A Barts and the Royal London kutatói olyan molekuláris mechanizmust vizsgálnak, mely felelős lehet a Down-szindrómában megfigyelhető fejlődési rendellenességek és betegségek kialakulásáért. Kísérleteikben egerek módosított genetikai állományú embrionális őssejtjeit tanulmányozzák, hogy minél többet megtudjanak arról a betegségről, ami a mentális retardáció leggyakoribb oka.
Bár a szindrómát már a XIX. században leírta John Langdon Down, és a hátterében álló 21-es triszómia is már több évtizede ismert, a betegségek kialakulásáért felelős pontos molekuláris történésekről eddig nem sikerült sokat feltárni. Az új eredmények így mérföldkövet jelenthetnek az egyik leggyakoribb genetikai rendellenesség következményeinek megértésében.
A Down-szindróma alapja a sejtek kromoszómakészletének ún. aneuploiditása, mely a normálistól eltérő kromoszómaszámot jelent. A Down-kór esetében a 21-es kromoszómából van eggyel több. A rendellenes állapot leggyakrabban az ivarsejtek keletkezésekor jön létre azáltal, hogy a 21-es kromoszómapár az osztódás során nem válik szét egymástól, így az utódsejtbe két 21-es kromoszóma kerül (haploid ivarsejt helyett diploid keletkezik a 21-es kromoszómára nézve). A kromoszómák szétválása elmaradásának (non-diszjunkció) gyakorisága az anya életkorával mutat összefüggést, idősebb nőknél nagyobb a valószínűsége.
Az esetek egy részében a hiba később, a zigóta fejlődésekor következik be, ekkor lesznek triszómiás sejtek és normális kromoszómagarnitúrával rendelkező sejtek is. Ebben az esetben a betegségek enyhébb kifejeződésére lehet számítani. A Down-szindróma kialakulhat úgy is, hogy nincs triszómia, csupán a 21-es kromoszóma genetikai anyagának egy része került át másik kromoszómára. Ilyen transzlokáció a betegek kb. 5%-ában tapasztalható.
Az aneuploiditások a korai abortuszok leggyakoribb okai közé tartoznak, mivel a rendellenes kromoszómaállomány sokszor összeegyeztethetetlen az élettel. A 21-es triszómia is gyakran vezet az embrió halálához, ugyanakkor az egyetlen triszómia, aminél hosszabb, akár 30-40 év hosszú életre is lehet számítani. A Down-szindrómások folyamatos kórházi kezelésre szorulnak, ugyanis a mentális retardáció mellett szívfejlődési rendellenességek, a tápcsatorna fejlődési rendellenességei, akut leukémia, immunológiai zavarok fenyegetik a beteg életét.
A nemzetközi kutatócsoport, mely brit, amerikai, ausztrál, svájci és spanyol szakemberekből áll, egerek genetikailag módosított embrionális őssejtjeit vizsgálta. Az őssejtekbe mesterségesen juttattak be egy harmadik 21-es kromoszómát. A kutatók azt találták, hogy a többletkromoszóma azt a REST nevű gént zavarja meg, mely a fejlődési folyamatok irányításának kulcsfontosságú szereplője. A zavart feltehetőleg a 21-es kromoszómán lévő DYRK1A gén okozza.
Dean Nizetic sejt- és molekuláris biológia professzor szerint az újabb ismeretek birtokában lehetőség lesz arra, hogy a Down-szindróma következményeit molekuláris biológiai módszerekkel csökkentsék. Főként a központi idegrendszer betegségei, a mentális retardáció, az idegsejtek korai öregedése, az Alzheimer-kórra jellemző elváltozások terápiájának kifejlesztésében reménykedik. A jövő terápiás módszereit az élet első éveiben lesz érdemes használni, amikor az idegrendszer plaszticitása lehetővé teszi, hogy a megzavart szabályozási út befolyásolásával az idegsejtek közötti hálózatrendszer fejlődése megfelelő irányt vegyen.
Bár a kutatás igen lassú folyamat, a mostani eredmények megadhatják a kezdőlökést a kísérletek fellendüléséhez. A kutatók remélhetőleg mihamarabb eljutnak a megoldáshoz, mely a Down-szindrómások szenvedését képes lesz csökkenti.
[origo]egészség
A Down-szindróma alapja a sejtek kromoszómakészletének ún. aneuploiditása, mely a normálistól eltérő kromoszómaszámot jelent. A Down-kór esetében a 21-es kromoszómából van eggyel több. A rendellenes állapot leggyakrabban az ivarsejtek keletkezésekor jön létre azáltal, hogy a 21-es kromoszómapár az osztódás során nem válik szét egymástól, így az utódsejtbe két 21-es kromoszóma kerül (haploid ivarsejt helyett diploid keletkezik a 21-es kromoszómára nézve). A kromoszómák szétválása elmaradásának (non-diszjunkció) gyakorisága az anya életkorával mutat összefüggést, idősebb nőknél nagyobb a valószínűsége.
Az esetek egy részében a hiba később, a zigóta fejlődésekor következik be, ekkor lesznek triszómiás sejtek és normális kromoszómagarnitúrával rendelkező sejtek is. Ebben az esetben a betegségek enyhébb kifejeződésére lehet számítani. A Down-szindróma kialakulhat úgy is, hogy nincs triszómia, csupán a 21-es kromoszóma genetikai anyagának egy része került át másik kromoszómára. Ilyen transzlokáció a betegek kb. 5%-ában tapasztalható.
Az aneuploiditások a korai abortuszok leggyakoribb okai közé tartoznak, mivel a rendellenes kromoszómaállomány sokszor összeegyeztethetetlen az élettel. A 21-es triszómia is gyakran vezet az embrió halálához, ugyanakkor az egyetlen triszómia, aminél hosszabb, akár 30-40 év hosszú életre is lehet számítani. A Down-szindrómások folyamatos kórházi kezelésre szorulnak, ugyanis a mentális retardáció mellett szívfejlődési rendellenességek, a tápcsatorna fejlődési rendellenességei, akut leukémia, immunológiai zavarok fenyegetik a beteg életét.
A nemzetközi kutatócsoport, mely brit, amerikai, ausztrál, svájci és spanyol szakemberekből áll, egerek genetikailag módosított embrionális őssejtjeit vizsgálta. Az őssejtekbe mesterségesen juttattak be egy harmadik 21-es kromoszómát. A kutatók azt találták, hogy a többletkromoszóma azt a REST nevű gént zavarja meg, mely a fejlődési folyamatok irányításának kulcsfontosságú szereplője. A zavart feltehetőleg a 21-es kromoszómán lévő DYRK1A gén okozza.
Dean Nizetic sejt- és molekuláris biológia professzor szerint az újabb ismeretek birtokában lehetőség lesz arra, hogy a Down-szindróma következményeit molekuláris biológiai módszerekkel csökkentsék. Főként a központi idegrendszer betegségei, a mentális retardáció, az idegsejtek korai öregedése, az Alzheimer-kórra jellemző elváltozások terápiájának kifejlesztésében reménykedik. A jövő terápiás módszereit az élet első éveiben lesz érdemes használni, amikor az idegrendszer plaszticitása lehetővé teszi, hogy a megzavart szabályozási út befolyásolásával az idegsejtek közötti hálózatrendszer fejlődése megfelelő irányt vegyen.
Bár a kutatás igen lassú folyamat, a mostani eredmények megadhatják a kezdőlökést a kísérletek fellendüléséhez. A kutatók remélhetőleg mihamarabb eljutnak a megoldáshoz, mely a Down-szindrómások szenvedését képes lesz csökkenti.
[origo]egészség
