[origo] címlaphírcentrumvásárlás[freemail]videaiWiW
 

 

KÖNYVAJÁNLÓ

Az első átfogó elemzések az új influenza tüdőt érintő hatásairól [origo] egészség 2009. október 14., szerda, 8:30 Utolsó módosítás: 2009. október 13., kedd, 21:35

Három új tanulmány is egyértelműen igazolta, hogy a H1N1 halállal végződő eseteiben a tüdő gyulladása és a légzés leállása okozza az életfolyamatok leállását. Az idén március eleje és augusztus vége között Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon elvégzett felmérések megerősítik azt a már eddig is ismert tényt, miszerint az új influenza többnyire a fiatal felnőtteket érinti a legsúlyosabban, a kritikus állapotban lévő betegek azonban sok esetben jól kezelhetőek antivirális szerekkel és oxigéncserével.

A súlyos esetek a tüdőt veszélyeztetik a leginkább
Az Amerikai Orvostársaság lapjának október 12-ei számában publikálták azt a három egymástól független tanulmányt, amelyben első alkalommal elemezték széles körben az új influenza életveszélyes vagy halálos eseteinek pontos lefolyását. Mindhárom tanulmányban ugyanazt a lefolyást sikerült kimutatni: a súlyosan beteg személyeknél a vérben oxigénhiány lép fel, ami a legrosszabb esetben végül sokkos állapothoz, a tüdő maradandó károsodásához és halálhoz vezethet.

"Adataink azt mutatják, hogy a súlyos betegeknél kezdetben a vírusos tüdőgyulladáshoz hasonló tünetek lépnek fel. Később aztán már nem tudni, hogy még mindig csak tüdőgyulladásról van-e szó, vagy már az ennél jóval súlyosabb légzési distressz szindrómával van dolgunk" - mondta Anand Kumar, a winnipegi Manitoba Egyetem orvosa.

A vizsgálatok megerősítették azt a szintén már ismert folyamatot, hogy a H1N1 súlyos eseteiben tartós gyulladás kép fel mindkét tüdőben, ennek következtében pedig folyadék halmozódik fel a légutakban és a tüdő szöveteiben - mindez akár tüdővérzéshez is vezethet, de a belélegzett levegőből származó oxigén vérbe történő átáramlása mindenképp csökken. "A betegek többsége képes ugyan lélegezni, ez azonban ilyenkor már igen kevéssé hatékony: emiatt aztán a kritikus szint alá süllyedhet a vérnyomás, ami végül a vérkeringés összeomlásához vezet. A szervezet oxigénhiánya az összes szervet negatívan érinti, a legsúlyosabban azonban mégis a tüdők károsodnak" - tette hozzá Robert Fowler, a Toronto Egyetem epidemiológusa.

A gépi oxigéncsere és az antivirális kezelés is hatékony

A három tanulmány közül a kanadai kutatók dolgoztak a legnagyobb betegszámmal: a 168 súlyos lefolyású új influenzás beteg 17%-a az intenzív osztályon történő kezelés ellenére is meghalt, bár a páciensek átlagéletkora mindössze 32 év volt. Az új-zélandi és ausztrál vizsgálatokban 68 beteg szerepelt, átlagéletkoruk 34 év volt: a legtöbbüknél egyértelműen megerősítették, hogy H1N1 fertőzésről van szó, amibe a fiatal életkor ellenére a páciensek 21%-a halt bele. Mexikóban 58 beteget követtek nyomon, akiknek átlagéletkora 44 év volt, a halálozási ráta pedig 41%-osnak adódott.

A kanadai és mexikói orvosok mechanikus ventillációt alkalmaztak a betegek többségénél, amely 10-12 napig tartott. Néhány betegnél azonban a gépi oxigéncsere sem tudott segíteni, mivel a légzési elégtelenség túl hamar lépett fel, Mexikóban pedig olyan is előfordult, hogy a haláleset már azt megelőzően bekövetkezett, hogy az illetőt be tudták volna szállítani az intenzív osztályra. Ausztráliában és Új-Zélandon egy másik módszert, az úgynevezett extrakorporeális membrán oxigenációt alkalmazták a betegeknél, amelynek során leveszik a beteg vérét, majd egy olyan készüléken áramoltatják át, amely oxigénnel dúsítja azt.

A betegek közül sokan Tamiflu-t is kaptak, amelynek jótékony hatása egyértelműnek bizonyult: Mexikóban például hétszer nagyobb arányban alkalmaztak antivirális kezelést azoknál, akik végül túlélték a súlyos lefolyással járó betegséget.

Az orvosok így már tudják, hogy mire számíthatnak

Mindhárom tanulmányban csaknem egyformának adódott az is, hogy a betegek között igen alacsony arányban voltak csak jelen a fiatal gyermekek és a hatvan év feletti személyek. Az adatok alátámasztották azt a már eddig is sejtett feltételezést, hogy az idősek közül sokan megnövekedett immunitással rendelkeznek a korábbi influenzafertőzéseknek köszönhetően. Az viszont nem derült ki, hogy a fiatal gyermekek aránya miért volt alulreprezentált ezekben a betegcsoportokban, holott ismert, hogy az új influenza szempontjából ők is a veszélyeztetettek közé tartoznak.

"Az adatok egyértelmű segítséget nyújtanak, hiszen a járvány az országok egy részében még csak most kezdődött, így az ottani orvosoknak mindenképp nagy segítséget nyújt, ha már tudják, hogy a súlyos esetekben mire számíthatnak" - hangsúlyozta Douglas White és Derek Angus, a JAMA szerkesztőségi kommentárjában.

Forrás: ScienceNews

[origo] egészség
Új elnöke van a Magyar Rákellenes Ligának

Az elnöki teendőkért mostanáig felelős Dr. Vasváry Artúrné helyett Prof. Dr. Simon Tamás látja majd el az egyesület vezetői feladatait. A HER2-receptort gátló terápiáról, valamint az érképződést gátló eljárás mechanizmusáról Dr. Szentmártoni Gyöngyvér onkológus tartott előadást.

További hírek:

Az akut tüdőkárosodás is kezelhetővé válhat

Akut tüdőkárosodás a tüdő bármilyen eredetű fertőzése vagy sérülése esetén kialakulhat, erre azonban ma még nem létezik hatékony gyógyszeres terápia. Csontvelői őssejtek segítségével viszont már sikerült megakadályozni a tüdőkárosodás kialakulását.

További hírek:

Még több hír>>

Elkerülhető a sugárterápia okozta sejtkárosodás

Kutatók egérkísérletek keretében teszteltek egy olyan új eljárást, amely megóvhatná az egészséges sejteket a rák kezelése során alkalmazott sugárterápia káros hatásaitól.

További hírek:

Még több hír>>

Természetes gyógymód bélgyulladásra

A Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói egy mostanában egyre népszerűbbé váló kezelési módszerrel próbálják leküzdeni a gyulladásos bélbetegségeket.

További híreink:

Még több hír>>


Tisztelt Látogatónk!

Felhívjuk a figyelmét, hogy anyagaink tájékoztató és ismeretterjesztő jellegűek, így nem adhatnak választ minden olyan kérdésre, amely egy adott betegséggel vagy más témával kapcsolatban felmerülhet, és főképp nem pótolhatják az orvosokkal, gyógyszerészekkel vagy más egészségügyi szakemberekkel való személyes találkozást, beszélgetést és gondos kivizsgálást.

- A szerkesztők

Felhasználónév:

Jelszó:

Elfelejtette jelszavát?  |  Regisztráció

24 ÓRA HÍREI

AJÁNLÓ

Géndiagnosztika Géndiagnosztika Korszerű kockázatelemzés a magzati rendellenességek szűrésére.
Vastagbélrák, végbélrák Vastagbélrák Minden fontos információ a vastagbélrákról egy helyen.
Korszerű rákdiagnosztika A legkorszerűbb onkológiai diagnosztikai eljárások ismertetése

AJÁNLÓ

SZAVAZÁS

Milyen rendszeresen jár tüdőszűrésre?
  • Évente
  • Néhány évente
  • Már nagyon régen voltam
  • Még soha nem voltam
A szavazás állása

PARTNEREK

MTI AFP

SZAKMAI PARTNEREK

Medical Tribune Magyar Orvosi Kamara