2009. június 30., kedd, 9:01
Miért van, hogy egyes emberek egész életükben vidáman élnek, mások ezzel szemben viszonylag gyakran kerülnek letargikus hangulatba? A kérdés nyilvánvalóan igen összetett, így nem adható rá egyszerű válasz, egy 2003-as tanulmány szerzői azonban úgy vélték, hogy a depresszióra való fogékonyságot nagyban megnöveli egy bizonyos génváltozat megléte. Az azóta "depresszió-génként" is emlegetett génváltozatról azonban egy új, átfogó elemzés kiderítette, hogy vélhetően korántsem játszik annyira fontos szerepet a tartós reményvesztettség kialakulásában, mint azt egyes szakemberek mostanáig gondolták.
Hat éve a Science című, széles körben elismert tudományos folyóirat hasábjain látott napvilágot az a
tanulmány, amelynek szerzői azt állították, hogy a szerotonin nevű idegi ingerületátvivő anyag szállításáért felelős gén egyik változata komoly hajlamosító tényező a
klinikai depresszió kialakulása szempontjából. Az 5-HTTLPR névre keresztelt génnek kétféle, egy rövid és egy hosszú változata ismert, és a kutatók akkor azt tapasztalták, hogy a 847 résztvevőnél összefüggés állítható fel a rövid génváltozat megléte és a depresszió megjelenésének valószínűsége között (a betegség ezekben az esetekben szerintük nagyobb eséllyel jelenik meg, mintha valaki kizárólag a gén hosszú variánsát hordozza). A depresszió természetesen ebben az esetben sem csak úgy magától jelent meg, hiszen a különféle, kellemesnek nem nevezhető életesemények is nagyban közrejátszanak a tartós rosszkedv kialakulásában.
Az új kutatásban Kathleen Merikangas (National Institute of Mental Health, Bethesda) és Neil Risch (San Francisco-i Kalifornia Egyetem) vizsgálták meg a kérdést, a korábbinál azonban jóval behatóbban. A két szakember és kollégáik az eredeti tanulmányon kívül még tizenhárom olyan publikáció adatait tekintették át, amelyet szintén ebben a témában jelentettek meg szerzőik. Az úgynevezett metaanalízis során így már összesen 14 500 résztvevőjük lett, az elemzés azonban sajnálatos módon azt mutatta ki, hogy a 2003-as tanulmányt követően csak mindössze három kisebb kutatásnak sikerült sikerült megismételnie az eredeti eredményeket - olvasható a
Science hírportálján.
Egyelőre nem igazolódtak be az eddigi feltevések
"Az Észak-Karolinai Duke Egyetem kutatóinak korábbi feltételezése szerint a szerotonin szállításáért felelős gén rövidebb változatának jelenléte érzékenyebbé teheti hordozóikat a negatív életeseményekre, amit a szerzők úgy magyaráztak, hogy a különféle sorscsapások hatására a génműködés olyan irányban módosul, ami csökkenti az idegsejtek számára elérhető szerotonin mennyiségét" - mondta a Science-nek Merikangas, aki a genetika mellett járványtannal is foglalkozik. A csökkent génműködés a jelenlegi egyik - igen divatos - elmélet szerint a szerotonin hiánya miatt idővel enyhébb vagy súlyosabb depresszióhoz vezet, amelyet többnyire a szerotonin visszavételét szelektíven gátló gyógyszerekkel (SSRI-k) próbálnak ellensúlyozni (részletesebben lásd második keretes anyagunkat).
Mit nevezünk metaanalízisnek?
A metaanalízis a
Statisztikus.hu portálon olvasható definíció szerint több, hasonló célú és hasonló kérdésre választ kereső vizsgálat adataiból készített összevont, összegző elemzés, mely általában a szakirodalomban megjelent közleményeken alapul. A metaanalízis egyik nagy előnye, hogy a hatás becslése vagy az eredeti hipotézis vizsgálatát sokkal nagyobb mintán lehet elvégezni, mint külön-külön, az egyes vizsgálatokban.
"A depresszió génjének felfedezése akkoriban szinte mindenkit lázba hozott. Sajnos azonban - amint új tanulmányunk eredményei mutatják - ez a feltételezés valószínűleg nem állja meg a helyét. Mindez arra is nagyon jól rávilágít, hogy egy-egy betegség genetikai hátterének feltérképezésekor miért nem nélkülözhetjük a "bűnös" génváltozatot felvető eredeti tanulmány eredményeinek megismétlését" - tette hozzá Merikangas.
A szerzők szerint az is komoly problémát jelent, hogy a 2003-as tanulmány eredményei azóta már "beszivárogtak" a klinikai kutatásokba és a depresszió diagnosztizálására kifejlesztett különféle genetikai tesztekbe is, az új elemzés alapján azonban az egész elmélet erősen megkérdőjelezhetővé vált. A szerotonin szállításáért felelős rövid génváltozat jelenléte így egyelőre nem tekinthető a depresszió kialakulásának kockázatát hitelesen jelző tényezőnek - idézi a kutatók véleményét a
WebMD egészségügyi hírportál beszámolója.
A depresszió szerotoninelmélete
A szerotonin az agy egyik fő hírvivő molekulája: a depresszió úgynevezett szerotoninelmélete szerint a depressziót főleg az alacsony szerotoninszint okozza. A szelektív szerotonin-visszavétel gátlók, az SSRI-k meggátolják, hogy a szerotonint kibocsátó sejtek visszavegyék magukba ezt a molekulát: ezáltal több szerotonin lesz jelen a sejtek közti térben, aminek következtében több jut el a célsejtekhez is. Egyes kutatók szerint jelenleg ezek a szerek a leghatékonyabbak a szorongásos betegségek kezelésében, mások azonban vitatják az SSRI-k hatékonyságát.
Ezen a területen is további kutatások szükségesek
Az amerikai orvosi szövetség hivatalos folyóiratában, a
JAMA-ban közölt elemzés végeredményei szerint a 14 500 résztvevőből 1769 személynél lehetett felállítani a depresszió hivatalos diagnózisát, 12 481 személynél viszont nem mutatkoztak a betegség tünetei. Az analízis megerősítette azt a már korábban is ismert összefüggést, miszerint a negatív életesemények és a depresszió kialakulásának esélye között valódi kapcsolat áll fenn (ezt a kapcsolatot mind a 14 tanulmány egyértelműen igazolta), a szerotonint szállító rövidebb génváltozat jelenléte és a klinikai depresszió megjelenése között azonban nem sikerült megerősíteni az eddig feltételezett kapcsolatot.
A Science hírportálja a 2003-as tanulmányt jegyző kutatókat is megszólaltatta, akik szerint az új elemzésben nem vették figyelembe azoknak a laborvizsgálatoknak az eredményeit, amelyek igazolták, hogy az 5-HTTLPR rövid allélját hordozó személyek fokozottabb választ adnak a stresszhelyzetekre, mint azok, akik kizárólag a génváltozat hosszú formáját hordozzák. Sőt, Terrie Moffitt (Duke Egyetem) azt is hozzátette, hogy a rövid allél jelenléte a poszttraumatikus stresszbetegség (PTSD) és a szorongásos betegségek kockázatát is megnöveli, amiről szerinte szintén elfeledkeztek az eddigi eredményeket támadó elemzés készítői. Moffitt ezen kívül még azt is a kutatók szemére veti, hogy a metaanalízishez felhasznált tanulmányok nem voltak a "legjobb minőségű" publikációk, hiszen résztvevőiknél telefonhívásokkal és kérdőíves módszerrel határozták meg a depresszió jelenlétét, ahelyett, hogy személyesen kérdezték volna ki őket.
Az egyedi génváltozatok hatása vélhetően elenyésző
Más kutatók szerint Risch-ék tanulmánya mindenben eleget tesz a tudományos elvárásoknak, de Joel Gelernter, a Yale Egyetem pszichiátriai genetikával foglalkozó szakembere azért még nem temetné el a 2003-as Science tanulmányt sem: "Avshalom Caspi és Terrie Moffitt munkája szintén egy jónak mondható publikáció, így továbbra sem zárható ki, hogy a szerotonintermelést befolyásoló különféle génváltozatok valóban jelentős hatást gyakoroljanak a depressziókockázat mértékére" - véli Gelernter.
Kenneth Kendler, a Richmond-i Virginia Egyetem kutatója, aki korábbi munkájában a Caspi-féle tanulmányt alátámasztó eredményekre jutott, szintén nem veti el a korábbi, "depressziógénnel" kapcsolatos eredményeket. Azt teszi mindössze hozzá, hogy az azóta eltelt időszakban valóban több olyan publikáció is született, amelyek kétségbe vonták a szerotonin-transzporter gén hatását, legalábbis a klinikai depresszióval összefüggésben.
"A gének és a pszichiátriai betegségek kialakulásának kapcsolata egy igen-igen bonyolult téma, így a jövőben sem számíthatunk arra, hogy egy-egy génváltozatra "foghassuk rá" valamely mentális probléma megjelenését. Ahhoz, hogy valóban hiteles információkhoz juthassunk ezen a területen, sok résztvevővel végzett átfogó tanulmányokra lesz szükség, amelyekben több ezer génváltozat lehetséges hatásait tekintik majd át a szakemberek. Kizárólag ezek után tehetünk majd a gének hatásával kapcsolatban többé-kevésbé egyértelmű kijelentéseket, hiszen feltételezhető, hogy az egyedi génváltozatok önmagukban kevéssé gyakorolnak számottevő hatást mentális egészségünkre" - hangsúlyozta Kendler.
Mit tehetünk a depresszió és a hangulatzavarok ellen?
Hangulatzavarok, illetve depressziós epizódok alatt a hangulat tartós, szélsőséges irányba való eltolódását értjük, ami nem vagy csak részben magyarázható a környezeti eseményekkel. A depressziós epizód alatt - típusos esetben több mint két héten át - csökken az érdeklődés, elvész az örömre való képesség, aktiválódnak a negatív gondolkodási sémák, kialakul az "energiátlanság" általános érzése, nő a fáradékonyság és nehezebbé válik a koncentráció vagy a figyelem összpontosítása. Romolhat továbbá a memória és csökkenhet az önbizalom, emellett komoly önértékelési zavarok is felléphetnek. Változik az étvágy (hízás vagy fogyás), a szexuális élet (csökken a libidó és az orgazmusra való képesség), romlik az alvás minősége (lehet kevés is vagy túl sok, illetve elalvási képtelenség vagy hajnali ébredés léphetnek fel). Végül öngyilkossági fantáziák vagy szándék is előfordulhatnak: ha ilyesmit tapasztalunk, feltétlenül keressünk orvosi vagy pszichológusi segítséget magunknak, hozzátartozóinknak, barátunknak vagy barátnőnknek!
Személytől függően segíthet például az
egyéni pszichoterápia, illetve a különféle életproblémák csoportban történő feldolgozása, a
pszichodráma (az induló csoportokról lásd még a
Magyar Pszichodráma Egyesület honlapját is). Ha már komolyabb a baj - az egyén az egészen egyszerű hétköznapi tevékenységekben is korlátozva érzi magát - akkor a pszichoterápia mellett gyógyszeres kezelésre is szükség lehet. Erről feltétlenül egyeztessünk szakemberrel, a gyógyszeres kezelés ugyanis hosszabb időt vesz igénybe a készítmények viszonylag lassú - néhány hetes - hatásmechanizmusa miatt (a szedést követően nem jelentkezik azonnal a hangulatjavító hatás). A terápia ideje alatt nem javasolt a készítmények hirtelen, egyik napról a másikra történő elhagyása sem, és az is előfordulhat, hogy a felírt gyógyszerre nem reagál megfelelően a kezelt személy: ilyenkor váltásra lehet szükség, hiszen egy másik fajta készítmény jó esetben akár sikeres is lehet.
A depresszió megelőzésében igen fontos szerepet játszik tehát a pszichoedukáció, vagyis az érintettek és hozzátartozóik felvilágosítása, a pszichológiai kultúra fejlesztése, illetve a kellő önismeret. A depresszió diagnózisának felállítása mindig a pszichológus vagy pszichiáter szakorvos feladata, egyre gyakoribb azonban, hogy a háziorvos szembesül első ízben a betegséggel, így nekik sem árt tisztában lenniük a jellemző tünetekkel. Az érintett beszámolója, a klinikai tünetek megléte és a személy megjelenése együtt teszi lehetővé a diagnózis felállítását, de bizonytalan helyzetben a célzott pszichológiai tesztvizsgálatok is a szakemberek rendelkezésére állnak.
A depresszióról és a hangulatzavarokról orvosi jegyzetünkben, a depresszió diagnosztizálási nehézségeiről pedig korábbi cikkünkben olvashatnak bővebben.
[origo] egészség
