Az elmúlt húsz évben csaknem a duplájára nőtt a diagnosztizált cukorbetegek száma hazánkban. A trend várhatóan hasonló lesz a következő húsz évben is, így 2025-re akár minden második magyar családban lehet majd egy cukorbeteg. Dr. Madácsy László, a Magyar Diabétesz Társaság és a Nemzetközi Diabétesz Szövetség európai vezetőségének tagja arról beszélt rovatunknak, hogy mik a gyógyítók és a betegek teendői a jobb minőségű ellátás elérése érdekében.
Ajánló
Cukorbetegséggel foglalkozó cikkeink gyűjtőoldala
Korábban:
Kellő odafigyeléssel megelőzhető a cukorbeteg láb amputációja
Heti egy injekcióval is kezelhetővé válhat a cukorbetegség
Az eddigi legrészletesebb vizsgálat a 2-es típusú cukorbetegség genetikai hátteréről
Húsz éven belül járványszerű méreteket ölthet a világon a cukorbetegség
A zsírszövetben termelődő hormon segíthet a cukorbetegeken
Sikeres kísérleti őssejt-terápia cukorbetegségre
A leheletből is ki lehetne mutatni a cukorbetegséget
A dohányosok nagyobb eséllyel lesznek cukorbetegek
Országos felmérés indult a cukorbetegség korai felismerése és megelőzése érdekében
Még mindig a hagyományos inzulinbeadás a legmegbízhatóbb
Orvosi jegyzet
Interaktív ajánló
Cukorbetegek korai retinakárosodása
Cukorbetegek késői retinakárosodása
Pirulapatika
A Changing Diabetes névvel indult új kampány fő jelszava, hogy "együtt változtathatunk". Milyen új elemeket jelöl ki a program az orvosok és a nővérek szerepében?
A nemzetközi fórumokon azt emelik ki a kampány egyik fő újdonságaként, hogy a betegeket ellátó személyzetnek a közvélemény tájékoztatásában is szerepet kellene vállalnia. Mindez azt jelenti, hogy a médián keresztül nekik kellene elérhetővé tenniük azokat a cukorbetegséggel kapcsolatos információkat, amelyek a szakmai továbbképzéseken és nemzetközi konferenciákon hangzanak el. A szakemberek egyetértenek abban, hogy a tapasztalatok megosztásával javítható lenne a betegellátás.
Milyen hatékony módszerek léteznek a világméretű járvány leküzdésére és megelőzésére? Milyen jövőbeli feladatokat jelöl ki az új program?
A cukorbetegség járványszerű terjedésének veszélyére folyamatosan fel kell hívni a lakosság figyelmét. A betegellátásban az a megközelítés jelenthet újdonságot, hogy a kezelés során figyelembe kell venni a betegek lelki és társadalmi igényeit is. Természetesen továbbra is az a fő feladat, hogy az egészséges életmódra való ösztönzés álljon a megelőzés középpontjában. Tudatosítani kell, hogy a kiegyensúlyozott étrenddel és a rendszeres mozgással megelőzhető az elhízás, így maga a 2-es típusú diabétesz is. Ezt támasztja alá egy 2002-es amerikai vizsgálat, mely azt mutatta ki, hogy már napi 30 percnyi mozgás (legyen akár "csak" intenzív séta), és az egészséges étrend 58 százalékkal csökkentheti az újabb diabéteszes megbetegedések számát.
Milyen hazai eredményeket hozhat a nemzeti diabétesz program, illetve a nemzeti regiszter kidolgozása?
A regiszter segítségével a mostaninál pontosabban lehetne megadni a járványügyi adatokat, a nemzeti diabétesz program pedig meghatározná az ellátás szerkezetét, formáját és célkitűzéseit. A program a cukorbeteg-ellátás országos hálózatának struktúráját is leírná: a kórházi és klinikai kezelés pontos jellemzői mellett ide tartozik a cukorbeteg-gondozó központok hálózatának kialakítása, valamint olyan speciális központok létrehozása, amelyekben a diabétesz szövődményeit látnák el. A nemzeti program megadná az ellátó szakgárda folyamatos tréningjeinek és továbbképzéseinek tartalmát, emellett megfogalmazná, hogy miként emelhető a betegoktatás és a közvélemény tájékoztatásának színvonala. Az anyagban az elsődleges és a másodlagos megelőzés lehetséges módozatai is szerepelnének.
A következő húsz-huszonöt évben világszerte a cukorbetegek számának megduplázódását jósolják a szakemberek. A fejlettebb országokban az elhízással azonos mértékben nő a cukorbetegek száma, a szegényebb országokban viszont nem ezt várnánk, hiszen itt az elhízás sem jelent komoly problémát. Az adatok azonban azt mutatják, hogy a fejlődő országokban a 25-nél alacsonyabb testtömegindex esetén is nő a cukorbetegség előfordulásának gyakorisága. Hogyan lehet ezt az ellentmondást feloldani?
Sokféle statisztika és becslés létezik, így nem feltétlenül jönnek ki azonos eredmények. A jövőben várt betegszámot az adott népességre jellemző életmód és a táplálkozási szokások alapján adják meg az előrejelzések, a kockázati tényezők figyelembe vételével. A 2-es típusú cukorbetegség gyakoriságának növekedését tekintve a nyugati országok - így hazánk népessége is - a leginkább érintett területek közé tartozik a mostani becslések szerint.
A becslések pontosságát nem befolyásolja-e hátrányosan az a tény, hogy napjainkban még nem létezik az országosan vezetett diabétesz regiszter?
Az országos gyakorlat szerint a 2-es típusú cukorbetegeket az alapellátásban kezelik. Az ÁNTSZ-nél minderről naprakész nyilvántartás van, de a központi, országos regiszter nálunk még valóban hiányzik. Hozzá kell tenni, az EU több más országa sem jár e téren előttünk.
A központi regiszter mennyiben volna más, mint a népegészségügyi szolgálat adatsora?
A nemzeti regiszter nem egyszerűen az újonnan felfedezett és folyamatosan kezelt betegek listája, hanem nagyon fontos, ma még nem ismert információkat is tartalmazna. Ennek alapján országosan is pontosabb kép rajzolódhatna ki arról, hogy általában milyen a kezelés minősége. Kiderülhetne például, hogy mennyien kapják a szájon át adható készítményeket, vagy az, hogy mikor tértek át egyes betegeknél az inzulinra és annak melyik fajtáját használják. Hasznos információkhoz juthatnánk a betegek HbA1c értékeiről is. A regiszter alapvetően az ellátás nemzeti gyakorlatát tükrözné.
A háziorvosok felkészültségével kapcsolatban mi derülne ki a regiszterből? Tudatában vannak-e a háziorvosok például annak, hogy évente négyszer ők is felírhatják a költségesebb, ám a beteg állapotáról pontosabb képet adó HbA1c vizsgálatot? Tudják-e, hogy a későbbi szövődmények megelőzése érdekében a 7-es érték felett minél előbb át kell térni az inzulinra?
Nem vagyok meggyőződve róla, hogy minden háziorvos pontosan tisztában van a HbA1c-szint mérésének jelentőségével. Ezért is lenne nagyon fontos a regiszter és a nemzeti program elindítása, amelyeknek már 2006-ban készen kellett volna lenniük. Sok még a tennivaló: az egyes orvosi szakterületek között sokszor nincs meg a kellő információáramlás az adott jelenségek és a nyilvánvaló kiváltó okok összefüggéseiről. Sebészektől származó adatok alapján állítható, hogy évente körülbelül 2500 lábamputáció történik, amelyek fő oka a nem vagy nem elég hatékonyan kezelt cukorbetegség. Vajon tudja-e minden háziorvos, aki nem állítja át időben inzulinra a betegeit, vagy nem küldi őket speciális szakmai gondozásra, hogy mit kockáztat ezzel? Orvos és beteg számára egyaránt sokszor el kell ismételni, hogy miért állították fel országosan azokat a centrumokat, ahol szakápolók is segítik az orvosi munkát és a betegek továbbképzését.
Napjainkban körülbelül ötszázezer ember lehet cukorbeteg: ez a szám bizonytalan, mert sok, valójában már beteg egyén még nincs diagnosztizálva. Hol húzzuk meg annak határát, hogy ki az érintett? Akinek még jó a vérnyomása (138/78), a vércukorszintje (6 mmol/l) és a koleszterinértéke (5,2 mmol/l), ám kicsit túlsúlyos - a testtömegindexe alulról közelíti a 30-at - az is érezze magát megszólítva, hogy feltétlenül lépnie kell?
Létezik egy olyan pontrendszer, aminek alapján mindenki kiszámíthatja a saját veszélyeztetettségének mértékét. Ha valakinél összejön a határértéket jelölő pontszám, esetleg szerepel a családi érintettség is (a közeli rokonok körében cukorbeteg is van), akkor feltétlenül érdemes kivizsgáltatnia magát. Innentől a saját személyes felelősségünkről van szó. A megszólított beteg, illetve a kockázattal élő potenciális betegek saját döntése, hogy mit tesz a saját egészségük megőrzése vagy helyreállítása érdekében. Az angliai szeminárium egyik fontos üzenete itt is igaz: a tájékozott és az ellátás középpontjába állított beteg valóban megérti, hogy a saját egészségével kapcsolatban mekkora felelősség terheli őt magát.
Fazekas Erzsébet
