A túlzott mértékű biszfenol-A (BPA) terhelés kimutatható zavarokat okoz a férfiak szexuális működésében: ez derült ki abból a Kínában végzett nagyszabású ötéves vizsgálatból, amelyben 230 olyan ipari dolgozót vizsgáltak, akik BPA előállításával foglalkoztak. A BPA az iparban széleskörűen alkalmazott polikarbonát műanyagok előállításának egyik kiindulási anyaga: évente mintegy 2,2 milliárd kilogrammot állítanak elő belőle világszerte, az emberek esetében azonban még egyetlen eddigi tanulmány sem tárt fel egyértelmű bizonyítékokat a vegyület szervezetünkre gyakorolt káros hatásaival kapcsolatban.

Ajánló
Először vizsgálták embereken a műanyagpalackok lehetséges káros hatását
Hormonszerű vegyület szivároghat a forró műanyagpalackokból
A rovat legfrissebb cikkei
Új segítség a férfi terméketlenség kezelésére
Az enyhe terhességi cukorbetegséget is érdemes kezelni
Az emberi szervezetbe akkor kerülhet be a BPA, amikor az a műanyagból a benne tárolt italba vagy ételbe szivárog, illetve amikor a fogtömésekből oldódik ki (a BPA körüli vitákról részletesebben korábbi cikkünkben olvashat.) A hormonszerű hatásokkal bíró kemikália szaporodás- és fejlődésbiológiai toxicitását eddig csak rágcsálókon vizsgálták, így ez az első olyan tanulmány, amely embereken is igazolta a biszfenol-A szaporítószervekre kifejtett káros hatását.
A tanulmány 230 shanghai ipari dolgozót vizsgált, akik BPA-t előállító, illetve a BPA felhasználásával epoxigyantákat gyártó ipari üzemekben csomagolóként, laboránsként, gyártásfelügyelőként, illetve fenntartóként dolgoztak. Kontrollcsoportként egyéb, ugyancsak Shanghai környéki ipari üzemek 404 férfi dolgozója szolgált, akik munkahelyükön nem voltak BPA-terhelésnek kitéve. Az eredményeket a kor, a családi állapot, a dohányzás, a krónikus betegségek, a munkaviszony hossza és az egyéb vegyszereknek való kitettség figyelembevételével korrigálva kiderült, hogy a BPA-terhelésnek kitett dolgozók között - az ilyen terhelésnek ki nem tett dolgozókhoz képest - jóval (statisztikailag szignifikánsan) nagyobb volt azoknak a számaránya, akik szexuális működési zavarokkal küszködtek.
A szexuális zavarok milyenségét egy a szexuális funkciók négy területét vizsgáló standardizált kérdőíves módszerrel mérték: ebben egyaránt feltárták az erekciós és az ejakulációs problémákat, a szexuális vágy erősségét és a szexuális élettel való elégedettséget is. A BPA-terhelésnek kitett dolgozók között négyszer nagyobb volt a merevedési zavarok, valamint a szexuális vágy csökkenésének gyakorisága, és több mint hétszer nagyobbnak bizonyult az ejakulációs problémák kockázata. Minél magasabb volt a BPA szint, annál nagyobb kockázat mutatkozott. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a tanulmányban vizsgált BPA-terhelés ezekben az üzemekben 50-szer magasabb volt, mint amivel egy átlagember a környezeti terhelésnek köszönhetően szembenéz.
"Ebben a tanulmányban nagyon magas BPA-szintek hatását vizsgáltuk, így ezek az eredmények nem vetíthetőek ki a mindennapi életre. Olyan újabb vizsgálatokra is szükség van azonban, amelyekkel megállapítható, hogy melyik az a legalacsonyabb BPA-mennyiség, amely már hatással lehet a szaporítószervek működésére. Felmerül a kérdés, hogy van-e olyan mennyiségű terhelés, amely még biztonságos, és ha igen, melyik az a mennyiség" - mondja Dr. De-Kun Li, a tanulmány vezető szerzője (Kaiser Permanente's Division of Research, Oakland, California). Dr. Li szerint a férfi szexuális zavarok érzékeny korai indikátorai lehetnek a BPA káros hatásainak, melyeket például a rákkal és az anyagcsere-betegségekkel szemben könnyebb tanulmányozni.
A tanulmány a Human Reproduction című folyóirat november 11-ei számában jelent meg.
Forrás: EurekAlert
[origo] egészség







