Az iskolai élet csupa olyan feladat elé állítja a diákot, amelyek a látás kifogástalan működését feltételezik. A könyv lapjára és a táblára írottak olvasását, de ma már a számítógép képernyőjén való eligazodást is mint magától értetődőt várják el tőle. Ép látás híján a gyermek nemcsak az iskolapadban, hanem szellemi és testi fejlődésének, szociális és érzelmi életének minden terén megoldhatatlan kihívásokkal szembesül nap mint nap.

Ajánló
Az [origo] egészség szemészettel foglalkozó aloldala
Korábban:
Tanulási segédeszköz látáskárosodott gyermekek részére
A fenti figyelmeztetést az Amerikai Szemészek Társasága (American Optometric Association, AOA) fogalmazta meg, s időszerűségét annak a frissen végzett felmérésnek az eredményével támasztotta alá, amelyben a látással és a szem egészségével kapcsolatos kérdésekre válaszolók 87 százaléka nem volt tisztában azzal, hogy minden négy gyerekből egynél fennáll valamilyen látászavar.
"Amerikában tízmillió tanulót sújt olyan fokú látási rendellenesség, amely kedvezőtlenül befolyásolhatja tanulmányi eredményeit" - hívja fel a figyelmet a probléma nagyságrendjére Dr. Leonard Press, a látás és a tanulás kapcsolatával foglalkozó AOA-szakértő. "Sok szülő megelégszik az iskolában rutinszerűen végzett látásvizsgálattal, ám az távolról sem kielégítő. A részletes szemvizsgálat olyan rendellenességekre deríthet fényt, amelyeket egy egyszerű látásteszt nem mutat ki, mint például a szemek koordinációjának zavarai, a távollátás enyhébb formái, vagy az asztigmatizmus."

Az AOA szerint az egyszerű látástesztek nem rendelkeznek kellő diagnosztikus erővel, s ezért a gyermekeknél jelentkező látászavaroknak csak egy kis hányadát képesek kimutatni. Az alábbiakban a szervezet által kiadott anyag alapján áttekintjük, melyek a részletes látásvizsgálatnak azok az alapvető elemei, amelyek lehetővé teszik a szemész számára, hogy felismerje és kiküszöbölje a tanulás eredményességét veszélyeztető látási problémákat.
- A látásélességet különböző távolságokban vizsgálják, hogy meggyőződjenek róla: a diák nehézség nélkül olvas könyvből, a számítógép képernyőjéről és a tábláról egyaránt.
- A szem távolsági alkalmazkodásának (akkomodációjának) képessége fontos vizsgálati paraméter. A szemeknek képesnek kell lenniük egy meghatározott tárgyra fókuszálni, illetve a fókuszt könnyedén áthelyezni egyik tárgyról a másikra. Ettől válik képessé a nebuló arra, hogy vizuális figyelmét felváltva irányítsa a padon fekvő könyvre, illetve a táblára.
- A vizsgálat során értékelik a szemek mozgékonyságát és a szemmozgások pontos koordinációját. Ideális esetben a szemizmok a két szem optikai tengelyét olyan módon irányítják, hogy mindkét szemben ugyanazon tárgy képeződjék le, ami nélkülözhetetlen a térmélység helyes érzékeléséhez.
- Felmérik a binokuláris fúzió képességét, ami ahhoz szükséges, hogy a tárgyakról a két szemben alkotott kissé eltérő kép az elmében megfelelően eggyéolvadjon.
- Nyomon követik a tekintet irányítását, hogy megítéljék: képes-e a gyerek egy írott oldalt pontosan és hatékonyan áttekinteni, valamint a táblán látottakat gyorsan és könnyedén az előtte fekvő papírra másolni.
- Az iskolai tanulmányok megkezdése előtt fontos a színlátás vizsgálata is, hiszen a kisiskolások oktatása nagy mértékben épít a színek helyes felismerésére.
- A megfelelő szem-kéz-test koordináció kulcsfontosságú a legkülönbözőbb képességek elsajátításában, mint pl. a kézírás, a labdadobás, vagy a hangszeres játék. A vizuális felfogás pedig a látási információ valamennyi fajtájának, így a formának, a méretnek, az irányítottságnak, a felületi minőségnek és a színeknek a feldolgozását foglalja magába. A részletes vizsgálat ezekre a komplex látási funkciókra is kiterjed.
- Természetesen nem maradhat el a szem szerkezeti épségének fizikális vizsgálata sem.

Kutatások igazolják, hogy a problémás tanulókként megbélyegzett gyerekek 60 százaléka valójában valamilyen fel nem ismert látási nehézséggel küzd. Az AOA felmérése szerint a felnőtteknek mindössze 39 százaléka van tisztában azzal, hogy a gyerekeknél tapasztalható viselkedési eltérések hátterében sokszor látászavarok keresendők.
Egyértelműen a korai felismerés és kezelés a legjobb megoldás a gyermekek látási problémáinak kiküszöbölésére. Az AOA által megfogalmazott ajánlásban az áll, hogy az első szemvizsgálatot a gyermek hathónapos korában tanácsos elvégezni. Ha ekkor mindent rendben találnak, a következő vizsgálat javasolt időpontja a harmadik életév, majd az iskolakezdést követően minden második évben érdemes megismételni a procedúrát. Az AOA felmérése napvilágra hozta azt a sajnálatos tényt, hogy ma az amerikai gyerekek 57 százalékánál ötéves korban vagy annál később történik meg az első szemvizsgálat.
[origo] egészség








