[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Hirtelen csap le az influenza [origo] egészség 2009. január 23., péntek, 8:00

Magyarországon egyelőre még alacsony az influenza aktivitása, de rövidesen nálunk is várható a járvány. Mivel az idei vírusok 97 százaléka azokhoz az új variánsokhoz tartozik, amelyekkel szervezetünk immunrendszere még nem találkozott, védőoltás hiányában védekezni sem tudunk ellenük. Mégis mit tehetünk a megelőzés és a betegség enyhítése érdekében?

Még mindig érdemes kérni az oltást
A szakértők már korábban figyelmeztettek, hogy idén komolyabb járványra kell számítanunk, az influenzát okozó leggyakoribb vírustörzsek ugyanis megváltoztak.

Ennek megfelelően az új oltóanyagban mindhárom korábbi vírustörzset kicserélték, így az idejében beadott oltás - a tavalyi év elején megkapott vakcinával ellentétben - több mint kilencven százalékos védelmet nyújt a fertőződéssel szemben. Ha eddig nem oltattuk be magunkat, még mindig érdemes jelentkeznünk a védőoltásra, a védettség kialakulása ugyanis nagyjából hét-tíz napot vesz igénybe (lásd korábbi cikkünket: Ausztriában már influenzajárvány van - még nem késő beadatni a védőoltást).

Fontos tudni, hogy a védettség kialakulása után a beoltott személytől környezete nem kaphatja el a fertőzést.

A kockázati csoportokba (gyerekek, idősek, krónikus betegek) tartozók számára biztosított térítésmentes oltóanyag a legtöbb háziorvosnál már elfogyott, de receptre felíratva még bárki beszerezheti a gyógyszertárakban az 1000-1200 forintért kapható oltóanyagot - írja az ÁNTSZ legutóbbi közleménye. Kismamák feltétlenül konzultáljanak nőgyógyászukkal is.

Maga az oltás könnyen elviselhető: a jelenleg forgalomban lévő korszerű oltóanyagoknak nincs vagy csak nagyon minimális mellékhatásuk van - mondta el korábban rovatunknak Dr. Szolnoki István, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezető-helyettese. Ez lehet az oltás helyén lokális duzzanat, fájdalom, mely néhány napon belül elmúlik. Korábban hőemelkedést is gyakran megfigyeltek, de az utóbbi időben erről nem kaptak jelzést a járványügyi szakemberek.

Az influenzás tünetek kezelése

Ha mégis elkap bennünket, akkor az influenza hirtelen kezdődik, legtöbbször 39-41 fokos lázzal, erős torok- és fejfájással, ízületi- és végtagfájdalommal, valamint általános gyengeséggel. A "náthás" tünetek, például az orrfolyás, az orrdugulás vagy a hörghurut más vírusfertőzésre utalnak és nem jellemzőek az influenzára. A betegség gyorsan, általában 5-10 nap alatt lezajlik, azonban a gyengeség, a fáradékonyság és a mérsékelten száraz köhögés ennél tovább is fennmaradhat. Már az influenza gyanúja esetén is érdemes orvoshoz fordulni, hiszen a későbbi szövődmények rendkívül komolyak lehetnek, az idősebb embereknél pedig akár az életet is veszélyeztethetik.

A szövődménymentes influenza kezelése tüneti. Ez főként ágynyugalmat és lázcsillapítást jelent, megfelelő folyadékpótlással. A magas lázat feltétlenül csökkenteni kell, mert még rövid ideig tartó magas láz esetén is súlyosan károsodhatnak belső szerveink. A lázcsillapítás egyik hagyományosan bevált módja a hidegvizes borogatás vagy a hideg fürdő, de a korszerű lázcsillapító gyógyszerek általában hatékonyabbak és biztonságosabbak. Az antibiotikumok a vírusok ellen hatástalanok, így ezekkel csak a különféle szövődmények fellépésekor javasolt kiegészíteni a kezelést (részletesebben: Gyorsteszttel is elkerülhető lenne az antibiotikumok felesleges alkalmazása).

Kórházi elhelyezés a beteg állapotától függően, főként súlyos esetben indokolt. Az influenza oki kezelésére, a láz és egyéb tünetek enyhítésére az úgynevezett neuraminidáz-gátlók alkalmasak, a betegség első 48 órájában. Ezek a gyógyszerek a vírusok sejtből való kiszabadulásában szerepet játszó, neuraminidáz nevű felszíni antigént bénítják, így a termelődő vírusok képtelenek más sejteket megfertőzni. Az antivirális kezelés főként azon betegeknek segíthet, akik valamilyen okból nem kaphatnak védőoltást (ilyen kizáró ok lehet például az ismert tojásfehérje-érzékenység, az immunrendszert jelentősen gyengítő betegség vagy kezelés, illetve az akut lázas állapot).

Az influenza szövődményei

A halálesetek túlnyomó többségéért felelős szövődmények főként a legyengült védekezőképességű embereket, csecsemőket, terheseket, időseket és a krónikus betegségekben szenvedőket fenyegetik. Az influenzavírus által gyengített immunrendszert kihasználó baktériumok felülfertőzhetik a légzőszervet, így középfül-, arcüreg-, légcső-, hörgő- vagy tüdőgyulladást okozhatnak. A nem légzőszervi szövődmények (agyhártya-, agyvelő- vagy szívizomgyulladás) ritkábban, a lábadozási időszakban alakulnak ki. A májelégtelenséggel és agyvelőgyulladással járó Reye-szindróma főként gyermeknél jelentkezik, a betegség halálozási aránya 25-40% között változik. Kialakulásában az aszpirinnak tulajdonítanak jelentőséget, így a 16 évnél fiatalabb influenzás betegek kezelése során az aszpirin adása kerülendő. Ha az influenzafertőzést követően a fent említett szövődmények bármelyikét tapasztalnánk magunkon vagy gyermekünkön, azonnal forduljunk orvoshoz.
Általános védekezés az influenza ellen

Az általános védekezés legfontosabb elemei a téli időszakban a réteges ruházat, meleg lábbeli, sapka, sál és kesztyű viselete. Fontos az immunrendszer erősítése és megfelelő szinten tartása helyes táplálkozással, vagyis elegendő vitamin és fehérje bevitelével. Kerülni kell a zsúfolt, zárt tereket, ahol nagyobb a fertőzés átadásának valószínűsége. Az influenza cseppfertőzéssel terjed: az influenzás beteg köhögéssel és tüsszentéssel néhány méteres körzetben már a fertőzéshez elegendő mennyiségű vírust ürít, bár ezek a külső környezetben hamar elpusztulnak. Emiatt nem szükséges fertőtleníteni a levegőt vagy a belső felületeket, a csíraszám csökkentéséhez elegendő a rendszeres szellőztetés is.

Kisgyermekek esetében a fertőzéshez kevesebb számú csíra is elegendő és egyes kutatók szerint a fertőzés piszkos kéz útján is terjedhet. Ezért fontos, hogy rendszeresen - különösen étkezés előtt - szappannal, melegvízzel mossunk kezet. Ennek jelentősége a kisgyermekeknél nagyobb. A betegség második szakaszában, a hurutos tünetek idején maszk használata javasolt. Köhögés, tüsszentés alkalmával zsebkendőt kell használni, a váladékkal szennyezett textíliát fertőtlenítő hatású mosószerrel vagy főzéssel kell fertőtleníteni. Ezek az ajánlások, szabályok a többi légúti fertőzés esetén is ajánlottak.

Még érdemes kérni az oltást

Az Európai Járványügyi Központ (ECDC) az elmúlt héten arra hívta fel a figyelmet, hogy a védőoltások beadását nem szabad abbahagyni, sőt a védettséget a járvány terjedésének idején is tovább kell erősíteni a kockázati csoportokban és az egészségügyi dolgozók körében.

Az influenzáról kapcsolódó anyagunkban és a Dr. Szolnoki Istvánnal készített korábbi beszélgetésünkben olvashatnak: Vendégünk volt Dr. Szolnoki István influenza-szakértő, Komoly változások az influenza elleni új oltóanyagban).

Jön a járvány

Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb adatai szerint január 12. és 18. között körülbelül 14 700 beteg fordult háziorvosához influenzaszerű tünetekkel, ami 24 százalékos emelkedést jelent az előző heti betegszámhoz képest. A megbetegedések száma az előző hetekben tapasztalt emelkedés ellenére országosan még nem érte el a járványos küszöböt, a közép-magyarországi régióban azonban már meghaladta azt. (Az új influenzás megbetegedések számáról az ÁNTSZ hetente frissülő jelentései adnak bővebb információt).

A 2008/2009-es szezonra az influenza A H1N1-es vírustörzse egyik újabb változatának (H1N1/Brisbane/59), a H3N2 újonnan megjelent fajtájának (Brisbane/10) és a B-vírusok szintén újabb típusának (B/Florida) terjedését jósolták a járvánnyal foglalkozó kutatók. Az előrejelzés az eddigi adatok alapján helytállónak bizonyult, hiszen az idei vírusok 97 százaléka valóban ezekhez az új variánsokhoz tartozik.

[origo] egészség

Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI

AJÁNLÓ

Géndiagnosztika Géndiagnosztika Korszerű kockázatelemzés a magzati rendellenességek szűrésére.
Vastagbélrák, végbélrák Vastagbélrák Minden fontos információ a vastagbélrákról egy helyen.
Korszerű rákdiagnosztika A legkorszerűbb onkológiai diagnosztikai eljárások ismertetése

AJÁNLÓ

SZAVAZÁS

Milyen rendszeresen jár tüdőszűrésre?
  • Évente
  • Néhány évente
  • Már nagyon régen voltam
  • Még soha nem voltam
A szavazás állása

PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara