[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Nem tudhatja a szülő, mit eszik a gyerek Hadfi Szilvia

Az egészséges büfé programról, valamint az általános iskolás gyermekek táplálkozási ismereteiről és szokásairól Dr. Martos Évát, az OÉTI főigazgatóját kérdeztük. Elégséges-e, ha egy pohár kakaóval indítjuk el gyermekünket az iskolába?

Az egészséges büfé programról
A 2006 január elsején hatályba lépett és jelenleg is érvényes miniszteri rendelet szerint a nevelési-oktatási intézmények vezetői csak akkor köthetnek megállapodást az intézményükben működő büfé vagy élelmiszer-automata üzemeltetőjével, ha döntésükhöz beszerzik mind az iskola-egészségügyi szolgálat, mind pedig a szülői szervezet támogatását. Az iskola-egészségügyi szolgálatnak állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy a büfé, illetve az automaták kínálata megfelel-e az egészséges táplálkozásra vonatkozó ajánlásoknak. Az iskola-egészségügyi szolgálat negatív szakvéleménye esetén is sor kerülhet azonban a szerződéskötésre, ha a szülői szervezet támogatja a megállapodás megkötését. Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) 2005-ben adott ki ajánlást az iskolai büfék korszerű táplálkozásba illeszkedő választékának kialakítására.

A 2006-ban indult egészséges büfé program a mai napig folyik, az ÁNTSZ munkatársai pedig továbbra is ellenőrzik az iskolai büfék működését. Az OÉTI 2008-as, 3099 iskolát vizsgáló felmérése szerint a 2005-ben kiadott, az iskolai büfék kínálatának táplálkozás-egészségügyi "korszerűsítésére" vonatkozó ajánlások alapján az egészséges iskolabüfé program az iskolabüfével rendelkező iskolák (1331 a 3099-ből) 78 százalékában valósult meg részben vagy teljesen. "A vizsgálatba bevont büfékben csökkent a szénsavas üdítők, a cukorban és zsiradékban gazdag élelmiszerek árusítása, emellett viszont nőtt a zöldségfélék és a gyümölcsök, valamint az ásványvizek vásárlása. Ugyanakkor az iskolák 8 százalékában nem indult el a program. Ahol a program teljesen egészében megvalósult - ez az iskolák 39%-áról mondható el - ott a kínálat azóta is az ajánlásoknak megfelelő" - tájékoztatta az [origo]-t Dr. Martos Éva, az OÉTI főigazgatója.

Az országos adatok szerint ma Magyarországon mintegy félmillió gyermeknek van rá lehetősége, hogy az iskolai büfében jusson élelmiszerekhez. Ugyancsak mintegy félmillió az iskolai menzákon ebédlő gyermekek száma. Az 1331 iskolabüfé 70 százalékának kínálatában ma már megtalálható a friss nyers gyümölcs és 90 százalékuk kínál ásványvizet. Ugyanakkor még mindig a büfék 75 százalékában kaphatók cukrozott üdítőitalok, 26 százalék kínálatából pedig továbbra is hiányoznak a teljes kiőrlésű gabonából készült termékek. Elmondható tehát, hogy továbbra is a vásárló gyermekek döntése, hogy egészséges vagy pedig egészségtelen élelmiszert vásárolnak-e: ezt nagymértékben befolyásolják az otthoni táplálkozási szokások, de hasonló mértékben a reklámok, a többiek és a tanárok viselkedése is.

Milyenek kisiskolás gyermekeink táplálkozási ismeretei?

A magyarországi gyerekek egészséges táplálkozással kapcsolatos ismereteiről az OÉTI 2005/2006-os felmérése szolgáltat adatokat. A felmérés szerint a 7-10 éves diákoknak csak 30,9 százaléka van tisztában az ajánlott napi étkezési gyakorisággal, ugyanakkor 96,9 százaléka tudja például, hogy miért kell tejet inni. Az, hogy naponta mennyi gyümölcsöt kellene enni, a kisiskolások 56,8 százaléka számára ismert. A 11-14 éves tanulók több mint fele helyes választ ad a különböző élelmiszerek, zsír-, fehérje- és energiatartalmára vonatkozó kérdésekre. Többségük (87%) ismeri a vitaminok és ásványi anyagok emberi szervezetben betöltött szerepét, és majdnem mindenki, 90,3 százalék tudja, hogy naponta mennyi időt kéne testedzésre szánni. Mint ahogyan az az egészséges életmódot és az egészségmagatartást vizsgáló legújabb felmérésekből kiderült, még felnőttként is nehezünkre esik tenni az egészségünkért, még akkor is, ha tájékozottak vagyunk az egészséges táplálkozás és életmód alapvető kritériumairól. Mindez már az általános iskolás gyermekeinkre is igaz: "Sajnálatos módon diszkrepancia van a felmutatott tudás és a megvalósított táplálkozás között. A fenti vizsgálatok kimutatták, hogy már a 7-14 évesek körében is jelentkeznek a felnőttkorra jellemző rossz táplálkozási szokások, például a túlzott zsírfogyasztás, az ajánlást többszörösen meghaladó sóbevitel, vagy a nem kellő mennyiségű tej, tejtermék, zöldség- és gyümölcsfogyasztás" - mondta Dr. Martos.


Sajnos arra vonatkozóan nincsenek adatok, hogy a gyermekek hány százaléka visz magával tízórait. Így csak a remény marad, hogy ők nincsenek túl sokan, zsebpénzükkel "felfegyverkezve" pedig remélhetőleg nem mindig az egészségtelen megoldást választják.

A reggeli a legfontosabb étkezés


Az OÉTI 2005/2006-os, a fővárosi általános iskolai tanulók táplálkozás-egészségügyi szokásait vizsgáló felméréséből kiderül, hogy a 11-14 éves gyermekek körében 28,9 százalék, illetve a 15-19 évesek körében pedig 25,2 százalék megy reggeli nélkül iskolába. Ugyancsak az OÉTI-nek a 2007/2008-as tanévben, az óbudai általános iskolások körében végzett felmérésének adatai mutatják azt, hogy a hétévesek 10,9 százaléka nem reggelizik. Az életkor előrehaladtával ez az arányszám tovább nő, a 14 éveseknél pedig már eléri a 33,6 százalékot. "Ebben a vizsgálatban egyértelművé vált, hogy szoros összefüggés van a reggelizés és a testsúly között. A hétéveseknél a reggeliző gyerekek 2,3 százaléka volt elhízott, míg a nem reggelizőknél hatszor gyakrabban fordult elő elhízás: az elhízott gyermekek aránya összesen elérte a 12,5 százalékot. Mindezek azt is alátámasztják, hogy a reggeli az egyik legfontosabb étkezés" - mondta Dr. Martos.

Sok szülő tapasztalja, hogy a reggel elfogyasztott kakaó után gyermeke nem eléggé éhes, csak 1-2 óra múlva tudna reggelizni. Elégséges- e, ha gyermekünket egy pohár kakaóval gyomrában indítjuk iskolába? - kérdeztük az OÉTI főigazgató asszonyát. "A kakaó ugyan több a semminél, mivel biztosít mintegy 250 kcal energiát, teljes értékű fehérjét és egyéb tápanyagokat, például kálciumot is. Nem tekinthető azonban ideális reggelinek, mivel cukortartalma túl magas. Tej, joghurt, teljes kiőrlésű lisztből készült pékáru, alacsony zsír- és sótartalmú felvágott, nyers zöldség és gyümölcs, a családdal együtt kényelmesen elfogyasztva viszont nemcsak egészséges reggeli, hanem a tanulást is segíti" - fogalmazott Dr. Martos.

[origo] egészség

Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI



AJÁNLÓ

Géndiagnosztika Géndiagnosztika Korszerű kockázatelemzés a magzati rendellenességek szűrésére.
Vastagbélrák, végbélrák Vastagbélrák Minden fontos információ a vastagbélrákról egy helyen.
Korszerű rákdiagnosztika A legkorszerűbb onkológiai diagnosztikai eljárások ismertetése

AJÁNLÓ



PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara