedései okozta korai halálozás Magyarországon gyakorlatilag háromszorosa az Európai Uniós átlagnak, de még a közép-kelet-európai országok lakosságának átlagos halálozási mutatóit is meghaladja. A szívinfarktus, a szélütés és végtagi érszűkület minden bizonnyal sokak által ismert (és sajnos tapasztalt) megbetegedés. Kevésbé ismert viszont az a tény, hogy ezek az egymástól gyakran elszigetelten kezelt betegségek nagyon is közös okra, a verőérrendszer kóros elváltozására vezethetők vissza. Milyen fájdalommentes szűrési módszerrel előzhető meg az érszűkület, és így közveteve a szívinfarktus kialakulása? Milyen életmódbeli változtatások szükségesek ahhoz, hogy csökkentsük ezeknek a betegségeknek a kockázatát?
[origo] egészség